Stars Hollow-ban megállt az idő. Még mindig az a végletekig abszurd hely, s kilenc év után a Gilmore-lányok is visszatértek – a Szívek szállodája című kultsorozat után négyrészes, egyenként 90 perces minisorozattal folytatta a Netflix a folytathatatlant.
Az egykori készítők (Amy Sherman-Palladino író és társai) láthatóan mindent megtettek, hogy felelevenítsék a régi emlékeket, sőt kísérletet tettek egy tényleges folytatásra is. A próbálkozás azonban bájos, vicces, de lényegében unalmas, elnyújtott nosztalgiaparádévá vált. Nem sikerült valódi történettel megtölteni az összesen 6 órányi anyagot, amit így aligha lehet egy-egy filmnek tekinteni, sorozatnak is csak jóindulattal.
A sztori lazasága megmaradt, nincs semmi túlmagyarázva, szépen lassan bomlik ki, hogy ki hol tart épp az életben. Remek a játék belső humora, a régmúltra visszautaló apró fordulatok mindegyike telitalálat – persze nem árt ismerni az előzményeket, anélkül nehéz is lenne. A Roryt játszó színésznő meg is jegyzi: „hú, kifulladtam, egy ideje nem csináltam már ezt”. Nézőként ugyanígy fel kell venni a tempót, bár frissült, kortárssá lett a popkulturális utalásrendszer, Gilmorék imponálóan eszetlen stílusa megmaradt.
Alapvetően mindenki jól van, boldog vagy törekszik rá, a kisebb problémákat meg az őskonfliktusokat leszámítva a történet egésze állapotrögzítés, aminek során végig ügyelni kell, hogy mindenki szerephez jusson. Az akció és dráma hiánya azonban csorbítja a még így is szerethető – rajongóknak kötelező – kilencven percek élvezetét.
Elérhető a Netflixen
