Tévésorozat

Fekete tó

Interaktív

E sorozat elsőre azt juttatja eszünkbe, hogy rögtön meg kell írnunk a Horrorfilm mint tájképfestészet című opust (rögtön a Krimi mint tájképfestészet után). A svéd misztikus thriller ugyanis ebben a legerősebb: persze meg-megijedünk, amikor kell, de mégiscsak egy síparadicsomnyi hófödte hegyet bámulhatunk hosszú snittekben, aggodalmat keltő zenei aláfestéssel. Kár, hogy a mutatós felvételek után sztorira és a figurákra már kevésbé futotta. A történet rém egyszerű: egy újgazdagnak tűnő, huszonéves baráti társaság felrándul a mindentől távol eső hegyre, hogy közelről is kipróbálja a megvenni kívánt, évtizedek óta üresen álló szállodát. Mintha sose néztek volna horrort, akkor sem fognak gyanút, amikor kiderül, hogy a hotelt egy régi bűneset miatt nem nyitották meg; sőt, akkor sem, amikor felbukkan a nagyon furcsán viselkedő gondnok. Innentől kicsit átcsap minden krimibe, ugyanis az egyre furcsább és ijesztőbb történések nem arra biztatják a csapatot, hogy fogják a cókmókot és hazamenjenek, hanem arra, hogy minden személyi sérülés és idegbaj ellenére utánajárjanak a szálló súlyos múltjának. Végül aztán nem tudják eldönteni, hogy melyik zsáner is maradjon. Nyomozati elemek és szellemidézés keverednek, érdekfeszítő csoportdinamika mentén: szerelmes párok, testvérek, exek, coming out; dilemmák és viszályok, épp annyi, amennyi két ijesztgetés közé belefér. Az igazi rejtély persze az, hogy mi köze mindehhez a címben és a hotel nevében szereplő Fekete tónak. Annak ugyanis az égadta világon semmi szerepe nincs, de nagyon jól mutat.

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.