"Ez kettős szerep. Egyrészt kurátorként, művészeti menedzserként, programszervezőként dolgozol, ugyanakkor diplomata is vagy, aki hivatalból jár fogadásokra, és akinek jó kapcsolatot kell ápolnia a küldő és a fogadó ország politikusaival. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy délután van egy fontos tárgyalásom, aztán rohanok az esti koncertre a Sirályba, és közben azt sem tudom, hova dobjam az öltönyömet" - meséli Arkadiusz Bernas, a Lengyel Intézet igazgatója, gyorsan összefoglalva a kulturális intézetek által ellátott feladatokat.
A kulturális képviseletekre távolról tekintve a nemzeti elitkultúra népszerűsítőit, egy nyelviskola és egy propagandairoda furcsa keverékeit látjuk, de egy lépéssel közelebbről nyilvánvaló, hogy ennél többről van szó. Kezdjük ott, hogy a nagyjából húsz magyarországi intézmény többsége nem nemzeti alapon gondolkozik. Emlékezzünk csak "a különböző felekezetű keresztények, a muzulmánok, a drúzok, a bahájok, a cserkeszek és a beduinok" bemutatására vállalkozó Izraeli Kulturális Intézetre (interjúnkat az első igazgatóval lásd: "Nem egy újabb zsidó hely", 2010. szeptember 2.) vagy a frankofón országokat is népszerűsítő Francia Intézetre (interjúnk az igazgatóval: "Nem korlátozhatjuk a sokszínűséget", 2011. február 17.), de a Goethe Intézet is a németországi (és nem a német) kultúra, illetve a német nyelvű (német, svájci és osztrák) irodalmak istápolására esküdött fel. Továbbá kultúra alatt általában nem csak elitkultúrát értenek - állami pénzen érkezett már ide például román graffiti, portugál elektro és holland képregény is. Ami pedig talán még fontosabb: bár nyilván mindenki minél vonzóbbnak igyekszik mutatni az országát, de - nem ennek ellenére, hanem éppen ezért - az önkritikus hangok, a társadalmi problémák és a politikai helyzet bemutatására is hangsúlyt fektetnek. A Román Intézet a besúgók után most Ceausescu demográfiai politikájáról rendez kiállítást, a lengyeleknél állandó vendégek a társadalomkritikus művészek, a Camoes Intézet pedig az ország legismertebb társadalomtudósát, a portugálok múltfeldolgozásáról és általános mentalitásáról kétségbeejtő képet festő José Gilt hívta Budapestre. Valamint nyilatkozóink által többször elismételt, hangzatos közhely, de valóban lényegi szempont a dialógusra törekvés: az ugyanis senkit nem motivál különösképpen, hogy idehoz és hazavisz egy művészt - közös produkciókban, hosszú távú együttműködésben, a fogadó ország kulturális kontextusában működőképes, azzal párbeszédbe lépő programokban gondolkoznak. Üdítő továbbá, hogy mindenki a progresszív kortárs művészetet tekinti prioritásnak (és nem, mondjuk, a tradíciók átadását vagy a klasszikusok kultuszának ápolását), illetve információs központként is funkcionálnak: ha egy diákot, kutatót, kurátort, menedzsert útba kell igazítani, ők segítenek.
Heaven 17
Az intézetek céljai tehát lényegileg azonosak, de a működés természetesen nagy különbségeket mutat. Alapvető kérdés, hogy van-e székház, hol található, és milyen. Katarzyna Sitkót, a Lengyel Intézet (LI) igazgatóhelyettesét arról kérdeztem, mindenképpen szükséges-e egy csinos központ a belvárosban, avagy miért ne működhetne egy kultúrintézet pusztán produkciós házként, minél több pénzt a programokra költve. "Van rá példa: londoni intézetünk egy kis iroda néhány számítógéppel. Mi sem úgy képzeljük el, hogy a székházunk a lengyel kultúra egyetlen forrása, és akik szomjazzák azt, ide kell járulniuk. Inkább kifelé igyekszünk, kiváló partnerekkel dolgozunk népszerű budapesti művészeti helyszíneken. De nagy öngól lenne nem kihasználni, hogy miénk az Andrássy útról látható egyetlen galéria, és számos projektünkhöz elengedhetetlen a ház." Az épületben könyvtár üzemel, nyelvi kurzusok folynak, a moziteremben filmklubot vezetnek és könyvbemutatókat tartanak. Ide érkeznek az iskolás csoportok, amelyek gyakran keresik meg az LI-t - nekik előadásokat vagy vetítéseket szerveznek 56-ról, a Szolidaritásról vagy a lengyel művészetről. "A kiállítóterem a populárisabb műfajoké, itt most éppen plakátkiállítás látható, a másik helyiség, a Platán Galéria a progresszív kortárs képzőművészeté. Főleg lengyeleket hívunk, de nem akarunk kizárólag lengyel galéria lenni." Az LI műsorpolitikájára jellemző Krzysztof M. Bednarski esete: a szobrász az Art On Lake egyik meghívottja (Marx fejét úsztatta a városligeti tavon), ehhez kapcsolódva kiállítást szerveztek neki, de természetesen nem egyedül, hanem Pinczehelyi Sándorral közösen.
A portugál kulturális szervezetnek, a Camoes Intézetnek az ELTE BTK Portugál Tanszékén működik a nyelvi központja - az intézet mindenkori budapesti képviselője egyben a tanszék idegen nyelvi lektora. A székhely a Camoes által fenntartott kis tanszéki könyvtár. Az intézet a programszervezés (könyvbemutatók, koncertek, portugál filmhét az Örökmozgóban) mellett ösztöndíjakat biztosít nyelvtanároknak, ezzel téve lehetővé a vidéki egyetemeken a nyelvtanulást. Szegeden a nyelvi kurzus mára minor szakká fejlődött - ez lenne a hosszú távú cél máshol is. A Camoes tevékenysége fokozatosan mozdult el a nyelvoktatás szervezésétől a kulturális közvetítés felé. "Amikor leülök egy partnerrel, hogy közös programot találjunk ki, az elsődleges szempont, hogy amit idehozunk, érvényes-e a magyar közönség számára - mondja Clara Riso lektor. - A Trafó, az Őszi Fesztivál vagy az A38 vezetői ezt jobban tudják nálam. Az én feladatom, hogy színvonalas és széles választékot nyújtsak nekik a portugál művészeti palettáról - amihez meg nekem kell értenem, és folyamatosan képben lennem, mi történik a legkülönbözőbb műfajokban."
Holland kulturális intézetből három van a világon - és nem, egyik sem Magyarországon (hanem Párizsban, Brüsszelben és Dzsakartában). Még így is szerencsések vagyunk: a külügyminisztérium által választott tizenhét kiemelt helyszín egyike Budapest, ami azt jelenti, hogy a nagykövetség kulturális és sajtóosztálya igen aktív szervező. Leo Linscheer osztályvezető és Árvai-Nagy Krisztina vezető tanácsadó elmondása szerint náluk állandó prioritások is vannak: az építészet és a városfejlesztés, a dizájn, a popzene, a helyspecifikus színház és a társadalmi kérdések (például a transzparencia vagy a biciklibarát városi környezet kiépítése) folyamatosan nagyobb hangsúlyt kapnak. Állásbörzét szerveznek hollandul tudóknak, és meglehetős sikerrel igyekeznek holland cégeket bevonni a magyarországi mecenatúrába. Néha pedig kapják magukat, és rendeznek egy fesztivált több tucat programmal és több tízezer látogatóval (LOW, Nincs Lehetetlen).
A 17 bűvös szám: a Román Intézet is éppen ennyi kirendeltséggel rendelkezik világszerte. Az Izsó utcai épület már korábban is igen népszerű volt: 1989-ben az NSZK követségének udvarán sátraztak a reménykedő keletnémetek tömegei. (A Lajta Béla által tervezett műemléket a kulturális örökség napján, szeptember 17-én bárki bejárhatja vezetéssel.) Brindusa Armanca igazgatót a hely szelleméhez illően a politikáról kérdeztem. "Sajnos olyan országokban élünk, ahol a politika mindenbe bele akar szólni - a kultúrába is. De mint intézetvezetőt mindenhol tárt kapukkal vártak és várnak. A kormányváltás után egy ideig nem lehetett tudni, hol vannak azok a bizonyos kapuk - de aztán a Romániához sok szállal kötődő Szőcs Gézával nagyon jól megértettük egymást." Az igazgató asszony ugyanakkor kollégáihoz hasonlóan leszögezi: a programok összeállításában abszolút szabad kezet kap, ráadásul a központi Román Intézet nem is a kormánynak, hanem a parlamentnek tartozik elszámolással. A románoknak szegedi fiókintézete és saját sofőrje is van. A gazdag programnaptárból csak egy csemege: szeptember 20-án három legenda, Ducadam, Jenei és Dembrószky beszélget a román fociról.
A Goethe Intézet is laza próbál lenni: ajánlataiba a Schiller-rap és a Murder Night is belefér. "A világ 92 országában működő 150 Goethe Intézet tevékenységének alapja egy központi stratégia, mely bizonyos, négyévente kidolgozott kiemelt témák köré épül - tájékoztat Jutta Gehrig, az intézet új igazgatónője. - Ebből készül egy regionális stratégia, mely a kelet-közép-európai régióban releváns témákon alapul. Egy példa: az iszlám mifelénk kevésbé érdekes, mint a kulturális sokszínűség. A történelemfeldolgozás témaköréből pedig értelemszerűen a szocialista múlt feldolgozása lett regionális téma. Rengeteg külső megkeresést is kapunk. Ezek közül azok indulnak jó eséllyel, melyek kapcsolódni tudnak valamelyik kiemelt témakörünkhöz. Természetesen nem csak ilyeneket támogatunk, viszont minden esetben fontos alapelvünk, hogy nem vagyunk szponzorok, vagyis a partnerekkel való közös munka alapja az együttműködés." A német kultúrintézet futó projektjei radikális nyitottságról tanúskodnak: egyebek mellett Constanza Macras (Berlinben élő) argentin koreográfus cseh, szlovák és magyar fiatal romák közreműködésével megvalósuló táncszínházi projektjét pénzelik.
A támogatásukkal létrejövő PanoDráma-előadásnak, a magyarországi romák elleni támadásokat feldolgozó, Szóról szóra című dokumentarista darabnak pedig tartalmát tekintve végképp semmi köze Németországhoz - a társadalmi felelősségvállaláshoz annál inkább. Ahogy annak is kétségkívül megvan a maga bája, hogy Clara Riso a Camoes Intézettől teljesen függetlenül (a magyar nagykövetség anyagi támogatásával) magánemberként a szabad idejében - a portugál sajtó felfokozott figyelme és a magyar sajtó felfokozott hallgatása mellett - összeszervezett egy sikeres és rangos magyar filmhetet Lisszabonban.
EUNIC
Az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteit tömörítő szervezetnek 29 tagja van - ők 150 országban összesen több mint ezer intézettel vannak jelen. A magyarországi tagozat soros elnöke, Brindusa Armanca elmondása szerint nekik jelenleg 16 rendes és 4 társult tagjuk van. Az intézetek képviselői kéthetente adnak egymásnak szívélyes hangulatú randevút, ahol együttműködési lehetőségekről és közös programokról tárgyalnak. Ilyen volt például az Európai Nyelvi Koktél Bár, az Európai Kulturális Intézetek Éjszakája vagy a négynapos Europe Mania popzenei és színházi fesztivál a pécsi EKF-programsorozat részeként.
