Vagyunk néhányan, akik most kissé fellélegzünk, nemzeti öntudatunktól sem független okosságunk miatt, hogy nem valamely ciprusi bankba helyeztük el pénzünket, így aztán van időnk és energiánk figyelni magyar örökségünkre. Többek között arra a hagyatékra is, amelyet a székely zászló jelképez; hogy mit, erre derít fényt a Duna Televízió magazinműsora. Az aktuális rész alcíme: Balról a Hold, és jobbról a Nap - Ébredő székelyek. Nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön, egyöntetűen fényes, fenséges fenoménről van szó, valami ősiről, várva vártról: "egyre több és több helyen a székely zászló, meghódította a középületeket és lelkünket". Innét aztán nincs visszaút, elindul a mitológiák, mesék lavinája a Székelyföldről és a székelyekről, hogyan is történt, amikor a hun népcsoport töredékeként maradtak, illetve visszatértek. Miközben Benedek Elek A hadak útja című munkájából hangzik el részlet, Attiláról és Csabáról, a kamera a valóban lenyűgöző tájat pásztázza. Na de miként ábrázoltatik a messzi múlt misztikuma és ezotériája, a jelen igazsága, a jövő ígérete, meg ki tudja, mi még?! Hát nem másként, mint hogy a hegyekre, lankákra, fákra, parasztházakra ezüst holdacskaforma konfettieső hullik, és bizony arany cigarettafüstben úszik minden - talán ezek által mindenki átérzi és fölfogja a székelyek és így nemzetünk különösségét, nagyságát.
Írják, hogy "az arannyal vágott kék mezőben haladó Nap és Hold a nemzeti összetartás és az elszakított nemzetrészekkel való szolidaritás jelképévé vált". A műsorkészítők eredeti helyszíneken forgattak, és készítettek interjúkat Egyed Ákos történésszel, akadémikussal, Baricz Lajos atyával, marosszentgyörgyi plébánossal, Kiss-Portik Irén és Haszmann Pál néprajzkutatókkal, Sütő István bútorfestő mesterrel, hogy velük közelebb kerülhessünk a zászló motívumaihoz. Itt most megpróbáljuk nagyjából összefoglalni, mik hangzottak el. Először is ez egy esztétikai élmény, amely azt is kifejezi, hogy a székely ember közel van az éghez, és itt lenn csak ő van és a határ. Valamint: a zászló a mítosz egy darabkája, a Tejút töredéke. Nem soroljuk tovább. Aztán arról is beszélnek, hogy a székely a sok évszázados konok körülmények közt önazonosságát megőrizte, és hogy elsősorban katona volt, a székely ember mindenekelőtt harcos, a magyar nemzettest testőrsége.
'k maguk okkal mesélhetnek elérzékenyülten és pátosszal, az viszont rendkívül irritáló és kiábrándító, amikor a narrátor hangja a Fekete márciust megemlítve a csőcselék szót bosszút szomjazó hévvel emeli ki többször is. A politikai probléma ilyen etnicizálása nem a székelyek melletti kiállás, hanem uszítás. Kétség nem férhet hozzá, Trianontól kezdődően zajlik a "lopakodó beolvasztás", és Ceausüescu diktatúrája alatt nagyobb mértékű lett, mint valaha, és "irtóhadjárat indult minden ellen, ami magyar", a dicső román múlt relikviái kerültek mindenhová, ahol addig a székely múlt emlékei voltak. Több sem kell, végre megérkezünk a jelenbe: székely szabadság napja, március 10., harmincezren vagy ötezren a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen. A székely zászlók között árpádsávos lobogókat vert a szél, a felvonulók "Autonómiát!", "Vesszen Trianon!", "Nem, nem, soha!", "Székelyföld nem Románia!" szlogeneket skandáltak.
Nyilvánvalóan nincs helye cinizmusnak és iróniának e tárgyban (sem), itt mindössze azt az irgalmatlan szörnyűséget érzékeltetnénk, amit az állami média művel, illetve csinál, tesz és vesz. A neotradicionalizmus teremtménye: a történelmen kívüli képzelt Erdélyés azörökSzékelyföld mítosza - így György Péter a Literán - nem kevésbé problémás, mint volt a rendszerváltás előtti időkben.
Ilyen magyarországi extremitásokkal, mint a szélsőjobboldali képzelgések és az ezekkel összefüggésbe hozható "tiszta" pártpolitikai érdekek, na meg az ezeket feltétel nélkül kiszolgáló média, nemhogy az ügy látszik veszni, mert hitelessége kérdőjeleződik meg - hanem a hely hitelessége is. Nem szabadna megengedni, hogy így legyen.
Duna Televízió, március 23.
