Megijedt a köztévé egy Besh o droM-kliptől

  • narancs.hu
  • 2019. június 5.

Interaktív

"Valamennyi de ronda, de disznó / mind az Országházba de való“.

A köztelevízió a Kult 30 nevű műsorába hívta meg a híres magyar zenekart, és bekérték új klipjüket is, ami a Vaságy című számhoz készült.

A minimális költségvetésből, lelkesedésből forgatott klip utómunkájával azért siettek az alkotók, hogy elkészüljenek a műsorra.

Aztán a helyszínen mégis az derült ki, hogy a klipet a köztévé nem vetíti elé, írta meg az Index a zenekartagok beszámolói alapján. Egyiküknek egy szerkesztő azt mondta, a klippel tartalmi szempontok merültek fel.

Talán a szám egyik sora verhette ki a biztosítékot a buzgó közmédia-szerkesztőknél:

"valamennyi de ronda, de disznó / mind az Országházba de való“.

Mindenesetre nem magyarázták meg, miféle tartalmi problémákra bukkantak.

Erről a klipről van egyébként szó.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.