A Dunszt.sk rövid idő alatt vált az utóbbi idők legérdekesebb fórumává, és nem csak a szlovákiai magyar, de az „összmagyar” kulturális életben is komoly presztízse lett. Az oldal története a kulturális szféra válságáról is sokat elmond, s a kisebbségi magyar politikai viszonyok szempontjából sem tanulságok nélküli.
Osztott tér
A szlovákiai magyar kulturális élet ismerői számára közhely, hogy a Szigeti László nevével fémjelzett Kalligram folyóirat- és könyvkiadó létrejötte és felfutása az önállóvá váló állam első két évtizedében akár aranykornak is tekinthető. Szigeti a cseh és szlovák kultúra és politika olyan kiemelkedő alakjaival ápolt jó viszonyt, mint Václav Havel vagy Bohumil Hrabal, s a progresszív kulturális programot és a nemzetközi beágyazottságot a függetlenné váló Szlovákia kisebbségi magyar kulturális életébe is tovább tudta vinni. Nem véletlen, hogy az általa létrehozott Kalligram márka a személyes visszavonulását túlélve ma is meghatározó szereplő – immár elsősorban a magyarországi kulturális piacon. Az eredeti Kalligram felbomlása a 2010-es évek közepén viszont jelentős űrt hagyott a szlovákiai kulturális térben.
A Dunszt indulása is ehhez az időszakhoz kapcsolódik, az alapító főszerkesztő Beke Zsolt korábban másfél évtizedig dolgozott a Kalligramnál különböző szerkesztői pozíciókban. 2016-ban aztán a hozzá hasonlóan dunaszerdahelyi Benes Zsolttal, aki a technikai hátteret biztosította, belevágtak egy kulturális honlap létrehozásába. Ahogy Beke fogalmaz, eleinte blogszerűen működött az oldal, egyszemélyes fórumként, aztán a következő két év során lassan épült valódi online folyóirattá. Az oldal neve játékosan a szerkesztő lakhelyére is utal: Dunaszerdahely, szlovákul Dunajská Streda.
A kezdetben szinte hobbiprojektnek tűnő oldalnak viszonylag hamar híre ment, és a szubjektív, egyéni hangú cikkeket közlő online fórumnak lelkes követőtábora alakult ki. Ehhez képest az első évben, amikor működési támogatásra pályáztak, mindössze 2000 eurót kaptak, márpedig abból nem lehet lapot kiépíteni és fenntartani. Beke szerint e nyilvánvalóan fricskának szánt támogatásban már benne volt annak a törésnek az előjele, amely 2018–2019-ben végül kettészakította az addig strukturálisan egységes szlovákiai magyar irodalmi életet. A magyarországi kultúrpolitika hatása akkorra forrott ki: a politikai alapon osztott támogatások, a budapesti centrumból kézi vezérléssel létrehozott irodalmi és politikai fórumok, a háttéralkuk és politikai játszmák ugyanolyan megosztottá tették a felvidéki kulturális szcénát, amilyen megosztott a magyarországi már jó ideje.
A szimbolikus pillanat épp az volt, amikor Demeter Szilárd 2019. június elején Orbán Viktor jelenlétében aláírta az együttműködési nyilatkozatot a határon túli irodalom válogatott képviselőivel Kazinczy Ferenc sírhelyénél. A hírhedt szövegezésű („az élő irodalom képlete legfontosabb eleme” az olvasó), vajmi kevés konkrétumot tartalmazó, és azóta szépen el is felejtett papír egyik aláírója a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát (SZMÍT) vezető Hodossy Gyula volt. Az ő parolázását Demeterrel és Orbánnal a SZMÍT tagságának jelentős része nem emésztette meg: 2019 nyarán kiváltak és létrehozták a Bázis egyesületet. Másfél évtizeddel korábban a Magyar Írószövetség és a belőle kiváló Szépírók Társasága között is hasonlóképpen zajlott a szakadás. Hodossynak nem kellett sokáig szomorkodnia, előbb a budapesti irányítással létrehozott felvidéki Előretolt Helyőrség főszerkesztője lett, majd a Térey-ösztöndíjat is elnyerte – igaz, a kétéves felülvizsgálatkor, tavaly decemberben el is vették tőle.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
