Tévé

Vitatott

Sajtóklub

Interaktív

„Sajtótörténeti pillanat” – ekként hirdette és ünnepelte az Echo Tv, hogy másfél évtizednyi szünetet követően újra összeállt a nagy csapat, a Sajtóklub válogatott társasága, és mint egy sereg más szertelen túlzás, úgy e tódítás mélyén is rejlik valamiféle valóságalap.

Merthogy az őseredeti műsor indulása – még a Magyar ATV-n – tényleg sajtótörténeti pillanat volt: Bayerék teli szájas vonalassága és főleg otrombasága új színt és új szintet jelentett az ezredforduló televíziózásában. (Ez még akkor is az ő merőben kétes érdemük, ha műsoruk pandanját, vagyis Avar János, Bolgár György és a többiek rendszeresített eszmecseréjét ugyancsak szívesen elfelejtenénk e korszakból.) Ehhez képest a Sajtóklub újraindulása persze már semminő újdonságot nem ígérhet, hiszen a résztvevők manírjait és körkörös gondolatmeneteit már rég (és jószerint pártállástól függetlenül) unásig ismerheti minden egyes néző. Mi több, még Huth Gergely szereplése sem jelenthet meglepetést ebben a körben, pedig ő relatíve új fiú, aki a hajdani Sajtóklub indulásakor talán még csak napközis lehetett – igaz, ez a pesti srác mintha még ma is e szerepben repetázna.

Mindezzel együtt az újraindulást követő második adás mégis szolgált pár figyelemre méltó érdekességgel. Elsősorban azzal a frappírozó mozzanattal, hogy a Bayer által elővezetett Trump-eufóriát éppen a társaság legmélyebb gondolkodója, Bencsik András próbálta meg némi kis aggodalommal átszínezni. Trump „nyomasztóan őszinte” nyilatkozatai, vagyis az Európát lenéző és többek közt a NATO-t is idejétmúltnak ítélő szavai ezek szerint tehát mégsem föltétlenül a magyar jobboldal fülébe belemuzsikált kívánsághangverseny számai lennének. Ezen akár érdemes is lenne gondolkodni egy kicsikét, persze annál azért termékenyebb módon, mint ahogy azt a Piłsudski marsall egykori közép-európai terveit nyomatékosan ajánlgató Bayer tette.

A műsor másik érdekességének a mániás aránytévesztés új szintje bizonyult. Lovas István ugyanis sorra vett ötöt Udo Ulfkotte, vagy­is a megvásárolt sajtót és a „menekültipart” kipellengérező publicista halálhíréről hírt adó német sajtóbeszámolók címei közül: és kérem szépen, mindegyikben ott szerepelt a „vitatott” jelző! „A nemzetiszocializmus alatt színesebb volt a német sajtó” – hangzott rögvest a kissé sommásnak tetsző ítélet, s persze Bencsik Andrásék szája hamar rájárt az elvtársazásra ebben a tárgyban is: „egyeztetik az álláspontjukat a német elvtársak”. Még szerencse, hogy a megyei lapoknak adott miniszterelnöki egyeninterjú témáját éppen csak futólag érintették ebben az adásban!

A kötelező gyakorlatok egyéb­iránt rendben lezajlottak: volt sorosozás szépen („miért hamisítjátok meg a Soros keresztnevét? …nézzétek meg az útlevelét”), egy kis libsizés úgyszintén akadt, de Izrael is megkapta a maga obligát kitérőit, és persze megállapíttatott az is, hogy a kismacskákkal és Gyurcsánnyal édel­gő Vona Gábor árt a Jobbiknak. A megszokás által legitimált otrombaság közepette szinte már csak Bayer Zsolt selypítése tűnt változatlanul kriminálisnak, merthogy ilyen krónikus beszédhibával amúgy legfeljebb gyermekműsorokban lehetne szerepelni. Igaz, ott Bayer kedves fordulatai egyelőre még szokatlanul vennék ki magukat.

Echo Tv, január 16.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.