rés a présen: Közösségi koreográfia, hangkompozíció – miféle műfaj ez?
Somló Dávid: A darabjaim középpontjában három dolog áll: a hang, a tér és az emberi interakciók ezekkel az elemekkel, illetve egymással. Szituációkat próbálok komponálni. A formanyelvem minimalista, általában nagyon egyszerű rezonáns hangokkal és alapmozgásformákkal dolgozom, mint például a sétálás. Míg az előadásaim sok teret adnak a befogadónak a kontemplációra, sokszor katartikus és közösségi élményt is tudnak nyújtani.
rap: Mik az előzményei az interdiszciplináris kísérleteidnek?
SD: Metálgitárosként kezdtem, onnan a szabad improvizáció és a jazz felé mentem tovább, majd jött a kortárszene-szerzés és a hangművészet – közben megcsináltam az ELTE szociológiát is. Színházat a kortárs táncosoktól tanultam, sokat dolgoztam velük, formai gondolkodásomban sokszor ez a kiindulópont. Jelenleg a Képzőn doktorizom, a saját módszereimet gyúrom egy metodológia felé. Nagyon szeretnék tanítani.
rap: Kik az alkotótársaid?
SD: A saját előadásaim alkotófolyamataiban szinte végig egyedül vagyok. A kutatásokhoz szoktam hívni résztvevőket, akikkel ki tudjuk próbálni a formákat, segítenek ötletelni. Kontúr Balázs képzőművész gyakran támogat a jelenlétével. A performatív részben egy tág körből rotálódnak az emberek, főleg a Budapest Kortárstánc Főiskola környékéről. S van két meghatározó kapcsolat. Az egyik Vass Imre táncossal a közös duónk, vele lassan tíz éve dolgozunk együtt – olyan érzés ez, mint egy véget nem érő labdázás. A másik a zenekarom, a Dorota, amelyben Makkai Danival és Porteleki Áronnal építjük és bontjuk a képzeletbeli tájakat már tizenegyedik éve.
rap: Hol és milyen munkáid láthatók még az évadban?
SD: A tavasz során a Placcc fesztivál támogatásával játszom három köztéri darabomat. Március 14-én 18 órától a Kelenföldi régi aluljáróban lesz a Length of a Distance című előadás, amely 8 előadó és hangszóró segítségével az alagutak különleges akusztikai és térélményére tesz rá egypár lapáttal. Utána pedig Szabó Bálint „Gosheven” fog gitáron improvizálni. Április 19-én 16 és 18 órától a Prágai Quadriennáléra készült 15 fős hangkoreográfiám lesz a Széll Kálmán téren. Május 1-jén pedig a Vass Imrével közös repetitív, ugrálós-bachos darabunk, az It comes it goes lesz látható, egy még nem megnevezett majális erőterének szélén.
rap: Utazol is a projektjeiddel?
SD: Évi öt-hat külföldi út mindig volt az elmúlt években, hol alkotás, hol turnézás. A Mandala című résztvevői darabommal már 11 országban jártam, eljutottam vele Brazíliába is. Két éve Ghánában voltam, az idén Oroszországba és Örményországba is megyünk a Dorotával. Ezek nagyon szép élmények és rengeteg jó találkozás – meg persze nagyon sok meló összehozni.
rap: Kinek szólnak az előadásaid?
SD: Úgy csinálok mindent, hogy bárki megérthesse, átélhesse, próbálok univerzális élményt kínálni. Ettől függetlenül a legtöbbször teljesen átlagos, a kortárs művészet iránt érdeklődő közönségem van. Mindig nagy élmény, ha ez ki tud nyílni: ilyenek pl. a köztéri darabok, amelyeken a járókelők akaratuktól függetlenül kerülnek az előadás terébe. Az elmúlt fél évben egy kutatás kapcsán akadályozottsággal élőkkel próbáltuk ki a Mandalát. A végére már nagyon felszabadult, bizalommal teli játékot éltünk át.
rap: Hogy néz ki hát a hang?
SD: Nem látod, és nem tudod, hogy honnan jön, mégis mindenhol ott van és mindenkit összeköt. Nagy misztériumok tudója, érdemes hosszan és ítélkezés nélkül megfigyelni. Ha van misszióm, akkor az az, hogy ezt átadjam.
