Phoebe Waller-Bridge már a Fleabagben bebizonyította, hogy ért a taszító, mégis elragadó nők ábrázolásához és a nézők zavarba hozásához: a néző a Megszállottak viadala (Killing Eve) esetében is hamar az addig szófogadó, illedelmes Eve helyében találja magát, akit megbabonáz a féktelen, erkölcsre, normákra (legyen az törvényi, társadalmi vagy szexuális) fittyet hányó Villanelle. A középszerbe ragadt, óvó férfiakkal körülvett Eve irigyli a befolyásos fehér férfiakat öldöső, saját vágyainak engedelmeskedő bérgyilkost.
Waller-Bridge megtartja a Fleabagben már tökélyre fejlesztett nyaktörő hangnemváltásait (addig nevetteti a nézőt, amíg a váratlan sokktól megnyikkanni sem tud), gondosan sodorja a párhuzamokból és váratlan összetalálkozásokból szőtt cselekményszálakat, továbbá rengeteg játékidőt spórol pontos, érzékletes jellemábrázoló képességével, ami feszessé teszi a narrációt. Bár bőven akadnak a sorozatban üldözések és gyilkossági jelenetek, a valódi kaland a szereplők között zajlik – ennek eszközei pedig a thrillerekben/krimikben már látott vadász-préda viszony forgatása és a szexuális feszültség (lásd Sherlock, Luther, Hannibal). A szexualitását fegyverként és örömforrásként is gátlástalanul használó Villanelle-t izgatja az Eve-ben mélyre temetett sötét szikra, a középkorú aktakukacot pedig a kalandornő nyújtotta szabadság. A köztük lévő kapocs pedig nagyon is érthetően aggasztja a körülöttük lévő férfiakat (kik közül a kedves emlékek miatt emeljük ki Kim Bodniát). Waller-Bridge kaján élvezettel, de határozott elképzelésekkel engedi játszani egymással ezt a sok tehetséges nőt (Sandra Oh, Jodie Comer, Fiona Shaw, Kirby Howell-Baptiste), aminek a fáradt klisék a vesztesei, a nézők pedig a győztesei.
Az HBO műsorán
