Szokás ezt a napot úgy emlegetni, mint a berlini fal leomlásához vezető folyamat első éles momentumát, de most a Kossuthon azt mondják: „nem csak egy tégla volt a falból”. Hát jó, nem csak, de akkor mi vagy mennyi? Erre várnánk a választ az elkövetkező percekben.
Az állami rádió egyébként szépen rákészült a dologra, Sopronból élőben közvetítettek, Náray Balázs száguldó riporterként loholt egyik helyszínről a másikra, miközben a budapesti stúdióban alig várta a szót a két elemzésre kész alkalmazott. A műsor címét, mondjuk, túlgondolták egy kicsit. Egészen pontosan a következő mondatszörny hangzott el az egyes blokkok között: „Piknik 30. Nem csak egy tégla volt a falból – 1989: a magyar határnyitás.” A közbülső rész lehet, hogy nem is cím, hanem egy virtuóz módon beékelt mottó, mindenesetre úgy konferálták fel vele a műsort, hogy képtelenség volt eldönteni, az-e vagy sem.
Az adás központi eleme természetesen a két beszéd volt. Dögunalom mindkettő, igaz, másképp. Orbán öreguras udvariaskodása, mondjuk, megadta az alaphangot, aztán jött Sopron meg a hűség, történelmi lecke fiúknak és hölgyeknek. Közben európai egység így meg úgy, Kelet és Nyugat, „magunkfajta szabadságharcosok”, és az ilyen szövegírói truvájok a semmibe pattintva: „hittünk benne és újraegyesült, újraegyesült, mert hittünk benne”. Mármint Ajrópa, természetesen. Merkel beszédében legalább volt szó emberekről is, habár sok meglepetés az ő futamaiban sem akadt. De tény, hogy ő szóba hozta, harminc éve kik mit éltek át itt, és nem tett úgy, mintha Nagy Imrét is ő temette volna el.
A lényeg: lement a cucc rendben, indulhatott a két kocsioszlop be a városba istentiszteletre, aztán ebédelni. A rádióhallgatók ellenben nem mehettek sehová, mert csak ekkor jött a veleje, a szakértői értékelés. Akadt egy trükk is: egy szakértőt hívtak be a stúdióba, de kettő ült bent mégis. Az egyik Horváth Szilárd műsorvezető volt, a másik, a vendég, a magyar politikai elemzés Paganinije, Kiszelly Zoltán. Tőle azon nyomban megtudtunk két dolgot: egyrészt, hogy mindkét szónok a harminc évvel ezelőtti eseményekre utalt, másrészt, hogy mindkettejük számára fontos a német–magyar viszony. Ami annál is inkább megnyugtató, mivel a két ország vezetőiről van szó. Kész szerencse, hogy Horváth Szilárd éberebb volt, mint vendége, és rögtön megfogta a beszédek lényegét: Angela Merkel kezd visszatáncolni a Willkommenskulturból, és végre a magyar álláspontot látszik ő is lassan elfogadni. Hogy ezt honnan szedte, rejtély, jól hallhatóan Kiszelly is meghökkent rajta, pedig ő nem az a meghökkenős fajta.
Valamivel később bejelentkezett ismét Náray Balázs a helyszínről, ami ezúttal az istentisztelet után kiürült templom volt. Tőle azt tudtuk meg, hogy a szertartás német és magyar nyelven folyt. Nos, csakúgy, mint minden előtte és utána. Aztán megint egy kis elemzés következett, Kohl és Pozsgay fényezgetése, majd egy huszárvágással a lényeg Kiszellytől: Magyarországnak nem érdeke az eurózónához csatlakozni.
Nem moralizálni akarunk, nem is mondunk olyat, hogy a piknik emléke ennél többet érdemelne s a többi. Nem, a hallgató érdemelne ennél többet. Ez a határtalan semmitmondás egyszerűen méltatlan.
Piknik 30 – 1989: a magyar határnyitás, Kossuth rádió, augusztus 19.
