Magyar Narancs: Az előző évad utolsó epizódját az autoriter rendszerek bemutatásának szentelte. Hszi Csin-ping, Erdoğan és Putyin mellett többek közt az orosz elnök jó barátja, Orbán Viktor is helyet kapott a műsorban. Az adás láttán nem érkezett Putyin vagy Orbán köreiből tiltakozás?
John Oliver: Nem történt ilyesmi. Egyébként még sokkal több anyagunk volt Orbánról, mint ami végül bekerült az adásba, látnunk kellett, mennyit bír el az epizód. Beszélek Orbánról a műsor elején, de mivel korábban nem szenteltünk neki nagyobb terjedelmet, ahogy egyébként például a mexikói választásokkal és különösen Bolsonaróval tettük, úgy éreztük, célravezetőbb, ha most csak egy gyors összefoglalót tartunk. Persze Orbán nem csak utógondolatként jelent meg, inkább hivatkozási pontnak mondanám, amire a tágabb horizont érzékeltetése miatt volt szükség.
MN: Nehéz lehet ennyi problémás ország közül választani.
JO: Azért is nehéz, mert a közönség nagy része a nulláról indul. Nemcsak azt nem tudja, kicsoda Orbán ma, de azt sem, milyen utat tett meg idáig, nem ismeri Magyarország politikai térképét, a kifejezetten erre az országra jellemző kihívásokat. Sok mindent el kell magyarázni, mielőtt rátérhetünk, mekkora is a veszély. Úgyhogy két választásunk marad: vagy nagyon gyorsan említést teszünk róla, vagy nagyon hosszan kifejtjük.
MN: Szóval, a műsorban említett autokraták emberei nem keresték…
JO: Nem, de tisztában vagyok azzal, hogy vannak országok, amelyeket valószínűleg nem lenne bölcs dolog felkeresnem. Az egyik korai epizódban a thai királyi családdal foglalkoztunk. Thaiföldre valószínűleg nem tehetem be a lábam. De említhetném a Fülöp-szigeteket is. Nem hiszem, hogy Duterte oltári nagy rajongóm lenne.
MN: A Vörös térre azért betehette a lábát (Oliver Edward Snowdent interjúvolta meg Moszkvában – a szerk.).
JO: A KGB régi épülete mellett szállásoltuk el magunkat. Ezt bizony benéztük. Lehallgattak, az biztos. A hotel személyzete érezhetően nyomás alatt volt az ottlétünk miatt. Éreztük, hogy figyelnek minket. Feszült 36 óra volt.
| ||
MN: A KGB e pillanatban is lehallgat minket?
JO: Itt azért nem hiszem (az HBO New York-i központjában zajlott a beszélgetés – a szerk.), de ha Moszkva valamelyik nagy szállójában foglalsz szobát vagy egy lakosztályt, mert a forgatás helyigényes tevékenység, joggal feltételezheted, hogy ezek a helyiségek be vannak poloskázva.
MN: Az idén esedékes európai parlamenti választásokról is beszámol majd?
JO: Mindenképpen. A Brexittel is két nagy anyagban foglalkoztunk, az első közvetlenül a szavazás előtt volt, a második tavaly, amikor igyekeztünk érzékeltetni a nézőkkel, milyen nagyságrendű változások várhatók. Erős érv szól amellett is, hogy a jelen állapotról és a közeljövő kilátásairól is csináljunk egy adást valamikor az elkövetkező hetekben.
MN: Gratulál…
JO: Gratulál a Brexithez? Köszönöm szépen. Hiszem, hogy visszakapjuk az országunkat! (nevet)
MN: Nem egészen ezt akartam mondani. Szóval, gratulált a műsorban Junckernek, amiért az Európai Bizottság elnöke szemtől szemben lediktátorozta Orbánt.
JO: Hihetetlen spiritusz van ebben a paliban, ami meglehetősen kirívó, ha azt nézzük, mi is a munkája. Mókázni nem ebben a pozícióban szokás, erre végképp nem számít az ember, de van valami ebben az alakban, valami huncutság. Ahogy diktátornak nevezte Orbánt, sőt, meg is legyintette, egy kicsivel tán erősebben is a vártnál, nos, erre korábban nem volt precedens. Bámulatos volt nézni. Európai technokrata létére nagyon is rokonszenves jelenség.
MN: Angol létére jó ideje Amerikában él és dolgozik. Így könnyebb napirendre térni az óhazában történtek, nevezetesen a Brexit fölött?
JO: A szomorúságomnak, amit a Brexit-népszavazás után éreztem, önző, személyes okai is voltak. Más ez, mint amikor például Putyin valami taszító ügyét vesézzük ki. Épp megszületett a fiam, vagy ott a húgom, aki az egyetem elvégzése után meg sem állt Párizsig, mert egy kis környezetváltozáshoz támadt kedve. Egy pékségben kezdett dolgozni, megszerette a szakmát, de ehhez kellett a mozgás teljes szabadsága, hogy ott dolgozhat, ahol csak akar. Ez óriási előny. A szavazás után nem tudtam nem úgy nézni a világra, hogy mi vár az újszülött fiamra. Ennek a világnak a horizontja épp a szemünk láttára ment össze. Ez tett különösen szomorúvá.
MN: A műsorát azok is követhetik szerte a világban, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy előfizessenek az HBO-ra, hiszen a YouTube-ra rendre felkerülnek az epizódok. A fiatalok akár influencerként is tekinthetnek önre.
JO: Nem látom magamban az influencert, de azt nagyra értékelem, hogy az emberek hozzájuthatnak a műsorunkhoz az HBO nélkül is. A hosszabb szegmenseket szoktuk csak kitenni, így volt ez például a mexikói választás előtt is, igyekeztünk érzékeltetni a helyzet fontosságát, hiszen a kormánytól a tagállamokon át a helyhatóságokig szinte minden szintet érintett a választás. A venezuelai választások idején arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy alig lehet választásnak tekinteni, ami ilyen címszó alatt zajlik az országban. És megpróbáltuk bemutatni az ide vezető utat. Azt is, hogy Maduro még csak nem is egy második Chávez, hiszen hiányzik belőle, amit Chávez tudott.
| ||
Úgyhogy nagy szerencsének gondolom, hogy így is hozzáférnek az emberek a műsorunkhoz. Az már kevésbé szerencsés, amikor az összefüggésekből kiragadva idéznek. A brazíliai választás előtt például egy klip kezdett terjedni a WhatsAppon, hogy mit is mondtam Bolsonaróról. Egyébként azt mondtam róla, hogy borzalmas emberi lény, de előtte bemutattuk Brazília aktuális problémáit, például a Petrobras-botrányt. Elmondtam, milyen fokú a bizalmatlanság a kormánypárttal szemben, és éppen ezért miért lehet egy populista jelölt, mint Bolsonaro vonzó lehetőség. Ezt a részt használták csak fel, nyilván valaki a Bolsonaro-kampányból vagy egy támogató, bárki lehetett, de semmit sem tehetsz az ellen, ki hogyan vágja darabokra a műsort. Mindenesetre frusztráló volt nézni, hogy úgy vágtak meg, mintha Bolsonaróban látnám a probléma megoldását, noha épp az ellenkezőjét mondtam; azt, hogy ő a lehető legrosszabb megoldás.
MN: Az autoriter rendszerek elmaradhatatlan kelléke a démonizált ellenségkép – erről is beszélt a műsorban. Ezt a bűnbak szerepet nálunk Soros György tölti be. Mennyire köztudott az amerikaiak körében, hogy a Soros-ellenes kampány két amerikai, Arthur Finkelstein és George Birnbaum találmánya? Végeredményben amerikai termék.
JO: És önök visszavásárolták ezt a terméket Magyarországon. Soros a politikai rémhírterjesztés eszköze, ami hol az antiszemitizmus határán mozog, hol az antiszemitizmus határán is túlmegy. Nem hiszem, hogy az amerikaiak igazán értenék, mi is ennek a gyökere, ők csak annyit érzékelnek, hogy itt van a bábjátékos Soros. Itt Amerikában Glenn Beck (konzervatív politikai kommentátor – a szerk.) volt az egyike azoknak, akik népszerűvé tették a Soros alakját felhasználó rémhírterjesztést. Nem hiszem, hogy az emberek tisztában lennének a sorosozás eredetével.
MN: Finkelstein nem él már, de Birnbaum ma is aktív. Témának sem lenne rossz…
JO: Amikor az autoriteres epizódra készültünk, nagyon is érdekeltek minket a Soroshoz kapcsolódó témák, de végül úgy éreztük, túl sok mindent kellene elmagyaráznunk, miközben autoritarianizmuskóstoló túrára visszük az embereket, hogy belekóstoljanak ebbe a szomorú, globális jelenségbe. Végül kihagytuk ezeket az anyagokat azzal, hogy majd visszatérünk rájuk egy későbbi részben. Szinte elkerülhetetlen, hogy visszatérjünk rájuk, és alaposan foglalkozzunk a dologgal.
MN: Tavaly ősszel valaki bombát küldött a Trumppal szemben álló tábor prominenseinek: Soros György postaládájába éppúgy érkezett egy, mint Hillary Clintonéba, de kapott a CNN New York-i központja és Barack Obama is. Hogyhogy ön kimaradt a szórásból?
JO: Őrület, hogy az emberek mennyire nemtörődömmé váltak olyasmikkel szemben is, amik épp a fejük felett zajlanak. Aznap, amikor bombát kapott a CNN, egész nap követtük az eseményeket a tévén, miközben a show-t írtuk. Munka után, hazafelé menet megállít egy fickó az utcán, hogy: „Na, a te bombád hol maradt? Nem érzed úgy, hogy kihagytak a buliból?” Történt mindez akkor, amikor még javában kézbesítette a posta a feladott bombákat.
Mindegy, gondoltam magamban, ez csak egyetlen ember, de öt perc múlva kiszól egy kocsiból valaki, hogy „tik-tak, tik-tak, ellenőrizd a postádat!”. Hát, nem sokat vártak a viccekkel. Tudom, fura, de egy kicsit meg is hatott ez a viccelődő érdeklődés, mert ha a bombát nem is, a feszültséget hatástalanítani tudja egy-egy poén. A feleségem szörnyülködött, de én, talán a bennem lakozó brit miatt, inkább viccesnek találtam. Icipici aggodalom azért volt bennem, mert volt némi esély rá, hogy én is rajta legyek a bombalistán. Nyilván azon múlt az egész, hogy a feladó eljut-e a sorban a nevemig.
MN: Igazi trollkodás volt, hogy reklámidőt vásárolt Trump kedvenc műsorvezetője, Sean Hannity műsorában a Fox Newson.
JO: A reklámunk üzenete nem Hannitynek, hanem Trumpnak szólt (Oliver egyszerre komikus és közszolgálati reklámjaiban egy idős cowboy hasznos fogalmakról világosítja fel az elnököt, a szexuális zaklatástól az iráni atomalku lényegéig – a szerk.), hiszen tudjuk jól, Trump az információi túlnyomó részét a Fox műsoraiból szedi. Arra jutottunk, hogy közvetlenül az elnök fülébe mondhatjuk a mondandónkat, ha a Foxon futó kedvenc műsoraiban vásárolunk reklámidőt. Szinte biztos, hogy látta is a reklámunkat, de hogy odafigyelt-e, az más kérdés.
MN: Hannity csak úgy belement, hogy John Oliver reklámjai fussanak a műsorában?
JO: Nem direktben Hannityhez mentünk, hanem a Fox helyi, washingtoni tévéállomásához. Minél közelebb akartunk kerülni az elnökhöz. Ezeket a döntéseket a helyi állomások hozzák.
MN: A kínai netről gyakorlatilag letiltották, miután a műsorában Hszi Csin-pingen élcelődött.
JO: Hosszú részt szenteltünk Hszi Csin-pingnek, és sok más mellett megemlítettük, hogy a kínai elnököt érzékenyen érinti, hogy sokak meglátása szerint külsőleg Micimackóhoz hasonlít. Attól tartok, Kína is azok közé a helyek közé tartozik, ahová nem lenne bölcs dolog elutaznom.
MN: Bóknak vette a retorziót?
JO: Egyértelműen. Szinte zsigeri kielégülést okoz, ha borsot törhetek azok orra alá, akik olyan nagy hatalommal bírnak, hogy már-már legyőzhetetlennek tűnnek. Ez mégiscsak valami. Ott van például Ramzan Kadirov – egy igazán borzalmas alak. Sikerült tudatos munkával felbosszantanunk. Kadirov rendkívül aktív az Instagramon, egy-két éve történt, hogy bejelentette, elvesztette a macskáját. Arra kértük a nézőinket, hogy ha macskát látnak, fényképezzék le, és küldjék el Kadirovnak azzal a szöveggel, hogy „ez a te macskád?”. Úgy tűnik, ezzel sikerült is kiakasztanunk. Egyik posztjában egy Putyin arcát ábrázoló pólóba photoshopolt bele. Kis kielégülés, de mégiscsak édes érzés volt, hogy egy ilyen, legyőzhetetlennek tűnő alakot is ki lehet hozni a sodrából.
MN: Magyarországon még nem blokkolták.
JO: Tényleg? Azért csak várjuk ki a végét!
