Rádió

Kedves zaklatóink

Véleménykutatás a Klubrádióban

Interaktív

Ha már a műsor úgy tesz, mintha valódi közvélemény-kutatás lenne, vonjunk le mi is egy nem reprezentatív végeredményt a hallottakból: a hat betelefonálóból négy egészen agyzsibbasztó volt, míg kettő kifejezetten érdekes dolgokat mondott.

Az ugyanakkor, hogy az előbbi csoport nemi megoszlása három–egy a férfiak javára, míg az utóbbié kettő–null a nőkére, meglehet, jelentéses különbség.

A Klubrádió egyik népszerű műsora, az Ez itt a kérdés mindennap 15 percben jelentkezik déli negyed 1-kor. Nem a legaktívabb műsorsávban kapott helyet tehát a produkció, mégis úgy tűnik, égnek a vonalak ilyenkor Óbudán. Ha emlékezetünk nem csal, volt idő, amikor a betelefonálással egyben a rádiót is lehetett támogatni (emelt díjas hívás volt), aztán olyan széria is akadt, amikor ismert közéleti szereplők tettek fel naponta egy-egy kérdést. Újabban a műsor két házigazdája felel a témákért felváltva; Neuman Gábor és Lampé Ágnes általában a napi aktualitásokhoz kapcsolódva dobják fel a labdát.

Március 5-én ezt a labdát elég kegyetlenül lecsapta a közönség, és ez egyben a műsorforma határaira is rögtön rámutatott. Mert hát a vox populi nemritkán artikulálódik nyomasztó futamokban, csak éppen, ha az utcán találkozik vele az ember, vagy egy szakszerű közvélemény-kutatásban szembesül hasonló hátborzongató eredménnyel, valamelyest el tudja azt tartani magától. Ám egy rádióban hallva az egésznek lesz valami zavarba ejtő közvetlensége, ráadásul a műsorvezető is kellemetlen helyzetben találja magát: nem akar aktívan beavatkozni, ad absurdum vitázni, hiszen épp közvéleményt kutat, ugyanakkor már az is egyfajta aktív beavatkozás, hogy valakinek a hangját egy teljes vételkörzetre kihangosítjuk.

Nem tudhatjuk, hogy az Ez itt a kérdés házi­gazdái eleve a zaklatási botrányokat körülölelő hazai diskurzus gyászosságára szerették vol­na-e felhívni a figyelmet, vagy egyszerűen csak így jött ki a lépés, mindenesetre sok szempontból tanulságos volt a keddi adás. A kérdés egészen pontosan arra vonatkozott, hogy egyetért-e a tisztelt hallgatóság azzal, hogy Marton László és Kerényi Miklós Gábor, az utóbbi idők legnagyobb visszhangot kiváltó zaklatási ügyeinek kulcsfigurái újra rendezhetnek. Lampé a kérdés mellé Pintér Tibort is idézte, aki Kerényi kapcsán jézusi megbocsátást emleget – milyen érdekes, hogy Oberfrank Pál is valami ilyesmivel érvelt, amikor szintén megbocsátásban részeltette Martont. Egész jól lerendezik ezt egymás közt az urak. Az első betelefonáló, Éva, mindezzel együtt arról beszélt, hogy nemigen tud egy áldozat, mint ő maga is, valóban megbocsátani, hiszen olyasmi történt vele, pontosabban olyasmit tett vele valaki, ami az egész életére kihatással volt. Évát hallgatva még azt gondolhattuk, értelmes eszmecseréről lesz szó, de sajnos hamar a hátára fordult az adás, és úgy vergődte végig a hátramaradó időt.

Érdekes, hogy a férfiak, László, Tivadar és Péter, mintha eleve valamifajta sértettségből szólaltak volna meg: Tivadar nem is rejtette véka alá felháborodását, hogy egy szép dekoltázs vagy egy szűk szoknya láttán miért is ne lehetne hangot adnia az érdeklődésének, mondjuk azzal, hogy felkéri a hölgyet egy táncra. Az ugyan nem derült ki, mi köze ennek a két rendezőt ért konkrét vádakhoz, mindenesetre Tivadar ezzel bizonyítva látta, hogy természetes a művész urak további alkalmazása és elismerése. László a rendezőket ért „meghurcolást” ahhoz mérte, amikor a 20. század elején a homoszexuális művészeket öngyilkosságba hajszolták, Péter pedig – Wahorn Andrást idézve – abbéli véleményének adott hangot, hogy „negyven éve ezt még udvarlásnak hívtuk”. Abban mind egyetértettek, hogy az áldozatnak kell bizonyítani a dolgot, illetve azt már Marcsival együtt vallották, hogy Sárosdi Lilla csak hírnévre akart szert tenni, és valószínű, hogy anno valami szerepért hagyta magát „körüludvaroltatni”.

Mindegyik betelefonálásban tucatnyi pillanat akadt, amikor a műsorvezető közbeszólhatott volna, és Lampé hangjában érződött is olykor valami ilyesmire utaló szándék, ám helyette annyit mondott udvariasan: „nagyon érdekes vélemény ez is, köszönjük szépen”. Ettől viszont az egész műsor nemcsak elképesztően meddővé, de viszolyogtatóvá is vált. Ezen már az utolsó betelefonáló, Tünde megjegyzése – tudniillik, hogy azért a nagy megbocsátás előtt nem ártana, ha az elkövetők vállalnák a tettüket, és esetleg bocsánatot is kérnének érte – sem segített, már csak részben tudott tompítani. Másnap kiderült, a betelefonálók 71 százaléka a zaklatók mellett foglalt állást.

Ez itt a kérdés, Klubrádió, március 14.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.