Rádió

Ott se volt

Rendszerváltó portré Tarlós Istvánról

Interaktív

A Kossuth rádióban minden hétköznap a délután 2 órai híreket követően egy félórás (egészen pontosan 24 perces) interjúé az éter. Illetve nem is interjú ez, hanem portré, legalábbis ezt állítja a műsor alcíme (főcíme: Arcvonások). Igaz, a portrét általában valaki mások festik az emberről, még ha csak szavakkal is, itt meg, ugye, a 24 perces adásidőből tulajdonképpen 23 és felet maga az alany beszél végig, tehát inkább önarckép lesz ez, vagy ha mégis maradnánk az interjúnál, akkor egy igencsak előzékeny fajta.

Nincs irigylésre méltó dolga a sorozatszerkesztő ifj. Tóth Györgynek, amikor hetente öt alkalmat kénytelen érdekes figurákkal feltölteni. Évi nagyjából kétszázhatvan beszélgetésről van szó, ami, ha figyelembe vesszük, hogy már megy egy ideje a műsor, több ezer portrét is jelenthet. Ennyi érdekes ember nincs is Magyarországon, mondhatnánk, ha rosszmájúak lennénk, de szerencsére nem vagyunk azok. További nehezítésként a hétfői vendégeknek nem elég érdekesnek lenni, valamiképp a rendszerváltással is muszáj kapcsolatban állniuk, hiszen a hét első napján mindig tematikus portrék szerepelnek. Nem azt mondjuk, hogy úgy lennének rendszerváltók, mint a francia ellenállók a vicc szerint (a háború után hirtelen mindenkiből ellenálló lett), de azért kicsit mégis. Arról nem is beszélve, hogy egyesek (egyre többek) szerint nem is volt rendszerváltás, míg mások (szintén egyre többek) azt akarják, hogy végre fejezzük már be – ami, akárhogy is nézzük, elég bonyolult filozófiai probléma.

A hétfői Arcvonások ilyen elvont problémákkal nem foglalkozik, helyette, mint egy lusta vadász, vaktában, sörétes puskával lövöldözik a múltba, valamit majd csak eltalál. És ki mondaná, hogy nincs igaza, hiszen valamiképpen mindenki, aki akkor élt, részese volt a rendszerváltásnak, így vagy úgy, aktívan vagy passzívan, felszabadultan, feszengve, vagy az egészet észre sem véve, derűsen, borúsan vagy bárgyún. Mai szemmel elég esetleges az egész, de ha lesz majd tízezer portré, egy jövőbeli történész lehet, hogy kincsesbányaként fog rájuk nézni.

Nem könnyű pontosan betájolni Tarlós István szerepét sem, mintha az adásidő első perceit azzal töltené, hogy exkuzálja magát az egészből. „Mi egy keresztény, istenfélő, a régi terminológia szerint konzervatívnak nevezhető család voltunk”, mondja, de aztán – a várható meghurcolástörténetek helyett – gyorsan hozzáteszi: a Kádár-rendszerben „egyikünket sem bántották soha”. És ha ez nem lenne elég, azt is nyomatékosítja, hogy soha nem volt feltűnő, bátor, a hatalommal nyíltan szembehelyezkedő ellenzéki. Amivel nincs is semmi gond, csak aztán hirtelen átugorjuk az egész rendszerváltást, amiről elvileg itt szólni kéne, és máris a ’90-es évek pártcsatározásainál tartunk. Vagy ez lenne maga a rendszerváltás? Így értené Tarlós? Nem derül ki sajnos, egyebek mellett azért sem, mert a kérdező Marton Adrienn nem nagyon kérdez, vagy ha kérdez is, csak a legritkábban kapcsolódik kérdése az elhangzottakhoz.

Így nem tudjuk meg, hogy habár Tarlós az SZDSZ-ben kezdte karrierjét, hogyan képes ilyen problémátlanul kívül helyezni magát a kontextuson. Az SZDSZ ezt meg azt csinált, mondja, elárulta a rendszerváltást, becsapta az embereket satöbbi, de hát akkor még (1994-ben lépett ki) ő maga is az SZDSZ volt. Mivel volt vajon elfoglalva éppen? „A polgármesteri hivatalba soha nem engedtem be a pártpolitikát”, mondja, de ez hogyan lehet, és ha lehet is, nem különös egy pártpolitikustól? Millió kérdés merül fel, miközben Marton hallgat.

Különben, habár van Tarlós monologizálásában valami monoton, már-már kataton ritmus, nem állíthatjuk, hogy időnként ne lennének szórakoztató futamai. Úgy tűnik például, hogy ezt az egész kínos SZDSZ-ügyet rövidre akarja zárni egy ponton: „A szó mai magyar értelmében én soha nem voltam liberális, sőt a modern liberalizmustól egyenesen borsózott a hátam.” És alig telik bele két perc, úgy kiegyenesíti az ideológiai hátterét, mint paraszt a kaszát: „Nyíltan kimondom, hogy továbbra is azért támogatom a miniszterelnök urat, mert a nemzetállami érdekeket, a keresztény értékeket és a klasszikus családmodellt következetesen és jól védi.” Ennyire egyszerű, és még azt is megtudjuk, hogy Nyugat-Európának „sem ideológiája, sem védekezőképessége nincsen”. Kár, hogy azért jöttünk, hogy Tarlós Istvánról tudjunk meg valamit; ő azonban ezúttal sem kívánt lejönni a választási poszterről.

Arcvonások, Kossuth rádió, november 6.

Neked ajánljuk