Snoblesse Oblige 2024/31.

  • Narancs
  • 2024. július 31.

Interaktív

Heti kulturális programajánló 

Nem fedi el többé képeivel / azt, aminek már nevet sem adok, / amibe már csak hanyattbukhatok. / Áthullok eszméletemen. / Állandóan következem.

(Tandori Dezső: Minden hogy kitágult)

péntek augusztus 2. 13.00 Halál Velencében

Thomas Mann művének főhőse sejti, hogy közeleg a vég, és úgy érzi, hogy minden, ami igazán fontos, kimaradt az életéből. A világ elismert művészként tekint rá. Mi lehet akkor ez a furcsa elégedetlenség? Koltai Róbert adja elő Darvas Ferenc élő zenéjével, Gaál Ildikó rendezésében a 17. Ördögkatlan Fesztiválon. 17.00-tól is.

(Református templom, Nagyharsány)

 

péntek augusztus 2. 16.00 Megzabállak

A nagyszerű, ám folytonos bizonytalanságban szerveződő, állami támogatás nélkül létrejött színházi fesztivál, a Thealter 34. alkalommal is létrejön, Vidnyánszky szovjet típusú színházi politikája ide vagy oda. Innen is kívánunk szép zárónapot a szervezőknek és sok sikert a Káva Kulturális Műhely új részvételi színházi produkciójához, amelyet Milák Melinda és Takács Gábor adnak elő. 17 órakor a Győri Rév Színház kezd a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében a Belém égsz című tantermi drámával, aztán az Andaxínház Petőfi verseim című előadása Hajduk Károllyal és Mákó Rozi live acttel a Grand Caféban 19 órakor.

(Motiváció Közösségi Tér, Szeged, Feketesas u. 28., ill. különböző helyszíneken)

 

péntek augusztus 2. 17.00 The Brand New Heavies – koncert

Az 1985-ben Simon Bartholomew gitáros, Andrew Levy basszusgitáros/billentyűs és Jan Kincaid dobos/énekes alapította zenekar a Paloznaki Jazzpikniken, a világhírességek színpadán is hozza a formáját.

(Nagyon Balaton nagyszínpad, Paloznak)

 

péntek augusztus 2. 19.00 Disco 142

Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán a jövőből, a 142-es bolygóról érkezett vissza, hogy egy kicsit felidézzék a régi időket: a diszkót, a bulit, a flörtölést, a sikereket. Nem veszik észre, hogy már más idők járnak. Nevetségesek és esendőek, de mindig talpra állnak. Szeretni kell őket és a Thealtert is, amelynek az idén ez a záró előadása.

(Régi zsinagóga, Szeged, Hajnóczy u. 12.)

 

szombat augusztus 3. 10.00 Kis Miklóska

Kis Miklóska a testvérei keresésére indul. Útközben sok akadályt kell legyőznie, de kedves barátja, Kőmorzsoló mindenben segíti. Táncos, zenés, bábos, interaktív meseelőadás, amely egy nagyon szép és fordulatos cigány népmesét dolgoz fel a Paramisi Társulat előadásában.

(Szabadtéri színpad, Bp. VI., Hunyadi tér)

 

szombat augusztus 3.  13.00 Kartonpapa

A Pécsi Harmadik Színház is színpadra állította Tasnádi István emblematikus darabját, amelynek főhőse Éva, aki beleroppan férje halálába. Teremt egy „totemet”, egy életnagyságú családfőt, és hazugságra épülő látszatvilágában így próbál tovább létezni, erre kényszerítve családtagjait is. Bacskó Tünde, László Csaba, Darabont Mikold, Kecskés Alexisz és Szatmári Alíz játsszák, Herczeg Adrienn rendezte, a látványt a pedig a Renyagyár készítette. Az Ördögkatlan műsorán 17.00-tól is látható.

(Tornaterem, Nagyharsány)

 

szombat augusztus 3.  20.30 Dunakanyar

Közel kerülhetünk-e hirtelen egy ismeretlenhez egy véletlen találkozás során? A Szentendrei Teátrum az idén a városhoz és a Dunakanyarhoz sok szállal kötődő Szinetár Miklóst kérte fel, hogy állítsa színre Karinthy Ferenc magányról szóló keserédes egyfelvonásosát. Játsszák: Szinetár Dóra és Makranczi Zalán. Augusztus 8-án is meg lehet nézni az előadást.

(Benczúr Kert, Bp. VI., Benczúr u. 27.)

 

szombat augusztus 3.  23.00 30Y – koncert

A Beck testvérek a pécsi rockzenekeltetőben alapították a bandát a Kispál és a Borz szakmai támogatásával, és a mecseki életérzésről meg a hétköznapok elviselhetetlen könnyűségéről énekelnek azóta is. Az Ördögkatlan állandó szereplői. Az idén ők zárják a fesztivált.

(Focipálya, Nagyharsány)

 

vasárnap augusztus 4. 10.30 Pinokkió

Egy fabáb arról álmodik, hogy igazi gyerek lesz, és az álom egyszer csak valósággá válik. A Zirano Színház és a Mesebolt Bábszínház előadását Kovács Géza rendezte még 2013-ban, de azóta is kitart.

(Kultkikötő, Csukás Színház, Balatonszárszó, Jókai Mór u. 2.)

 

vasárnap augusztus 4.  17.00 Danny és Béla mesekoncertje

Danny Bain és Ágoston Béla öt évvel ezelőtt a Művészetek Völgyében adott először közös koncertet. Népi, klasszikus és házi készítésű hangszerek egyedi kombinációja, humorérzék, na és a színház meg a koncert közötti határok elmosódása jellemzi az előadást, amely gyerekkoncert, és egyben zenés revü is egyben, meg vígjáték és zenebohóc műsor.

(Angol Park Szabadtéri Színpad, Tata)

 

vasárnap augusztus 4.  19.00 Dalok a pesti holdfényben

Asszonykám, adj egy kis kimenőt; Az egyiknek sikerül a másiknak nem; Éjjel az omnibusz tetején; Gyere, te nímand. Ezek és a további melódiák, amelyek mind a fülünkbe másztak gyerekkorunkban már, mert a nagyszülők is ezt énekelték. Velünk élő operettdallamok, amelyekről nem is tudjuk, hogy Zerkovitz Béla volt a szerzőjük. A Monarchia Operett látványos előadásában eleveníti fel az örökérvényű és világhírű dallamokat, Oszvald Marika és Peller Károly sztárvendégek segítségével.

(Városmajori Szabadtéri Színpad, Bp. XII., Városmajor)

 

vasárnap augusztus 4.  20.00 4S Street – koncert

Gyergyószentmiklósban alakult erdélyi magyar banda a Fellegvár című legelső, valamint a második, Szebb napok című lemezét is felidézi. És van egy dal – a Mesélek a bornak –, amelynek videóklipje óriásit ment, a benne szereplő Jóska bácsi már nem él, de az ikonikus hintaszéket belőle épp most bocsátották árverésre egy beteg kislány, Szofi megsegítésére. Bővebb infó a zenekar Facebook-oldalán.

(Kobuci Kert, Bp. III., Fő tér, Zichy-kastély kertje)

 

hétfő augusztus 5. 9.00   Fake Holidays – kiállítás

Reiner Riedler osztrák fotográfus dokumentarista projektje a mai fogyasztói kultúra vívmányaira tekint rá, tele ironikus ellentmondásokkal. A vidámparkokat látogató emberek új világa tárul a látogatók elé az augusztus 28-ig látható tárlaton. Naponta 9 és 16 óra között nézhető.

(Osztrák Kulturális Fórum kiállítóterme, Bp. VI., Benczúr u. 16.)

 

hétfő augusztus 5. 19.00 Left to Die – koncert

A floridai death metal csapat a legendás Death hagyatékát viszi tovább korábbi Death-tagokkal közösen. Terry Butler, Rick Rozz, Matt Harvey és Gus Rios a klasszikus Leprosy albumot adják elő, valamint a Death debütáló Scream Bloody Gore lemezének darabjait. Tulajdonképpen zenei hagyatékgondozók, a rajongók örömére.

(Analog Music Hall, Bp. XI., Kondorfa u. 6–8.)

 

hétfő augusztus 5. 20.30 Nőt vagy életet!

Vígjáték a Woody Allen ősatyjaként is emlegetett Groucho Marx életéről. Arról, hogyan lett egy New York-i csóró kiskölyökből a show-biznisz királya. Stand-up, varieté, kabaré, nők, aranyköpések, Hollywood, csillogás és sötét oldal. A Nagyerdei Szabadtéri Játékokon a Thália Színház előadásában Hamvai Kornél dalaival.

(Szabadtéri színpad, Debrecen, Nagyerdő)

 

hétfő augusztus 5. 21.00 A tűzön át

Franck boldog családi életet él Párizsban, csak annyi a gond, hogy naponta veszélyezteti az életét mások megmentéséért. Jól összeszokott csapatát vezetve magabiztosan szegül szembe a legfenyegetőbb katasztrófákkal is. Azt gondolja, legyőzhetetlen, de, mint az általában megtörténik, kiderül, hogy nem. Frédéric Tellier filmje magyar felirattal a Szánsájn Fesztivál műsorán, 16 éven felülieknek.

(Cirko-Gejzír Filmszínház, Bp. V., Balassi Bálint u. 15–17.)

 

kedd augusztus 6. 10.00 A tényeken múlik – Gyűjtemények és közösségek – kiállítás

Fennállásának közel harmincéves története során a Blinken OSA Archivum működését, programjait a nyitottság és a hozzáférhetőség elvei határozták meg. Ugyanebben a szellemben született ez a kutatási kiállítási projekt is, amely első ízben mutat be válogatást a gyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaiból, és amely az archívum közösségeinek és közönségeinek kínál elmélyülésre érdemes, vitára sarkalló, felfedezésre váró témákat. Augusztus 25-ig látható, keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között.

(Blinken OSA Archivum, Bp. V., Arany János u. 32.)

 

kedd augusztus 6. 19.00 Amity Affliction – koncert

Az ausztrál posthardcore négyes veri fel az Erzsébet tér csöndjét az Emmure és a Blacktoothed társaságában. A moldáviai gyökerű, nemzetközi tagsággal működő csapat az Infected Rain Time című hatodik nagylemezét mutatja be. Meg a barátait is.

(Akvárium Klub, Bp. V., Erzsébet tér 1.)

 

kedd augusztus 6. 20.00 Csak egy kis terápia

Mi van, ha hazafelé menet egy pszichiáter karambolozik, plusz, ha pont egy veszélyes bűnöző autóját töri össze, és ha annak ez éppen kapóra jön, mert egyébként pszichiáterre van szüksége. Ilyen és egyéb bonyodalmak Peller Károly rendezésében az Art-Színtér előadásában, a Szentendrei Teátrum műsorán.

(Szentendrei Városháza udvara, Szent­endre, Fő tér 1.)

 

kedd augusztus 6. 20.30 Hanna – Szabadesés több szólamban

Aki Szentendrére menne, s egy kicsit komolyabbra meg zenésre vágyik, annak ajánljuk a Szenes Hanna naplójából, verseiből, valamint édesanyja és bajtársai visszaemlékezéseiből összeállított előadást. Bíró Eszter és a rendező Widder Kristóf adja elő.

(Vajda Lajos Múzeum udvara, Szent­endre, Hunyadi János u. 1.)

 

szerda augusztus 7. 10.00 Egy húron pendülünk

Az ingyenes Játszó Szerdák sorában most a Pengetős Trió interaktív népzenei, néptáncos műsora következik. A kicsiknek és az őket kísérőknek is kellemes, ráadásul ingyenes program.

(József Attila-lakótelep, nagyjátszótér, Bp. IX.)

 

szerda augusztus 7. 19.00 Rockabilly szerdák a CandyMen Duóval

Az oldies zenei szubkultúrát képviselő banda a 2018-as X Faktor óta hasít. Ma is felhőtlen lesz a szórakozás itt általuk: rockabilly, country, blues, humor meg sok cukiság.

(Kristály színtér, Bp. XIII., Margitsziget)

 

szerda augusztus 7. 19.00 Cseh Tamás projekt – koncert

Nyár nem múlhat el Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai nélkül. Ez a tíz éve alakult négytagú – Farkas Virág, Fazekas László, Misik Zoltán, Farkas Péter alkotta – formáció egyedi hangszerelésben adja át a dalokat a fiatalabb és az idősebb hallgatóság számára.

(Esernyős, Bp. III., Fő tér 2.)

 

szerda augusztus 7. 20.00 Csönded vagyok – Cseh Tamás emlékest

Ide pedig Hrutka Róbert érkezik a színész legendákkal – Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Für Anikó, Cserhalmi György, Rudolf Péter, Szegezdi Róbert, Gubik Petra –, hogy életre keltsék a múltat.

(Újszegedi Szabadtéri Színpad, Szeged, Újszeged)

 

csütörtök augusztus 8. 18.00 Nemzetközi Cigány Dal Napja, 2024

A legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján ismét megrendezik a roma ünnepet cigány és nem cigány művészek részvételével országszerte. Itt a Canarro zenekar kezd, majd a Várkonyi Csibészek folytatják, aztán az EtnoRom Világok Hídja formáció Szalóki Ágnes vendégszereplésével, és végül a Kal.

(Dunaparti Művelődési Ház, Szent­endre, Duna-korzó 18.)

 

csütörtök augusztus 8.  18.45 A jó főnök

A menő mérleggyár egy rangos elismerésre pályázik, a főnök pedig felkészíti a dolgozókat a vizsgálóbizottság fogadására. Ám egy elbocsátott alkalmazott egyszemélyes hadjáratot indít, hogy lejárassa a gyárat, és megakadályozza, hogy a Blancos Básculas nyerje el a díjat. A feszültség spanyolosan nő, s a probléma abszurd módon oldódik meg. Fernando León de Aranoa 2021-es filmjének főszereplője Javier Bardem. A Szánsájn Szünidei Vetítés sorozatban ma még a Szerelem tesztelve című francia–belga film is látható 21.00 órától.

(Cirko-Gejzír Filmszínház, Bp. V., Balassi Bálint u. 15–17.)

 

csütörtök augusztus 8.  19.00 Nemzetközi Cigány Dal Napja, 2024

És itt is a roma kultúra előtt tiszteleg roma és nem roma zenész egyaránt. Játszik a Misztrál, a Romengo és Lakatos Mónika, valamint a Parno Graszt. Nem kis buli lesz a Terézvárosban.

(Benczúr Kert, Bp. VI. Benczúr u. 27.)

 

csütörtök augusztus 8.  19.15 Azahriah – koncert

Elindult a Sziget Fesztivál. Kiemelt fellépő lesz Magyarország jelenlegi leghallgatottabb könnyűzenei előadója.

(Nagyszínpad, Sziget Fesztivál, Bp. III., Hajógyári-sziget)

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.