rés a présen

„Márványtermekből a közterekre”

Budapesti Őszi Fesztivál

  • rés a présen
  • 2021. szeptember 29.

Interaktív

Faix Csaba vezérigazgató, Budapest Brand Zrt.

rés a présen: Mi a feladata a kultúrában a vezetése alatt álló Budapest Brandnek?

Faix Csaba: A mi feladatunk az, hogy jó legyen itt lenni annak is, aki budapesti lakos, és annak is, aki csak 72 órára érkezik a városba. Amikor két évvel ezelőtt pályáztam ennek a cégnek a vezetésére, akkor látszott, hogy kezd kialakulni egy feszültség az ide látogatók és az itt élők között, hiszen teljesen más igényeik és elvárásaik vannak. Ez a különbség a bulinegyedben csúcsosodott ki a leginkább, ahol a turisták remekül érezték magukat éjjelente, de az ott lakók számára elviselhetetlenné vált az élet. Ez hosszú távon nem fenntartható. Tehát meg akarjuk mutatni, hogy rengeteg izgalmas dolog van a városban, a bulinegyeden túl. Mennyi izgalmas kulturális kezdeményezés, közösség, helyszín. A mi feladatunk ezeknek a közösségeknek a felkutatása és összekötése, hogy segítsünk nekik láthatóvá válni. És természetesen vannak az olyan kiemelt nagy kulturális fesztiválok, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál vagy a Budapesti Őszi Fesztivál, ahol a mi segítségünkkel egyfajta esszenciáját tudjuk adni mindannak, ami egyébként is létezik a városban.

rap: Milyen területről érkezett?

FCS: Alapvetően brand szakemberként érkeztem, közel egy évtizeden át voltam újság­író a Tv2 Tények című műsorában, aztán amikor láttam, hogy „megváltoznak az olvasói szokások”, akkor átmentem a vállalati kommunikációs oldalra, és a Prezi nemzetközi és magyar kommunikációjáért feleltem hat éven keresztül. Itt tapasztaltam meg azt, hogyan lehet egy cégből, egy termékből olyan márkát teremteni, amit szeretnek és keresnek az emberek. Közben építettem egy kommunikációs tanácsadó és trénercéget is, így a vállalatvezetést is volt módon megtanulni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.