Péterfy Gergely író a műsor házigazdája, és ahogy azt az Ötöstől megszokhattuk, ő is saját rovatokkal teszi egyénivé a maga adásidejét. Műsorvezető társai, Gálvölgyi János, Bódy Gergő vagy Para-Kovács Imre sem tesznek másként a maguk napján. Az, hogy ki milyen alrovatot indít, nyilván személyes ízlés, érdeklődési kör és műsorvezetői motiváció függvénye, s azt Péterfy publicisztikai munkáiból is látni lehet, hogy nem ódzkodik a politikailag kényes témák feszegetésétől. Mint ahogy – szépirodalmi műveiben is szembetűnő – az emberi élet hétköznapi pillanatainak alapos vizsgálata, a banalitások komolyan vétele sem áll tőle távol.
Ez a kettős érdeklődés szépen megfér a Kilépő című műsorbetétben, amelynek alcíme (Emigráns magyarok a nagyvilágban) kendőzetlenül kijelöli, mi az az úgynevezett hot topic, amiről a következőkben szó lesz. Amúgy tűnhetne ez a téma lerágott csontnak, hiszen elég sokat lehet mindenféle csatornán – a parlamenti felszólalástól a tévésorozaton át a piaci kofacsevejig – arról hallani, hányan mentek már ki, és mi lesz vagy mi nem lesz ennek a vége. Sokan az apokaliptikus vízióktól (kiürül az ország, az utolsó kapcsolja le a villanyt etc.) sem riadnak vissza, míg mások az egész problémát mondvacsináltnak szeretnék látni, s folyton elbagatellizálják a számokat. Péterfy műsorának érdeme, hogy ilyesmivel egyáltalán nem törődik, nem a nagyobb mozgásra figyel (vagy arra is, csak nem felülről), hanem az egyéni történetekre. A műsorvezető felhív egy-egy embert, ráérősen, empatikusan és előzékenyen beszélteti őket.
Persze az előzékenység nem feltétlenül riporteri erény (ahogy azt a közszolgálat hétről hétre demonstrálja a miniszterelnöki interjúkban), de jelen esetben – hiszen úgynevezett „egyszerű emberekről” van szó – mégiscsak ez lesz a termékeny műsorkészítői hozzáállás. Péterfy gyakorlatilag nem kérdez vissza, és nem akasztja meg a mesélésben alanyát, csak akkor szúr be óvatosan egy-egy inkább érdeklődésnek, semmint éles riporteri kérdésnek tűnő megszólalást, ha a hang a vonal túlsó végén fáradni kezd vagy belezavarodik a mondandójába. Egy-egy riportalanyi megnyilatkozás néha már-már monológnak hat, és az egész olykor szociográfiai interjúra, s nem egy délelőtti szórakoztató magazinműsorra hajaz. Az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy ezek a felvételek egyszer majd érdekes és értékes kordokumentumok lesznek. Legutóbb a Hollandiában élő Sára, a szintén Hollandiába költözött Attila, a Németországban élő Katalin és az Angliába került Kristóf mesélt kivándorlása okairól, körülményeiről és eredményéről is.
Az okok természetesen nagyon különbözőek tudnak lenni, sokan vannak, akik a megélhetés miatt, sokan, akik kalandvágyból költöznek külföldre, de az sem ritka, aki a hazai légkör elől menekül vagy menekíti ki a gyerekeit. Csupa első generációs kivándorló szólal meg. Vagyis csupa olyan ember beszél, aki felnőtt valahol, akit kialakult baráti, családi háló vett körül, akinek ilyen vagy olyan karrierje, állása, pályafutása volt már itthon, és aztán egyszer csak úgy döntött, hogy máshol, mindettől távol folytatja az életét. Ha elég sokáig kitart a Kilépő, talán érdemes lesz egy idő után az ő gyerekeiket is megkérdezni.
Habár nem mindegyik történet tűnik fáklyásmenetnek, és egyik megszólaló sem állítja, hogy ott, ahol van, kolbászból lenne a kerítés – azért az elbeszélések többnyire pozitív végkicsengésűek. A szomorúság nem is ebből, tehát nem a boldogulás mértékéből fakad, hanem a puszta tényből, hogy ehhez több száz vagy ezer kilométerrel „arrébb” kellett menni. Illetve abból az érzésből, hogy innen nemigen lesz már visszatérés.
Kilépő, Klubrádió, április 25.
