Sziget - Majomparádé

Interaktív

Noha többször is felléptem a Szigeten - egyszer énekesnőként, lóálarcban -, ekkora állat még sohasem voltam. A "Hogyan viselkednek a majmok? Wahorn András képet fest" című előadáson (a Műcsarnok rendezésében) ugyanis az a megtisztelő feladat ért, hogy nem emberként, hanem intelligens gorillaként kellett megjelennem és viselkednem.

Közben Nemes László filozófus (rendes ruhában) értekezett a majmok természetéről, szavait a húgom (szintén majomjelmezben) fordította angolra. "Szerencsére az állatoknak nincs szükségük kultúrára. Ezért is szeretem őket: az állatok egészséges lények, mi beteg állatok vagyunk. Ez azt jelenti, hogy nekünk kell kultúra, nekik semmi más, csak ennivaló és szex" - mondta Wahorn az MTI-nek, miután azon kezdtem gondolkodni, hogy akkor a szigetlakók többségét vajon miért nem érdeklik az ún. kulturális programok. Pedig a szervezők kitettek magukért.

Az Octopus összművészeti sátorban idén egy itthon még kevéssé ismert műfajt, a storytellinget (írók mesélnek el kötetlenül történeteket az életükből) dobták be újdonságként, vagyis hál' istennek búcsút vettek a sok éven át nyögvenyelősen működő felolvasásoktól. Ráadásul idén már fejhallgatót kaptak az érdeklődők, ami a keverőből közvetítette, mi hangzik el a színpadon - a zajtól eddig szinte mindent csak megszűrve lehetett hallani -, így végre nem csak a kényelmes babzsákok miatt (elsősorban aludni) jártak oda a megfáradt bulizók. A Múzeum Negyedben viszont nem volt mire feküdni, így csak lézengenek a környékén (egyesek szerint azért, mert megint áthelyezték; idén a Hungarikum falu mellett lapult meg az évről évre kisebb területű zónácska), de az intézmények képviselői szerint még így is megéri kitelepülni. Karszalaggal a fesztivál alatt és utána is féláron látogathatók a bemutatkozó múzeumok, és a statisztikák szerint tavaly igen sok külföldi kereste meg őket ily módon. Másféle izgalmat kínál a Közép-európai Vurstli, ami a Terror Házával közösen próbálja bemutatni a rendszerváltás előtti Magyarországot: útlevelet kapsz, de korlátoznak a szabad mozgásban - két karikatúra rendőr járkál a terepen. Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója szerint a Nyugat-Európából érkezett fiatal korosztálynak (16-25 évesek) mindez igazi felfedezés lehet, hiszen szinte semmit nem tanultak a szocialista korszakról, családi emlékeik nincsenek, de igen nyitottan állnak a dologhoz. "Így meg tudjuk mutatni - mondja Tallai -, hogy milyen is volt ez a Közép-Európa." Egy magyar bámészkodótól viszont ezt halljuk: "Á, ötvenhat! Ezt vágom! Petőfi és Kossuth!"

De nem csak az efféle programok segítségével tudtuk emberi mivoltunkat megőrizni. Ami jó, hogy végre ingyenes lett (karszalaggal persze), a K híd tövéből startoló Szigetbusz, és ami rossz, hogy azóta senki nem látta. Faggatom a biztonságiakat, hogy mégis, honnan indul, kérdezem a bódékban ülőket is. Mindenki megnyugtat, tudnak a problémáról, sokan keresik a járatot, esetleg kerüljem meg a kordonokat (le egészen a HÉV-ig) jöjjek fel valahol, és akkor forduljak erre meg arra, és akkor talán. Teszek egy próbakört, kettőt, majd feladom. Ha ezzel az volt a cél, hogy az útközbe eső taxisok martalékaivá váljunk, a csel bejön. Ennél jobb húzás volt a CityPass bevezetése, kár, hogy nem kapott nagyobb reklámot, így én is lecsúsztam róla: már megvettem a hetijegyem a BKV-ra, amikor feltűnt a csábító ajánlat - fürdőbelépő, autóbusz- és hajójárat, ráadásul 13 napig érvényes.

A másik nagy újdonság a percjegy, azt ki is próbáltuk. Egyik barátnőm még sosem járt kint, délután támadtunk, hogy lásson is valamit. Csúcsidő előtt percenként harminc forintot húznak le (előzetesen regisztrálsz, majd a hídnál csekkolsz, innentől a mobilod játszik tovább, egészen a kijelentkezésig), a bent töltött két és fél óra (ezalatt meg tudtam mutatni mindent, belefért a British Sea Power-koncert és még ettünk is valahol) alig volt több négyezer forintnál. Este ugyanez hetven forint percenként, de a Pulp így is kijött alig hétezerből, ami elég baráti, ha a koncerttarifákra gondolunk. És ha valaki bennragadna, az sem tragédia: maximum a napijegy (12 ezer Ft) áráig ketyeg az óra.

Frissességünk megőrzéséhez hozzájárult, hogy végre-valahára légkeverésesek lettek a koncertsátrak. Így, ha eljött a hajnal, még mindig egyben volt az arcunk, mehettünk partizni, például a Lassúzós sátorba, ahol viszont fürtökben tapadtak ránk (is) azok a fiatalemberek, akik komolyan vették a helyszín angol nevét - hugging tent -, buzgón ölelgettek minden útjukba kerülőt, mi viszont inkább a menekülést választottuk. Ám a java még hátravolt: hazafelé menet azt hittem, rosszul látok, hogy keverem magam valakivel. Jöttem szemben, két példányban. Hamisíthatatlan majommozgás: közelről persze látszott, hogy ez is csak jelmez. Ismét kiderül: nincs az a hülyeség, amivel egyedül lennék.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.