Rádió

Irtózatos csönd

Sztársáv

Interaktív

Az éttermekben és kifőzdékben a kelleténél négy-öt osztással hangosabbra vett rádió alapvető tévedés: tudjuk persze, hogy az így "föltekert" zene a félnapi koplalás után végre ételhez jutó vendégek mohó csámcsogását és etikettre fittyet hányó evőeszköz-csörömpölését lenne hivatott elnyomni, de már önmagában is idegesítőbb, mint e kettő együttvéve. A rádión belül felhangosított rádió meg aztán már tényleg idegtépő tud lenni, főleg ha semmi értelme sincs.

A leginkább a kereskedelmi rádiókra jellemző háttérzene-használat valamiképpen a horror vacui kései, kicsit degenerált leszármazottja lehet, csak amíg az a szemet legalább gyönyörködteti, ez igencsak megropogtatja a hallócsontocskákat. A csendtől való félelemről kéne ezután beszélni, hogy hol is gyökerezik az emberi lélekben, mitől is rettegünk, ha legalább egy kis zaj nem csapja meg a fülünket. Ugyanúgy, mint a sötétben, bármi megtörténhet. Gondolom, a Juventus Rádió Sztársávjának a hangmesterét vagy zenei szerkesztőjét is (ha volt ilyen) valami hasonló hideglelés kerítette hatalmába, mert olyan pattogós gépzenét húzott a műsor beszélgetései alá, hogy az időről időre sikeresen elterelte a figyelmünket az egyébként igen érdekfeszítő eszmecserékről.

"Somogyi Zoltán magyar és külföldi sztárokkal beszélget" - állítja a programajánló, és ahogy utánanéztünk, tényleg igen komoly nevek bukkantak fel ezeken a hullámokon Borbás Marcsitól James Francón és Aaron Eckharton át Lagzi Lajcsiig. Nekünk éppen az örökifjú sármőr, Révész Sándor és a feltörekvő primadonna, Muri Enikő adatott. Ahogy az várható, a műsorvezető álharsány hanghordozással igyekszik takargatni még jobban sikerült kérdéseit is; úgy látszik, ez a beszédstílus valóban alaposan megfertőzte a kereskedelmi rádiós beszédiskolákat. Révész egész érdekes lenne önmagától is, és bár a beszélgetésre jutó tiszta idő nem túl sok, egyfajta arckép végül is kirajzolódik ebből az enyhén mozaikos dialógusból. A Generál egykori vokalistája, aki később a Piramis frontembereként lakta be a magyar színpadokat és leányszíveket, megnyerő szerénységgel beszél pályájáról, aminek egyfajta összefoglalásához, újragondolásához ért el hatvanadik születésnapi turnéja közben. Nyilván a Piramisról, a maga korának egyik legnépszerűbb bandájáról esik a legtöbb szó. Azt is megtudjuk a Somogyi kérdésére ("hogyan fért meg ennyi dudás egy csárdában?") adott frappáns válaszból, hogy mi volt a rockbandák lényegi kohéziós alapja: "ugyanazokon a zenei csecseken nevelkedtünk, szívből csináltuk, Ladákkal, Zsigulikkal hasítottuk a régi utakat, abból próbáltunk szárnyalni, ami volt". Ilyen egyszerű ez, nem kell túlragozni. Mint ahogy a természetbe (értsd: Ásotthalom) való kivonulást sem: a sok pörgés és koncert mellett egyszer csak feltámadt benne az igény a csendre, egy tanya nyugalmára, úgyhogy a nyolcvanas évek végétől ki is telepedett az Alföldre. Mondjuk, Márai (aki "emberi grandiozitásával" is nagy hatást gyakorolt az énekesre) Füveskönyvének vagy a hajnali Seneca-olvasásoknak az említése veszélyesen ezotériaközelbe vitte a beszélgetést, ám végül az elhangzottak nem lépték át az életvezetési tanácsadás kínos, a hasonszőrű interjúkban oly gyakran áthágott határát. A búcsú pedig mi más lehetett volna: felcsendült a Ha volna két életem unásig szeretett slágere.

Muri Enikőnek, a műsor másik megszólalójának se slágerei, se a múlt puha ködébe vesző évei nem olyan számosak, mint a veterán Révészéi, sőt be kell vallanunk, hogy számunkra az ő neve újdonságként hatott. De az Operettszínházban épp a Ghost című musical főszerepére készülő énekesnő hamar segítő kezet nyújt felénk: bevallja nehéz emlékű érettségijéről mesélve, hogy még ma sem tudja, mikor volt a kiegyezés - ezután saját tudatlanságunk sem perzsel tovább olyan kibírhatatlan hővel. A műsorvezető meg inkább arról faggatózik tovább, hogy az 1990-es Patrick Swayze-klasszikus színpadi változatából hiányozni fog-e a híres csók, mely eredetileg Whoopi Goldberg és Demi Moore között csattant el. Nem, benne lesz, mondja Muri, habár nehezére esik eljátszani, hiszen érdeklődése "inkább a férfiak felé hajlik, hála a jóistennek". Hála a jóistennek közben lassan a műsoridő is lejár, úgyhogy egy huszáros döntéssel inkább betesszük a lejátszóba az Égni kell annak, aki gyújtani akar című örökzöldet, hátha ez majd elnyomja a még mindig a fülünkben pattogó aláfestő zenét. Meg amúgy minden mást is.

Juventus Rádió, május 11.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.