E sorozat elsőre azt juttatja eszünkbe, hogy rögtön meg kell írnunk a Horrorfilm mint tájképfestészet című opust (rögtön a Krimi mint tájképfestészet után). A svéd misztikus thriller ugyanis ebben a legerősebb: persze meg-megijedünk, amikor kell, de mégiscsak egy síparadicsomnyi hófödte hegyet bámulhatunk hosszú snittekben, aggodalmat keltő zenei aláfestéssel. Kár, hogy a mutatós felvételek után sztorira és a figurákra már kevésbé futotta. A történet rém egyszerű: egy újgazdagnak tűnő, huszonéves baráti társaság felrándul a mindentől távol eső hegyre, hogy közelről is kipróbálja a megvenni kívánt, évtizedek óta üresen álló szállodát. Mintha sose néztek volna horrort, akkor sem fognak gyanút, amikor kiderül, hogy a hotelt egy régi bűneset miatt nem nyitották meg; sőt, akkor sem, amikor felbukkan a nagyon furcsán viselkedő gondnok. Innentől kicsit átcsap minden krimibe, ugyanis az egyre furcsább és ijesztőbb történések nem arra biztatják a csapatot, hogy fogják a cókmókot és hazamenjenek, hanem arra, hogy minden személyi sérülés és idegbaj ellenére utánajárjanak a szálló súlyos múltjának. Végül aztán nem tudják eldönteni, hogy melyik zsáner is maradjon. Nyomozati elemek és szellemidézés keverednek, érdekfeszítő csoportdinamika mentén: szerelmes párok, testvérek, exek, coming out; dilemmák és viszályok, épp annyi, amennyi két ijesztgetés közé belefér. Az igazi rejtély persze az, hogy mi köze mindehhez a címben és a hotel nevében szereplő Fekete tónak. Annak ugyanis az égadta világon semmi szerepe nincs, de nagyon jól mutat.
Elérhető az HBO-n
