A közösségi rádiózás például olyasvalami, amihez hasonlót más médium nem képes felmutatni, s ami, akármilyen anakronisztikusnak tetszik is a forma, nem üresedett ki a 21. század második évtizedére sem. Egy csomó lelkes ember összejön, és csinál valamit, ami nekik jó, és szerintük másoknak is érdekes lehet. Teszik ezt szerényen, szabadidejükben, sármos ügyetlenséggel és megindító lelkesedéssel. A Civil Rádió, amely az egyik legismertebb közösségi csatorna Magyarországon, épp két évtizede van jelen a magyar levegőben, szóval már-már profinak számít. Van kiszámítható adásrendje, ismertebb és feltörekvő műsorvezetői, népszerű, régóta futó programjai, és persze még mindig számtalan gyermekbetegsége. Nem ölték meg a reklámok, nem mászott rá állábával egyik politikai oldal sem, és az idiótán lüktető háttérzene ragályát is sikerült elkerülnie, ami pedig mára a kereskedelmi rádiókból kiindulva végigfertőzte a közszolgálati csatornák egy részét és szinte az összes vidéki csatornát.
A páratlan hetek péntekjein jelentkező Mindent a nőkről című műsor is puritánságával tüntet a hasonló (amúgy nem túl számos) feminista vagy ahhoz közeli nézőpontú társa között. Alcíme szerint az egyórás adás témája a Művelődéstörténet - másképp, és valóban ezt is nyújtja. Elekes Irén Borbála bevezetőjében elmondja, hogy a sorozat, mely a nők emancipációjának lépcsőfokait kívánja bemutatni, már két és fél éve megy, ezzel pedig, ha nem tévedünk, rekordernek számít, hiszen semelyik hazai média nem tudott vagy akart ennyi teret biztosítani ennek a rendkívül fontos, ám itthon néha még mindig gyanakvással, férfisoviniszta hőbörgéssel és álkonzervatív katyvaszokkal körbevett témának. Az adás, mint kiderül, ismétlés, ám arra nem derül fény, hogy eredetileg mikor hangzott el, ami amennyire bosszantó, olyan könnyen kiküszöbölhető lenne egy kis odafigyeléssel.
A téma a Magyar Zsidó Nő című lap (ami - ellentétben a kissé valóban amatőrre sikerült műsorvezetői beköszönő állításával - nem 1910 és 1911, hanem 1900 és 1901 között jelent meg), illetve azon keresztül a zsidó nők emancipációja, és egyáltalán a századforduló tájának zsidó-keresztény, női-férfi korrelációi. Amint a meghívott szakértő, dr. Fenyves Katalin rögtön elárulja, egy marha unalmas sajtókiadványról van szó, mégis, a beszélgetés, ami a lapra épül, kifejezetten érdekesre sikerül. A Magyar Zsidó Nőt, mint kiderül, javarészt mizogin férfiak írták, többnyire neológ, ám társadalmi elképzeléseiket illetőleg nagyon is konzervatív rabbik, mégpedig azzal a céllal, hogy az asszonyokat és lányokat (akik, mint írják, állandóan kávéházban ülnek meg korzóznak) visszatérítsék a hagyományos családmodellhez. Nyilván velőtrázóan röhejes volt az egész, nem is meglepő, hogy mindössze háromnegyed évig bírta szusszal a vállalkozás. A nők, ráadásul nagyobbrészt a zsidó nők ekkorra már gimnáziumba, egyetemre jártak. Mint Fenyvesi pontosan és egyszerűen összefoglalja, a zsidó nők számára az olvasás vagy a munkavállalás nem volt újdonság, hiszen míg a férfiak gyakran kizárólag vallási irodalmat forgattak, és nem vállaltak pénzkereső állást, a zsidó nők világi könyveket lapozgattak, és családfenntartóként funkcionáltak. Vagyis az iskolába járás nem jelentett nekik olyan radikális lépést, mint keresztény nőtársaiknak. Mire tehát a dr. Gonda Zsigmond és a titokzatos Ötvösné Weisz Sarolta szerkesztette lap napvilágot látott, az értelmiségi zsidó nők jelentős része már rég a feministák vagy a szocialisták között tevékenykedett. A beszélgetés javára írandó ugyanakkor, hogy mindezt nem igyekszik hangzatos tételmondatokra váltani, ahogy a történelmi műsorok gyakran teszik. A legjobb értelemben vett civil beszélgetés ez, mentes a manapság divatos igazságtevési kényszer ballasztjától.
Mindent a nőkről, Civil Rádió, január 31.
