Mostanra azonban – ismert okokból – arrafelé is érdekessé vált a helyzet: a híradókban itt-ott immár kormánykritikus hírek bukkannak fel, több médiamunkás mintha szerepzavarral szembesülne, s eltűnt a csatornáról a két született tévés arc, Csermely Péter és Gajdics Ottó, s velük a Péntek 8 varázslata is. A vasárnap este azért még így is a jól megszokott rendben, „Döri”, „Lojzi” meg a többiek rusztikus bájú civil kaszinózásával telne, ha nem éppen ezen az estén úszna el a Fidesz veszprémi mandátuma és vele a parlamenti kétharmad. Ám így borult ez az este is, s korántsem csupán a kiadott műsor, de a derült hangulat úgyszintén, hogy váratlanul újra feltűnjön a képernyőn a jobboldali kerekasztal-beszélgetések régről oly ismerős, meghitt alaptenorja: a felháborodott picsogás.
A Civil kaszinó közreműködői ezen az estén láthatóan kizökkentek lelki békéjükből, s ennek objektív bizonyságát is adták: a rutinos Erdős Miklós a hatórás hírekre adta át a szót nyolckor, Dörner György pedig elpanaszolta, hogy 1999 (!) óta nem alakult ki konszenzus a politikai pártok között. „Bőven megfordulhat még” – hangzott el az önnyugtató mantra a szavazatok 40 százalékos feldolgozottságánál, hogy aztán szép sorban előkerüljenek a politikai szánalomszórakoztatás legnépszerűbb patronjai. „A kommunikáció eléggé ludas mindebben”, „vádaskodni sokkal könnyebb”, s ez a nagyvilágra is kitekintő, őszinte békedal: „elég nagy veszély fenyegeti a világot, hogy ne az ellenséget lássuk a másikban”. Bajban bizony kell az összetartás, s ennek dialektikus szellemében Dörner nekimegy a választási stúdióban elemezgető G. Fodor Gábornak, mert a „politológus úr” a Jobbik jelentőségét kisebbítette. A zenész és állatmese-szakértő Németh Alajosból is kiszakad a rossz érzés, amiért, lám, „a Fidesznek megérte az útdíjból befolyó összeg”.
Az új idők jeleként azután már utóbb sem tért vissza a szép béke az asztal köré, még akkor sem, amikor a diadalmas Putyin-látogatás került terítékre. Mert felhozták ugyan „a Nyugat mérhetetlen kapzsiságát és hatalomvágyát”, Németh Lojzi rámutatott „a kapzsiság betömhetetlen lukára” (nem vicc!), s elhangzott az is, hogy „nagyfiúk lettek a magyarok” – ámde Zárug Péter Farkas hirtelen, szinte a semmiből felmutatta a maga kikezdhetetlen integritását. „Ne maszatoljunk jobbra-balra
[…] nekem ez sok” – törte meg a koszorúzási epizód kalákában kivitelezett bagatellizálását, hogy egy perccel később már a lengyelek neheztelését ismerje el létező ténynek – asztaltársai meglepetésére. Habár meglehet, hogy a sálas elemző nem is csak a maga nevében beszélt, hanem talán a nagyfőnökében is, akinek a nevét sem itt, sem a választási stúdióbeszélgetésben nem ejtették ki, még akkor sem, amikor a megelőző hetek belpolitikai balhéit vették akkurátusan számba. Még azok a magyar nagyfiúk!
Hír Tv, február 22.
