Tévé

Mégis, kinek az élete?

Kép-regény

Interaktív

„Az a baj az ilyen emlékekkel, hogy az ember már nem arra emlékszik, ami történt, hanem arra, hogy is mesélte ezt el húsz évvel ezelőtt…” – életútinterjújában a néhai Réz Pál fogalmazta meg ily egyszerűen és bölcsen a visszaemlékezés műfajának jószerint megkerülhetetlen buktatóját, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenkiből törvényszerűen Dózsa László válik, amint a saját életének elmesélésébe fog.

A Hír Tv-n még tavaly indított interjúműsort, a művészi életutak elbeszélését fotók köré rendező Kép-regényt épp ez a probléma, vagyis a történetkerekítés és a múltszínezés széles skálája, az egyéni variánsok változatossága teszi érdekessé a néző számára.

Néhány adással ezelőtt például Sas Józsefről derülhetett ki, méghozzá talán sokak számára meglepő módon, hogy az őszinte hangütést, az évek során pofássá csiszolt anekdotikus előadói modort és a visszatekintői önérzetet zavartalanul képes összehangolni. Viszont ugyanitt Harsányi Gábor emlékidéző szavai inkább azt igazolták, hogy azért általánosságban miért is lenne illuzórikus erőfeszítés (színész)interjúk nyomán (színház)történet-írásra vállalkozni. A legutóbbi adásban azután Balázs Fecó volt Teszári Nóra interjúalanya, s a zenész, aki a felkonferálás megfogalmazása szerint „a szív billentyűin játszik”, újra a kellemes meglepetések számát gyarapította. Balázs ugyanis tódítás nélküli, jól formált s mindeközben érezhetően őszinteségre törekvő interjút adott, és megszólalásaiban a tartottság erénye mellett megjelent egy mostanság vajmi ritkán fölismerhető tünemény, a szemérem is. Ráadásul a 65 esztendős rockzenész nem próbált kiismerhetetlenül színes egyéniségnek látszani, s ez ma, amikor majd’ mindenki meghökkentésre játszik, egészen üdítő élmény a tévénéző számára.

A Kép-regényben tehát határozottan van fantázia, most már csak a műsorvezetőnek kellene megtalálnia benne a maga jól körülhatárolt helyét. Merthogy a kétségkívül tehetséges Teszári Nóra egyelőre kicsit még sok, vagyis kérdezőként nemigen ismeri fel azokat a pillanatokat, amikor nemcsak egyszerűbb, hanem rá­adásul még hasznosabb is lenne csendben maradnia. „De jó!”, „Komolyan?”, „Ssssssss!z” – sorjáznak a kérdezői együtt lélegzést mórikáló és a csodálkozást mímelő töltelékmegszólalások, melyeknek hitelességét amúgy is erősen apasztják az efféle kérdésindítások: „és az hogy is volt, amikor…” – és itt rendszerint egy komplett anekdota részletekben gazdag fölvezetése következik.

Mindez amúgy általános problémája az interjúműsoroknak, ahol a kérdező hol a mindig elsőnek jelentkező eminens szerepébe, hol meg az „azért rólam se feledkezzünk meg!” tolakodó attitűdjébe csúszik át. Ilyenkor Teszári és kollégái-kolléganői mintha megfeledkeznének arról a nem mellékes tényről, hogy aktuális riportalanyaikkal ellentétben: ők minden egyes adásban szerepelnek. No meg arról, hogy az ő életük és vélelmeik bizony nem feltétlenül tarthatnak ugyanakkora közérdeklődésre számot, mint az alanyaiké.

A Kép-regény egyelőre számos alkalommal teszi érzékletessé ezt a tévképzetet. „Hiszek a sorsszerűségben” – adott hangot például privát meggyőződésének egyik története közepén Balázs Fecó, mire a göndör riporternő rögvest sietett közbevágni: „én is, én is”. Hát, az meg ugyan kit érdekel?

Hír Tv, január 5.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.