tévéSmaci

Kecskestanicli

  • tévésmaci
  • 2018. november 18.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché eladták a farkasokat, mindenki pezsgőt bontott odafent. Erre aztán nem számítottak! Ki vesz ma farkast? – ez volt az általános vélekedés. Mint az köztudomású, a környező országok jól állnak farkassal, mondhatni, farkassal fűtenek, de ebben néhol van egy kis csalás is, a Szovjetunióban a farakást is farkasnak hívják, nem is annyira nyelvészeti, mint politikai okokból, ám ennek sincsen nagy jelentősége, mert a ruszkik már az első tárgyaláson kijelentették, nem vesznek farkast. S farakást sem. Később ezt az álláspontot az egész KGST magáévá tette, amiben ugyancsak a nagy vörös testvér kezét sejtette mindenki. Ekkor küldtek fentről Sztupáért és Trochéért, akik meglepőt húztak: szakembereket telepítettek minden határszakaszra, hogy az összes lehetséges eszköz felhasználásával igyekezzenek farkasokat átcsalni hazánkba – mi ugyanis elég szarul álltunk farkasból. Csak az állatkert kiérdemesült példányait, s a Fővárosi Nagycirkusz 3 bukott artistáját akartuk elpasszolni (sakkozó farkasok, micsoda baromság, nem csoda, hogy megbuktak, kettő schnell partikat játszott, a harmadik meg trágár megjegyzésekkel kibicelt nekik, ez volt a nagy szám, a Három Vörös Wolficsek). Nem is kértünk volna értük devizát, a szovjet partnernek ugye eleve farakásokért ajánlottuk fel, de így sem kellettek. Először mindenki hüledezve nézte, hogy mit csinál Sztupa és Troché, s ez később sem változott. Legjobban a szerb határnál letámasztott képviselőjük teljesített, aki fennhangon részleteket olvasott fel az Alapfokú sertéstenyésztés c. tankönyvi segédletből, minek hallatán tömegével tört át az ordas a Fruška Gorából. De dicséretesen teljesített a többi megbízott is. Így aztán farkashegyekkel jelentkeztünk a világpiacon, s a pompás példányok tömegében simán túladtunk a városligeti kripliken is. Az elején kibontott pezsgő sajna szovjet volt, farakásért vettük az Ecserin. Nem érte meg.

Pénteken (19-én) este 21.40-kor odaülünk az HBO elé, s megnézzük a Lovagregényt, mely filmműnek a főcíme alatt a Queen híres dalára („Buddy you’re a boy make a big noise / Playin’ in the street gonna be a big man some day” satöbbi) rázzák a seggüket a lovagok és paripáik. Emlékeznek az Ivanhoe című brit tévésorozatra, melyben Roger Moore dolgozott? Na, az is lovagos volt, s az egyik epizódban egy bizonyos Sir Rufus sietett a segítségére. A Lovagregényben viszont Rufus Sewell szerepel; a világ legjobb színésze, s úgy tud dohányozni, mint egy isten. Micsoda marhaság, hogy lovagos filmekben nem dohányoznak. Éjjel egykor lesz egy spagettiwestern a Film Mánián, az a címe, hogy Golyó a tábornoknak. Jó, hogy nem Gólyatábor.

Szombaton este kilenckor a Film Café adja a kedvencemet: Marslakó a mostohám. Hát, mit nem adnék érte!

Vasárnap éjjel egy előtt a Cinemaxon Leszámolás Denverben, asszem’, ebben nem mosdik Treat Williams.

Kedden nagy nap virrad az HBO3-on, este elkezdik újra játszani a Deadwoodot, biztos abban bíznak, hogy majd most nem lövi le Vad Billt az a csávó, aki kétszer van benne a filmben.

Szerdán vigyázat! Már jön is a Deadwood második része!

Csütörtökön is haladunk rendületlen a San Francisco Cocksuckerek hadiösvényén! De lesz a Film Cafén Négy esküvő és egy temetés is. Ezek után hogyan is mondhatnám, hogy ne tévézzenek? Így: ne tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.