tévéSmaci

Gólyakrokodil

  • tévésmaci
  • 2020. április 12.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché grissinit zabáltak sajttal, odakinn forrt a világ. De a grissini (sajttal) simán két részre osztotta ezt a világot, kintre és bentre.

Amikor Sztupa és Troché grissinit zabáltak sajttal, odakinn forrt a világ. De a grissini (sajttal) simán két részre osztotta ezt a világot, kintre és bentre. Kint új, sosem látott erők ébredtek, s minden és mindenki reagált is rájuk, párhuzamos és ellenerők léptek fel, többségükben régiek, de ezek között is akadt néhány új. Új erők és új ellenerők, új erők és régi ellenerők. Bent maximum marokkózni lehetett volna a grissini rudacskáival, de sajt nélkül maga a grissini sem ért volna sokat, bár ezt a feltételezést sem Sztupa, sem Troché nem látta bizonyítottnak. De eszük ágában sem volt próbát tenni, hisz az ellenkezőjében hót biztosak voltak. Abban tudniillik, hogy a grissini a legcudarabb (legcedarabb?) sajtot is aranyfénybe vonja, felemeli az egekig és a többi… Tulajdonképpen egyikük sem értette, hogy ez hogyan lehetséges, azt pedig még kevésbé, hogy erre miért nem jöttek rá eddig. Jobb későn, mint soha, tartja a népi bölcsesség, de ezt még Sztupa sem tudta kimondani röhögés nélkül. Troché meg csak annyit fűzött hozzá, hogy hogy a faszba’ van ez, amikor csak egy colos és kicsit dagadt ropiról beszélünk. (Persze, beszéltek, de azért inkább csak tömték magukba. Sajttal, mint tudjuk.) Sztupa a narodnyik konyha elkötelezett, magát mindig egy kicsit illegalitásban érző, mondhatni, partizán híveként csodálkozott. Trochéról pedig tudta mindenki jól, hogy gyanakvó pofával keresi egyből a kijáratot, ha a tányérján két bébirépánál és egy szál zöldbabnál többet lát, illetve nem szögletes a tányérja és nincs tele mindenféle színű cseppecskékkel (olívaolaj, csokiszósz, extrudált juhvér), de ő sem értette ezt a grissinis, sajtos dolgot. Ám azzal az emberiség története során még mindenki vidáman tudott – legalábbis rövid távon – együtt élni, ha az értelmet elnyomták az érzelmek, pláne az érzékek.

Pénteken (13-án) este fél kilenckor veselkedünk neki az élvezetek fennkölt csúcsának, földrajzilag régi kedvencünkön, a Cinemax 2-n, ahonnan a Dublinban játszódó Rosie figyel be. A látogatása nyilván nem lesz felhőtelen, hisz ez egy nagyon dühös és nagyon szomorú, s ilyetén módon roppant felkavaró film arról, hogy mi van akkor, ha a bérleményed tulajdonosa eladja a fejed felől a tetőt. Rossz hír továbbá az is, hogy a csatorna közvetlenül utána vetíti az A fagy előtt című dán filmet. Mert hát az sem egy kimondott vígjáték, ugyanakkor nagyon is érdemes megnézni. Egy küszködő parasztcsalád nyomorúságáról szól, ellenük van mindenki és hideg is van, kinek az a kis földjük, kinek a kislányuk kéne, kinek mind a kettő, a leggonoszabb pedig a pap. Mondjuk, ha öt perccel a kezdés után átkapcsolunk gyorsan a Duna tévére, nos, ott sem lesz jobb dolgunk. Most képzeljenek el egy orosz filmet, melynek az a címe, hogy Szeretet nélkül! Lesz abban köszönet? Aligha. Nem csodálkoznék, ha egy válófélben lévő házaspárról szólna, akik annyira belefeledkeznek saját magukba, hogy alig is tűnik fel nekik, hogy a gyerekük eltűnt. Háttérben a korántsem ibuszosra festett Moszkva, illetve a szovjetrendszer alighanem örök életű árnyéka. De mit akarunk, végtére is péntek tizenhárom van. A Film Cafén este 11-es kezdettel például jól nyakon vágnak egy kis termetű szereplőt. Önök megint kitalálták: az Erőszakikat adják! Ezért tehát ne tévézzenek, tartsanak inkább házi filmvetélkedőt!

Neked ajánljuk