A Fülbevaló ezekhez képest – különösen, hogy rádióműsorról van szó – egész jól sikerült választás. Kár, hogy a Klubrádió női magazinjának készítői sem bírták ki, s ha a címben nem is, a műsorleírásban jópofiztak egy kicsit, és „nőcis darabként” igyekeztek eladni ezt az ennél azért többre hivatott műsort.
Persze, ami egy női magazin elkészítésénél nehezítést jelent (a különféle, egymásnak ellentmondó elvárások), az a nők társadalmi státuszának problematikusságára is rámutat: egyszerre kéne szépnek lenni, sikeresnek, szórakoztatónak, jó anyának, konyhatündérnek és még ki tudja, mi másnak. Érdekes, hogy a rádióműsorok nagy része neki is fut ezeknek az egymást elnyomó regisztereknek, majd annak rendje és módja szerint le is pattan a nagyszabású kísérlet megmászhatatlan faláról. Mi kíváncsiak lennénk mondjuk egy olyan női műsorra is, amelyikben nincs például gasztronómia (vagy ne adj’ isten, gyereknevelés sem), viszont a társadalmi-politikai kérdésekre érzékenyebb – de úgy tűnik, erre még várni kell.
A Fülbevalóban van minden, és éppen ettől a mindentől válik kissé kiszámíthatóvá a műsor nőábrázolása. Igaz, nem árulnak zsákbamacskát, az ajánlóban alaposan körülírják az ideális nő figuráját: „Egy igazi nő sokszínű, és mindenre figyel; nyitott a világra, és százféle szerepben is helytáll.” Szerencsére mégsem ez a programszerű látásmód határozza meg az adás hangulatát, hanem épp a szupernőkép repedéseiből előszivárgó, felszabadult csetlés-botlás.
Mindenesetre a konyhában kezdődik a menet; úgy tűnik, ez a helyiség kötelező elemként még mindig nem elhagyható. A műsor házigazdája, Kovács M. Veronika és segítője, Lay Viktória a kovászos uborka készítésének fortélyairól kérdezik a profikhoz illő szerénységgel megnyilatkozó Frank Júliát. Nem biztos, hogy ez a legizgalmasabb része a műsornak (és talán adásindító helyett jobb lett volna két „komolyabb” műsorrész közötti lazítónak betenni), de tény, hogy a fajsúlyához képest enyhén túlhúzott trialógus kellemes alaphangulatot ad az elkövetkező szűk hatvan percre.
Azt, hogy a gasztronómia örvén amúgy ki lehet jönni a konyhából, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokról beszámoló riport elég frappánsan bemutatja. Ráadásul a szokásos élménybeszámoló helyett egy interjú formájában kerül elénk a dolog, s nemcsak a kérdező, hanem a válaszoló – Buzás Gergely muzeológus – is jó arányérzékkel adagolja az ismeretterjesztést és a nyári szórakoztatást. Hogy a palota fénykorában nem ettek levest, és a köret sem volt jellemző, viszont a mindenféle mártások és sült húsok annál inkább, tipikusan az az információ, amely önmagában nem agyzsibbasztóan érdekes, de Buzás körültekintő mondataival együtt mégsem válik unalmassá a múltidézés – pláne, ha az experimentális archeológia jegyében a helyreállított királyi konyhában el is készítik a reneszánsz menüt.
Mindezzel együtt az adás második felére jellemző komolyabb témák biztosítják be a Fülbevaló erős, középutas karakterét. A „csajszisságot” sikerül messze elkerülni mind a Szilvási Lénával, mind a Gusztos Péterrel készült beszélgetésekben. Az előbbiben arról van szó, hogyan látják a 6–14 év közötti gyerekek (jellemzően az SOS Gyermekfalvak lakói) a családi szerepeket; az utóbbiban meg arról, hogy hamarosan megnyílik az ország első akadálymentesített, integrált fitneszterme. Különösen ez az utolsó rész nem egyértelműen „női témát” jár körül, s ez üdítőleg hat – visszamenőleg is – az egész műsorra. Érthető hát, hogy az adás végén felhangzó (amúgy megmagyarázhatatlan funkciójú) szlogenre – „Veronika, neked tényleg jól áll a fülbevaló!” – a műsorvezető elégedetten feleli: „egész jó műsort hoztunk össze”. Kétségtelen, hogy a női magazinok mostoha mezőnyében a Fülbevaló az izgalmasabb próbálkozások közé tartozik.
Fülbevaló, Klubrádió, július 19.
