Videojáték

GTA V

  • - wilson -
  • 2013. október 19.

Interaktív

285 millió dollárból egészen sok stadiont lehet felhúzni az országban, és ez az összeg még abban az Egyesült Államokban sem aprópénz, ahol korábban sosem áldoztak ennyit egyetlen videojátékra.

A lábát több kontinensen is megvető, az 1997-es GTA (Grand Theft Auto) óta csak és kizárólag sikercímeket gyártó Rockstar Games persze nem az az average Joe, aki kétévente új epizódokat gyárt - ha a Rockstar valamit kiad, az mindig játéktörténeti esemény.

Nincs ez másként a jelenlegi konzolgeneráció talán legdurvábban hype-olt játéka esetében sem. A GTA V ugyan minden, csak épp nem forradalom, élménynek viszont szinte tökéletes. Túl sok eredetiséget fölösleges lenne keresni benne: a Hollywoodot és a modern szórakoztatóipart úton-útfélén kifigurázó GTA-k pontosan ugyanabban a sablonrendszerben készülnek, mint az általa kigúnyolt művek (ennek iróniatartalma emiatt mérhetetlen). A különbség mindenki máshoz képest csak az, hogy ezt a vállalat fekete öves szinten űzi - a nyers, meglehetősen céltalan erőszakra kihegyezett játékmenet gyengeségeit, monotonitását ezúttal is tökéletesen tudja leplezni az, hogy mennyire kidolgozott, meny-nyire részletgazdag minden egyes eleme. A Rockstar nem csupán játszóteret épít, hanem valóságos világot, ezúttal hatalmasat - Los Santos megyét járművel átszelni minimum 30-45 perces mulatság, és nem az unalmas fajtából.

A GTA V nem egyszerűen egy ötödik rész, hanem egy ennél jóval több részt tartalmazó család tablóképe - benne van minden, amiért a GTA-t valaha is lehetett szeretni, és ezért nem túlzás azt állítani, hogy a minőséget nézve ez a legjobb játék, amit a Rockstar valaha is az asztalra tett. Az pedig ezek után már kit érdekel, hogy eredetiségből is maximum kettes alát érdemelnek, ha jó 30-40 órára kiragadnak a világból, hogy egy másik, a miénkre kísértetiesen emlékeztető valóságba dobjanak.

Rockstar Games, PS3, X360

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.