Rádió

Irtózatos csönd

Sztársáv

Interaktív

Az éttermekben és kifőzdékben a kelleténél négy-öt osztással hangosabbra vett rádió alapvető tévedés: tudjuk persze, hogy az így "föltekert" zene a félnapi koplalás után végre ételhez jutó vendégek mohó csámcsogását és etikettre fittyet hányó evőeszköz-csörömpölését lenne hivatott elnyomni, de már önmagában is idegesítőbb, mint e kettő együttvéve. A rádión belül felhangosított rádió meg aztán már tényleg idegtépő tud lenni, főleg ha semmi értelme sincs.

A leginkább a kereskedelmi rádiókra jellemző háttérzene-használat valamiképpen a horror vacui kései, kicsit degenerált leszármazottja lehet, csak amíg az a szemet legalább gyönyörködteti, ez igencsak megropogtatja a hallócsontocskákat. A csendtől való félelemről kéne ezután beszélni, hogy hol is gyökerezik az emberi lélekben, mitől is rettegünk, ha legalább egy kis zaj nem csapja meg a fülünket. Ugyanúgy, mint a sötétben, bármi megtörténhet. Gondolom, a Juventus Rádió Sztársávjának a hangmesterét vagy zenei szerkesztőjét is (ha volt ilyen) valami hasonló hideglelés kerítette hatalmába, mert olyan pattogós gépzenét húzott a műsor beszélgetései alá, hogy az időről időre sikeresen elterelte a figyelmünket az egyébként igen érdekfeszítő eszmecserékről.

"Somogyi Zoltán magyar és külföldi sztárokkal beszélget" - állítja a programajánló, és ahogy utánanéztünk, tényleg igen komoly nevek bukkantak fel ezeken a hullámokon Borbás Marcsitól James Francón és Aaron Eckharton át Lagzi Lajcsiig. Nekünk éppen az örökifjú sármőr, Révész Sándor és a feltörekvő primadonna, Muri Enikő adatott. Ahogy az várható, a műsorvezető álharsány hanghordozással igyekszik takargatni még jobban sikerült kérdéseit is; úgy látszik, ez a beszédstílus valóban alaposan megfertőzte a kereskedelmi rádiós beszédiskolákat. Révész egész érdekes lenne önmagától is, és bár a beszélgetésre jutó tiszta idő nem túl sok, egyfajta arckép végül is kirajzolódik ebből az enyhén mozaikos dialógusból. A Generál egykori vokalistája, aki később a Piramis frontembereként lakta be a magyar színpadokat és leányszíveket, megnyerő szerénységgel beszél pályájáról, aminek egyfajta összefoglalásához, újragondolásához ért el hatvanadik születésnapi turnéja közben. Nyilván a Piramisról, a maga korának egyik legnépszerűbb bandájáról esik a legtöbb szó. Azt is megtudjuk a Somogyi kérdésére ("hogyan fért meg ennyi dudás egy csárdában?") adott frappáns válaszból, hogy mi volt a rockbandák lényegi kohéziós alapja: "ugyanazokon a zenei csecseken nevelkedtünk, szívből csináltuk, Ladákkal, Zsigulikkal hasítottuk a régi utakat, abból próbáltunk szárnyalni, ami volt". Ilyen egyszerű ez, nem kell túlragozni. Mint ahogy a természetbe (értsd: Ásotthalom) való kivonulást sem: a sok pörgés és koncert mellett egyszer csak feltámadt benne az igény a csendre, egy tanya nyugalmára, úgyhogy a nyolcvanas évek végétől ki is telepedett az Alföldre. Mondjuk, Márai (aki "emberi grandiozitásával" is nagy hatást gyakorolt az énekesre) Füveskönyvének vagy a hajnali Seneca-olvasásoknak az említése veszélyesen ezotériaközelbe vitte a beszélgetést, ám végül az elhangzottak nem lépték át az életvezetési tanácsadás kínos, a hasonszőrű interjúkban oly gyakran áthágott határát. A búcsú pedig mi más lehetett volna: felcsendült a Ha volna két életem unásig szeretett slágere.

Muri Enikőnek, a műsor másik megszólalójának se slágerei, se a múlt puha ködébe vesző évei nem olyan számosak, mint a veterán Révészéi, sőt be kell vallanunk, hogy számunkra az ő neve újdonságként hatott. De az Operettszínházban épp a Ghost című musical főszerepére készülő énekesnő hamar segítő kezet nyújt felénk: bevallja nehéz emlékű érettségijéről mesélve, hogy még ma sem tudja, mikor volt a kiegyezés - ezután saját tudatlanságunk sem perzsel tovább olyan kibírhatatlan hővel. A műsorvezető meg inkább arról faggatózik tovább, hogy az 1990-es Patrick Swayze-klasszikus színpadi változatából hiányozni fog-e a híres csók, mely eredetileg Whoopi Goldberg és Demi Moore között csattant el. Nem, benne lesz, mondja Muri, habár nehezére esik eljátszani, hiszen érdeklődése "inkább a férfiak felé hajlik, hála a jóistennek". Hála a jóistennek közben lassan a műsoridő is lejár, úgyhogy egy huszáros döntéssel inkább betesszük a lejátszóba az Égni kell annak, aki gyújtani akar című örökzöldet, hátha ez majd elnyomja a még mindig a fülünkben pattogó aláfestő zenét. Meg amúgy minden mást is.

Juventus Rádió, május 11.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.