Rádió

Nincs kérdés

Iszlámpara a Karc FM-en

Interaktív

Nem, valóban, az égvilágon semmi meglepő sincs abban, hogy a korszellemre tántoríthatatlanul ráérző, mi több, a párt iránymutatásait zokszó nélkül követő és közvetítő Karc FM a legsötétebb iszlamofóbiának ad előzékenyen megszólalási fórumot.

Ami érdekesebb, az egyfelől az egésznek a kontextusa; vagyis az, hogy a rádió hetente kétszer jelentkező, Kérdőjel című „gyorselemző félórájában” kerül minderre sor, másfelől hogy az eddigi kereteket szétfeszítve szebb napokat látott történészek és célra tartott állami kutatóintézetek munkatársai helyett egy nemzetközi összeesküvés-elméleti projekt képviselőjét kérdezik. Illetve nem is kérdezik, és ez a legrosszabb.

A Kérdőjel vállalt missziója szerint a „jelen ügyeivel” foglalkozik, mégpedig „az okok megértésének szándékával”. Mindenesetre sok aktualitásról szó esik itt kedden–szerdán délidőben; volt már téma az ételbiztonság, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja, az EU gazdaságának aktuális kilátásai, de még a csődbe menő utazási irodák is. Az alapvető felállás általában az, hogy a műsor házigazdáinak (Bálint István, Czirják Imre, Saliga Péter és Simon-Palov Judit) egyike leül a stúdióban a meghívott vendéggel, hogy szűk harminc percben egy jól körülhatárolt, friss témát kibeszéljenek. A vendégek általában egy-egy kormányközeli think tanket képviselnek, leggyakrabban a Migrációkutató Intézetet, az Alapjogokért Központot vagy a Nézőpont Intézetet. Ezt a monotóniát látszott megtörni a legutóbbi adás, amikor is az iszlám agresszív térhódításáról gondolták – nyilván mint hot topicról – kikérdezni a titokzatos Iszlám Politikai Tanulmányok Központjának „kutatóját” és „magyarországi vezetőjét”, Incze Nikolettát (az idézőjeleknek itt többszörös funkciójuk van). A műsor beharangozója nem lacafacázik, egy mondattal berúgja a félelemgépet: „Az iszlám nem egészen 150 év alatt egész civilizációkat hódított meg, ahhoz viszont, hogy Európában eltűnjön az őshonos kultúra és vallás, ennél sokkal kevesebb idő is elég lehet.” Hát, valahogy így. Nyilván előre belőhető, hogy miféle jövőképet kapunk.

Csak épp az nem derül ki az egész adásból – elsősorban, mert a műsorvezető Simon-Palov Judit a műsor címe ellenére sem érzi feladatának, hogy esetleg bele- vagy utánakérdezzen az elhangzó dolgoknak –, hogy mi a fene az az Iszlám Politikai Tanulmányok Központja. Hangzásra olyan, mint valami komolyan vehető kutatóhely, de hát azt már a fentebb szóba hozott állami alakulatok kapcsán is megtanulhattuk, hogy nem mind arany, ami intézet. Ebben az esetben mégis másról van szó; az Iszlám Politikai Tanulmányok Központja tulajdonképpen egy magánalapítású hobbiszervezet, ami elsősorban arra hivatott, hogy az Amerikában már persona non gratának számító, hírhedt iszlamofób szerző, Bill Warner könyveit értékesítsék. Warner, akit gyakran professzorként emlegetnek a magyar hivatkozások (nyilván tükörfordítva az itt amúgy szimplán oktató jelentésű angol szót), jellegzetes önjelölt szakértő: sem végzettsége (fizikus), sem karrierje nem teszi alkalmassá rá, hogy az iszlámról írjon, ő mégis ezt teszi – kapaszkodjunk: 2001. szeptember 11. óta –, merthogy beleásta magát. Véletlenül sem akarnánk reklámot csinálni neki, de az IPTK honlapja lényegében az ő saríakönyvének reklámoldala, és semmi mást nem tudhatunk meg róla, csak hogy Warner azon dolgozik, hogy az iszlám alapszövegek statisztikai elemzésén keresztül felnyissa a Nyugat szemét. Nem vicc: kiszámolgatja, hogy egyes szövegekben hány szó szerepel, és azok mire vonatkoznak, és ez alapján leplezi le az ellenség titkos tervét.

Incze Nikoletta, akiről nem derül ki, hogy minek a kutatója (tartunk tőle, Warner köny­veinek), a warneri technikát virtuózan elsajátítva keveri a számmisztikát a statisztikai eljárásokkal, a történelmi hiedelmeket a vallástörténeti félinformációkkal, valamint a legvadabb előítéleteket a leggagyibb érveléssel. És legott kivágja, hogy Franciaországnak már csak tíz éve van hátra, mielőtt megtörténne a jogi értelemben (is) vett iszlám hatalomátvétel.

Ez a beszélgetés így minden értelemben felháborító és elkeserítő, egyszerre több szakmát és tudományt csúfol meg, hogy azt ne is említsük, mit állít Európa iszlám hitű polgárainak mindegyikéről. De egy rádiókritika végén mégiscsak az marad a legkínzóbb kérdés, hogy miért vezet valaki elemző-beszélgető műsort, ha nem akar egyetlen épkézláb kérdést sem feltenni.

Kérdőjel, Karc FM, augusztus 30.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.