Amikor Sztupa és Troché szereztek pacalt, kisebbfajta ribillió tört ki a Fervas büfé előtt, ugyanis nevezettek lusták voltak komolyabban utánanézni a dolgoknak, tették, ami először az eszükbe jutott. Az alaphelyzet egyszerű volt, Kádár János a leányfalui házában pacalpörköltebédre várta a Politikai Bizottság tagjait, tehát kellett pacal, ami minden szinten hiánycikknek számított, már ha nyers pacalt akartál venni. Óvári et. hívta Sztupát és Trochét, s még sajnálkozott is kicsinyt, hogy hirtelen nem talál lélekemelőbb feladatot, de ha ezt kívánja a haza érdeke, akkor menni kell. Főleg Sztupa volt úgy vele, hogy menjen a fene, ráadásul ő még szerette is valamelyest a pacalpörköltöt, nem úgy, mint Troché, aki messziről megvetette a divatos prolikonyhát. Oldjuk meg, oszt’ húzzunk a strandra, mondta Sztupa, ami annyit tett, hogy nem akar keresgélni. Voltak fővárosszerte olyan helyek, ahol mindig tuti volt pacalpörkölt az étlapon, oda kell menni, el kell szedni tőlük, és kész. Majd rohangálok nyers pacalért, s ellenőrzöm, hogy rendesen van-e kimosva, bolond lennék. A Fervas büfé híres volt a pacaljáról, mondjuk a csepeli piacon is elég jót adtak 16,50-ért, de a Fervas egy legenda volt. Odamentek négy fekete Pobedával, jóval nyitás előtt, de csak ők ketten szálltak ki, egy-egy aktatáskával. Az aktatáskákban százforintos címletű bankjegyek voltak, ilyen bordós-barnás rémálom Kossuth Lajos arcképével, valahány csepp esik rája, annyi áldás sayonara. Zárva vagyunk, szólt ki egy hang, mi meg négy rohadt fekete Pobedával, válaszolt Troché, s kezet nyújtott az ajtót nyitó gebinesnek. A pacák elfogadta a kezét, de Troché érezte, hogy izzad. Sztupa nem tűrte soká a fraternizálást, s menten a lényegre tért, visszük a pacalt, ha akar, jöhet a szakács is, s kitett az útban álló hokedlire egy marék százast a táskából, nem számolta meg. Mennyit, kérdezte a gebines, és minek a szakács. Sztupa kitett még egy maréknyi piros hasút, valamivel kevesebbet, mint az előbb, jelezvén, hogy az ingyencirkusz nem fog örökké tartani. Nem is tartott, de aznap nem ettek a Fervason pacalt még a törzsvendégek sem, pedig pont lejött a Fradiból Pityő és Gomba, a feltörekvő tehetség és a sokszoros B-válogatott, de végül rondán káromkodva kellett taxit hívniuk, hogy kimenjenek a csepeli piacra. Nem tudták, hogy ott meg légógyakorlat van éppen. Csak a tévében lehet megbízni.
Pénteken (24-én) este tizenegy után a Duna egy 1977-es olasz krimivel, a Corleonéval kedveskedik híveinek, amiben Vitót, igaz, hogy nem az Andolinit, hanem valami Garganót Giuliano Gemma alakítja, viszont azt kétségkívül a javára írhatjuk, hogy rámozdul Claudia Cardinaléra, ami szép és izgalmas cselekedet, különösen egy ilyen veszélyes vidéken. Ha ő Corleoné, mi is szívesen lennénk Corleók. De mit mondjunk az olasz turkálókról ezek után? Tán azt, hogy Akik csizmában halnak meg, azok 19.20-kor kezdtek a Film Mánián. De lesz ott még 0.45-kor Valaki az ajtó mögött is. A cím bár jó, de Charles Bronson lesz az ajtó mögött, ami elég nagy baj, különösen a mellékszereplőknek.
Szombaton délután egy valaha szerfelett viccesnek számító afrikai ökörködésbe szaladunk bele délután a Film+-on. Az istenek a fejükre estek c. filmben egy kis ürge futkos valami nyíllal meg egy kólásüveggel, de tán valamivel izgalmasabb az új tanító néni szőkesége és olykor mérsékelten hiányos gardróbja.
Vasárnap, feltehetően a marha nagy sikerre tekintettel, újabb magyar tévésorozattal kedveskedik nézőinek a nemzeti főadó, miszerint a Duna. Az Egynyári kaland címe feltehetően önöket is azonnal lázba hozza, és alig várják, hogy belecsaphassunk a lecsóba. Utána megint a Tesco-gazdaságos filmmúzeumozás: Az ördög és a tízparancsolat, Delonnal, Fernandellel, Fufuval, Lino Venturával és természetesen Charles Aznavourral, meg az öreganyám térgyekalácsával.
Hétfőn megint 1 ördög, igaz, majdnem éjjel kettőkor, Az ördög jegyese a Film Cafén, aminek azért az eredeti címe kissé jobban hangzik: The Devil’s Whore. Tévézzen az ördög!
