rés a présen

„Márványtermekből a közterekre”

Budapesti Őszi Fesztivál

  • rés a présen
  • 2021. szeptember 29.

Interaktív

Faix Csaba vezérigazgató, Budapest Brand Zrt.

rés a présen: Mi a feladata a kultúrában a vezetése alatt álló Budapest Brandnek?

Faix Csaba: A mi feladatunk az, hogy jó legyen itt lenni annak is, aki budapesti lakos, és annak is, aki csak 72 órára érkezik a városba. Amikor két évvel ezelőtt pályáztam ennek a cégnek a vezetésére, akkor látszott, hogy kezd kialakulni egy feszültség az ide látogatók és az itt élők között, hiszen teljesen más igényeik és elvárásaik vannak. Ez a különbség a bulinegyedben csúcsosodott ki a leginkább, ahol a turisták remekül érezték magukat éjjelente, de az ott lakók számára elviselhetetlenné vált az élet. Ez hosszú távon nem fenntartható. Tehát meg akarjuk mutatni, hogy rengeteg izgalmas dolog van a városban, a bulinegyeden túl. Mennyi izgalmas kulturális kezdeményezés, közösség, helyszín. A mi feladatunk ezeknek a közösségeknek a felkutatása és összekötése, hogy segítsünk nekik láthatóvá válni. És természetesen vannak az olyan kiemelt nagy kulturális fesztiválok, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál vagy a Budapesti Őszi Fesztivál, ahol a mi segítségünkkel egyfajta esszenciáját tudjuk adni mindannak, ami egyébként is létezik a városban.

rap: Milyen területről érkezett?

FCS: Alapvetően brand szakemberként érkeztem, közel egy évtizeden át voltam újság­író a Tv2 Tények című műsorában, aztán amikor láttam, hogy „megváltoznak az olvasói szokások”, akkor átmentem a vállalati kommunikációs oldalra, és a Prezi nemzetközi és magyar kommunikációjáért feleltem hat éven keresztül. Itt tapasztaltam meg azt, hogyan lehet egy cégből, egy termékből olyan márkát teremteni, amit szeretnek és keresnek az emberek. Közben építettem egy kommunikációs tanácsadó és trénercéget is, így a vállalatvezetést is volt módon megtanulni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.