Amikor Sztupa és Troché eladták a farkasokat, mindenki pezsgőt bontott odafent. Erre aztán nem számítottak! Ki vesz ma farkast? – ez volt az általános vélekedés. Mint az köztudomású, a környező országok jól állnak farkassal, mondhatni, farkassal fűtenek, de ebben néhol van egy kis csalás is, a Szovjetunióban a farakást is farkasnak hívják, nem is annyira nyelvészeti, mint politikai okokból, ám ennek sincsen nagy jelentősége, mert a ruszkik már az első tárgyaláson kijelentették, nem vesznek farkast. S farakást sem. Később ezt az álláspontot az egész KGST magáévá tette, amiben ugyancsak a nagy vörös testvér kezét sejtette mindenki. Ekkor küldtek fentről Sztupáért és Trochéért, akik meglepőt húztak: szakembereket telepítettek minden határszakaszra, hogy az összes lehetséges eszköz felhasználásával igyekezzenek farkasokat átcsalni hazánkba – mi ugyanis elég szarul álltunk farkasból. Csak az állatkert kiérdemesült példányait, s a Fővárosi Nagycirkusz 3 bukott artistáját akartuk elpasszolni (sakkozó farkasok, micsoda baromság, nem csoda, hogy megbuktak, kettő schnell partikat játszott, a harmadik meg trágár megjegyzésekkel kibicelt nekik, ez volt a nagy szám, a Három Vörös Wolficsek). Nem is kértünk volna értük devizát, a szovjet partnernek ugye eleve farakásokért ajánlottuk fel, de így sem kellettek. Először mindenki hüledezve nézte, hogy mit csinál Sztupa és Troché, s ez később sem változott. Legjobban a szerb határnál letámasztott képviselőjük teljesített, aki fennhangon részleteket olvasott fel az Alapfokú sertéstenyésztés c. tankönyvi segédletből, minek hallatán tömegével tört át az ordas a Fruška Gorából. De dicséretesen teljesített a többi megbízott is. Így aztán farkashegyekkel jelentkeztünk a világpiacon, s a pompás példányok tömegében simán túladtunk a városligeti kripliken is. Az elején kibontott pezsgő sajna szovjet volt, farakásért vettük az Ecserin. Nem érte meg.
Pénteken (19-én) este 21.40-kor odaülünk az HBO elé, s megnézzük a Lovagregényt, mely filmműnek a főcíme alatt a Queen híres dalára („Buddy you’re a boy make a big noise / Playin’ in the street gonna be a big man some day” satöbbi) rázzák a seggüket a lovagok és paripáik. Emlékeznek az Ivanhoe című brit tévésorozatra, melyben Roger Moore dolgozott? Na, az is lovagos volt, s az egyik epizódban egy bizonyos Sir Rufus sietett a segítségére. A Lovagregényben viszont Rufus Sewell szerepel; a világ legjobb színésze, s úgy tud dohányozni, mint egy isten. Micsoda marhaság, hogy lovagos filmekben nem dohányoznak. Éjjel egykor lesz egy spagettiwestern a Film Mánián, az a címe, hogy Golyó a tábornoknak. Jó, hogy nem Gólyatábor.
Szombaton este kilenckor a Film Café adja a kedvencemet: Marslakó a mostohám. Hát, mit nem adnék érte!
Vasárnap éjjel egy előtt a Cinemaxon Leszámolás Denverben, asszem’, ebben nem mosdik Treat Williams.
Kedden nagy nap virrad az HBO3-on, este elkezdik újra játszani a Deadwoodot, biztos abban bíznak, hogy majd most nem lövi le Vad Billt az a csávó, aki kétszer van benne a filmben.
Szerdán vigyázat! Már jön is a Deadwood második része!
Csütörtökön is haladunk rendületlen a San Francisco Cocksuckerek hadiösvényén! De lesz a Film Cafén Négy esküvő és egy temetés is. Ezek után hogyan is mondhatnám, hogy ne tévézzenek? Így: ne tévézzenek!
