Míg a szűkölködő magyar gázszerelőknek csupán a horvát tengerpart jut, az igazi burzsujok a francia Riviérán csapatják, hogy a luxusjachtjaikkal együtt felrobbanjanak a tengeren, s a csodaszép villákban tengődő rokonaik szomorúan nézzenek egymásra, meg azon gondolkodjanak, tényleg meghalt-e a papa. Nem vitás, hogy a nagy nézések minisorozata a Riviéra: az ereit éppen felvágó lány szomorúan néz az anyjára; az özvegy sejtelmesen néz az elárvult orosz arisztokratára; az interpolos nyomozó meg fürkésző tekintettel pillant a volt feleségre, hogy vajon tudhat-e az elhalálozott férfi titkairól, ám hogy e pompás nézéseken túl tartogat-e bármit a széria, az már nem ilyen egyértelmű.
Jó kis kriminek indul, szép tájakkal, még szebb nőkkel és férfiakkal, akik Malevicseket tudhatnak a lakásukban, és titkokat a múltjukban. Csak a bűnügyi szál helyett inkább a családi viszályokkal kezdenek el foglalkozni, és már a második részben érezzük is, hogy jaj, ez eléggé hasonlít valami latin-amerikai szappanoperára. Abban voltak utoljára elárvult családtagok, akik rivalizálnak egymással, s abban találkozhattunk ilyen giccses metaforákkal is (meglőttünk egy szarvast, istenem, mit is jelenthet ez?). Elvileg jönnének elő a titkok a múltból, csak ezek valahogy félúton elmaradnak, így maradnak a sutácska cliffhangerek, meg az egybites dialógusok, amelyekben franciául idézik például Baudelaire-t, mintha ettől jobb lenne bármi is. És akkor jön a feltűnően gyenge magyar szinkron is. De a Côte d’Azur gyönyörű (még ha keveset is látjuk).
Az RTL Klub műsorán
