Videojáték

GTA V

  • - wilson -
  • 2013. október 19.

Interaktív

285 millió dollárból egészen sok stadiont lehet felhúzni az országban, és ez az összeg még abban az Egyesült Államokban sem aprópénz, ahol korábban sosem áldoztak ennyit egyetlen videojátékra.

A lábát több kontinensen is megvető, az 1997-es GTA (Grand Theft Auto) óta csak és kizárólag sikercímeket gyártó Rockstar Games persze nem az az average Joe, aki kétévente új epizódokat gyárt - ha a Rockstar valamit kiad, az mindig játéktörténeti esemény.

Nincs ez másként a jelenlegi konzolgeneráció talán legdurvábban hype-olt játéka esetében sem. A GTA V ugyan minden, csak épp nem forradalom, élménynek viszont szinte tökéletes. Túl sok eredetiséget fölösleges lenne keresni benne: a Hollywoodot és a modern szórakoztatóipart úton-útfélén kifigurázó GTA-k pontosan ugyanabban a sablonrendszerben készülnek, mint az általa kigúnyolt művek (ennek iróniatartalma emiatt mérhetetlen). A különbség mindenki máshoz képest csak az, hogy ezt a vállalat fekete öves szinten űzi - a nyers, meglehetősen céltalan erőszakra kihegyezett játékmenet gyengeségeit, monotonitását ezúttal is tökéletesen tudja leplezni az, hogy mennyire kidolgozott, meny-nyire részletgazdag minden egyes eleme. A Rockstar nem csupán játszóteret épít, hanem valóságos világot, ezúttal hatalmasat - Los Santos megyét járművel átszelni minimum 30-45 perces mulatság, és nem az unalmas fajtából.

A GTA V nem egyszerűen egy ötödik rész, hanem egy ennél jóval több részt tartalmazó család tablóképe - benne van minden, amiért a GTA-t valaha is lehetett szeretni, és ezért nem túlzás azt állítani, hogy a minőséget nézve ez a legjobb játék, amit a Rockstar valaha is az asztalra tett. Az pedig ezek után már kit érdekel, hogy eredetiségből is maximum kettes alát érdemelnek, ha jó 30-40 órára kiragadnak a világból, hogy egy másik, a miénkre kísértetiesen emlékeztető valóságba dobjanak.

Rockstar Games, PS3, X360

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.