tévéSmaci

Nézzük a krokodilt!

  • tévésmaci
  • 2015. május 30.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché minden vasárnap vaspogácsát sütöttek, az kétségkívül pályájuk különleges szakasza volt, afféle vaskor. Sztupa csak annyit mondott, buli lesz, s Troché máris tudta, mi a teendő. Tisztázzuk gyorsan, amikor vaspogácsát említünk, nem a közismert gépalkatrészről beszélünk, ami például a szelepeknél a szelephézag-állító csavar végénél található, áh, csudákat. Vaspogácsáról, az aprósüteményről, ami persze bizonyos esetekben nem is annyira apró – ezt nyilván nem kellett volna egyértelműsíteni, hisz tudja jól mindenki. Vaspogácsából kétfélét különböztetünk meg, hagyományost és futurisztikust. Hagyományos vaspogácsa sima ügy, készülhet rezes, ónozott, acélos kivitelben, de a közismert kínálatot helyenként erősen ledominálja a tájjelleg, így az Alföldön például gyakran készítenek szélben szárított vaspogácsát, míg a Balaton-felvidéken az alumíniumos-timföldes ízesítésű vaspogácsa járja, az Erdélyből érkező rokonok batyujából pedig sűrűn előkerül a ciános vaspogácsa, amit rendszerint köménypálinkával és bajusz alatti mosollyal kínálnak. Az utóbbi időben nagyon elterjedt a biovaspogácsa is, csak annak az elkészítése kicsit sokba kerül, lévén Kiruna felszíni fejtéseiből kell hozatni bele a vasat. Ennyit a klasszikusokról, a futurisztikus vaspogácsa jóval izgalmasabb, bár macerás elkészíteni. Természetesen futurisztikus vaspogácsából is van rengetegféle, talán több is, mint a hagyományosból. Ismerünk tepertős, burgonyás (krumplis), sajtos, vajas, juhtúrós-tökmagos futurisztikus vaspogácsát, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük, a Bánságban csirkés vaspogácsát készítenek, Budapesten viszont macaronos vaspogácsát, bár ez már az új idők dala. Amikor Sztupa és Troché a vaskorukat élték, hagyományos kategóriában egészen egyszerű, bár kicsit édeskés alpesi vaspogácsát sütöttek sok kadmiummal, a futurisztikus szakágban pedig messzi földről sereglettek az ínyencek, megkóstolni a 100 napos Nowa  Huta-i vaspogácsájukat. Első vaspogácsakioszkjukat Csepelen, a gyárkapuban, a Lenin-szobor lábánál állították fel, de még Diósgyőrből is odajártak a szakik vaspogácsát majszolni, hamar fel is vették a kínálatba a diós vaspogácsát. Hosszan tárgyaltak a bolti forgalmazásról is, csak a Győri Keksz és Ostyagyár húzódozott felvenni a Győri Keksz és Vaspogácsa nevet. Az ilyen dolgokon segíthet a televízió.

Pénteken (1-jén) ünnepi kínálattal kedveskednek a hazai tévécsatornák. Nemzeti Főadónk, a Duna sietve, már 23.25-kor műsorára tűzi az Éjfélkor indul útjára a gyönyör című, 1975-ös olasz marhaságot, az ún. fehér telefonos vígjátékok e kései, bár elég halvánka penészvirágát. Két lehetőség körvonalazódik itt: az első szerint 23.25-től 24 h-ig cipóvá unatkozzuk a buránkat, de aztán nulla órától útjára indul, de ezt már tudják. A másik lehetőség tűnik valószerűbbnek, az tudniillik, hogy éjféltől sem változik semmi. Ehhez képest tényleg a munka ünnepe, hogy az RTL Klub délben az Elfújta a szelet (igen, azt, Klárk Kábellel), a Tv2 meg pont utána a Csinibabát vetíti.

Szombatra maradhatunk a Tv2-n, mert este fél tíztől Dől a moné, amiben vélhetően valami festményt akarnak ellopni. A Coolon Fedőneve: Donnie Brasco a különböző rangú maffiózók ihletett megformálójával, a 175 éves Al Taszilóval. Nyolckor az HBO-n a Harry Potter írójának dettó híres krimije megy, vagyis az abból készült háromrészes sorozat, az Átmeneti üresedés első epizódja. Itt jegyeznénk meg, hogy Michael Gambon vénségére lett a legnagyobb király.

Vasárnap az m2 este kilenckor (és ha akkor már Petőfi Tv, akkor mi van?) egy Öngyilkosok szobája című, 2011-es lengyel filmet ad, ami még érdekes is lehet akár. Az HBO-n nyolckor az összedobott pénzből csinált, mozis Veronica Mars lesz.

A gonosz érintése lesz szerdán a Dunán, ezt még érdemes is lenne megnézni, de akit az ilyesmi fog meg, az már többszörösen túl van rajta. Az se piskóta, hogy csütörtökön a Cinemax komplettül lenyomja este tíztől hajnali 4-ig a Hajsza 2. évadát, de különben tévézni továbbra is szívóág.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.