Videojáték

GTA V

  • - wilson -
  • 2013. október 19.

Interaktív

285 millió dollárból egészen sok stadiont lehet felhúzni az országban, és ez az összeg még abban az Egyesült Államokban sem aprópénz, ahol korábban sosem áldoztak ennyit egyetlen videojátékra.

A lábát több kontinensen is megvető, az 1997-es GTA (Grand Theft Auto) óta csak és kizárólag sikercímeket gyártó Rockstar Games persze nem az az average Joe, aki kétévente új epizódokat gyárt - ha a Rockstar valamit kiad, az mindig játéktörténeti esemény.

Nincs ez másként a jelenlegi konzolgeneráció talán legdurvábban hype-olt játéka esetében sem. A GTA V ugyan minden, csak épp nem forradalom, élménynek viszont szinte tökéletes. Túl sok eredetiséget fölösleges lenne keresni benne: a Hollywoodot és a modern szórakoztatóipart úton-útfélén kifigurázó GTA-k pontosan ugyanabban a sablonrendszerben készülnek, mint az általa kigúnyolt művek (ennek iróniatartalma emiatt mérhetetlen). A különbség mindenki máshoz képest csak az, hogy ezt a vállalat fekete öves szinten űzi - a nyers, meglehetősen céltalan erőszakra kihegyezett játékmenet gyengeségeit, monotonitását ezúttal is tökéletesen tudja leplezni az, hogy mennyire kidolgozott, meny-nyire részletgazdag minden egyes eleme. A Rockstar nem csupán játszóteret épít, hanem valóságos világot, ezúttal hatalmasat - Los Santos megyét járművel átszelni minimum 30-45 perces mulatság, és nem az unalmas fajtából.

A GTA V nem egyszerűen egy ötödik rész, hanem egy ennél jóval több részt tartalmazó család tablóképe - benne van minden, amiért a GTA-t valaha is lehetett szeretni, és ezért nem túlzás azt állítani, hogy a minőséget nézve ez a legjobb játék, amit a Rockstar valaha is az asztalra tett. Az pedig ezek után már kit érdekel, hogy eredetiségből is maximum kettes alát érdemelnek, ha jó 30-40 órára kiragadnak a világból, hogy egy másik, a miénkre kísértetiesen emlékeztető valóságba dobjanak.

Rockstar Games, PS3, X360

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.