Amikor Sztupa és Troché várakoztak, lassan, nehezen pergett csak az idő. Vánszorogtak a percek, ólomlábakon járt a mutató. Ültek a kocsiban, az ablaktörlő néha letörölte a bágyadtan gyülekező esőcseppeket, de ahelyett, hogy valamelyikük a gallérját felhajtva, a kalapját a szemébe húzva elszaladt volna fánkért vagy cigiért, csak ültek, és néztek ki a fejükből. Troché volt a türelmetlenebb, te Sztupa, mikor jön már? Mikor történik már meg? Hányat kell még számolni? Sztupa pedig, ahelyett, hogy leintette volna, vagy tényleg elmegy fánkért, belement, mosolygott, mint aki látja a jövőt, s kibökte: húszat. Lehet, hogy még valóban reménykedett is, húszra tényleg befut, húszra tényleg megtörténik, huszonegyre már le is lehet lépni, tovább lehet állni, új kalandok után nézni. Ne olyan gyorsan, Troché! – mondta mindgyakran a lelkesülten belehasító társának, aki erre pár másodpercig, mondjuk, 6-tól 9-ig le is lassított, hogy aztán a 10-et szinte egybemossa a 11-gyel. Ripsz-ropsz eljött így a húsz, s néztek csalódottan, valójában persze épp erre számítottak, hogy nem jön meg húszig, nem következik be húszig, de ez a sejtelem nem volt gátja a csalódott nézésnek. Végül Troché találta meg a megoldást, akkor még egyszer elszámolok húszig. De most már tényleg lassabban, s ebbe is belegyorsított persze. Amikor végzett, Sztupa csak annyit mondott: jó, akkor most én számolok. Ő is eljutott húszig. Kétszer. Onnantól ment minden, mint a karikacsapás: megint Troché jött, megint húszig, megint kétszer. Utána Sztupa. Amikor már valamelyest reménytelennek tetszett a várakozás, Sztupa a homlokára csapott, legyen csak tíz! Felváltva, s kétszer, jó, csak egyszer.
Pénteken (10-én) este nyolckor a Film Café levetíti A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című svéd tablót a 20. századról. Vagyis inkább gátlás- és parttalan ökörködést, benne a némileg kétségkívül aktuális spanyol polgárháborúval, az atombomba születése körüli tökölődéssel meg az öreganyám 1968-ával. Én berosálok, van olyan is, hogy Filmbox Extra HD, esetleg még a Superiort hozzátehették volna, de ez legyen a legnagyobb bajunk, s nem az, hogy kilenckor nekifognak a Női alakulat c. második világháborús brit sorozatnak. A három évadot is megérő BBC-költemény a vidéki élet viszontagságai mellett a szépségeit is bemutatja, név szerint Nancyt, Joyce-t, Beát és Annie-t.
Szombaton este kilenckor aztán tényleg kiborul a bili, jön a Film Box Prémium, esetleg azt is hozzátehették volna, hogy Superior, s bemutatja Ray Winstone munkásságának egyik kisebbecske ékét, a Bombaüzletet, melyben nevezett Ray megmozgat egy kis plutóniumot. 22.40-kor viszont az HBO 2 elindítja minden idők legdrágább német tévésorozatát, a Babylon Berlint. Volker Kutscher nagy sikerű regénysorozatának (melyből két kötet magyarul is megjelent már) bibliai nevű rendőrnyomozója és Konrad Adenauer részvételével. A Tom Tykwer vezényletével készült, első nekifutásra 16 részes széria nagy súlyt fektet a hangulatfestésre, látjuk a korabeli Alexanderplatzot is, ott székelt a Kriminalpolizei vagy mi, de akár a Potsdamer Platzon is beülhetünk Josty kávézójába, mint valami túlkoros Emil Tischbein, vagy az öreg Curt Bois. Ez kétségkívül az élvezetek fennkölt csúcsa, de még ezért sem kell tévézni.
