Szüret 2024/31.

  • Narancs
  • 2024. július 31.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Van tehát magyar nagystratégia. Milyen állapotban van? Azt tudom mondani, hogy még nincs jó állapotban. Azért nincs jó állapotban, mert a nyelvezete túlságosan értelmiségi.

Orbán Viktor előadása a XXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban; Miniszterelnöki Hivatal

APROPÓ     GYEREKEK     ÉRLELI     AJÁNDÉKOZTÁK

Egy veszély van csak: az, hogy amit pénteken láttunk, nemcsak egyszeri jelenség, hanem a mostani liberális nyugati világ programja. Azt akarják ugyanis, hogy mi, magyarok is így éljünk, illetőleg az új eszmék embereként mindenki így éljen. (…) De a magyarok döntő többsége törvényi figyelmeztetés nélkül is a józan ész talaján áll. Nekünk a magyarság, a nemzethez tartozás a program, közös gyarapodásunk programja – nem pedig az a giccs, amit a tévében láttunk. Éppen ezért viszolyogva fordul el a párizsi falansztertől és ettől a penetráns liberális dekadenciától. Ezzel is bizonyítva, hogy még él nemzet e hazán.

Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának Facebook-bejegyzése a párizsi olimpia megnyitójáról

Az Agrárminisztérium standja egy fesztiválon különleges és fontos szerepet tölt be, hiszen számos olyan célja és funkciója van, amelyek hozzájárulnak a látogatók tájékoztatásához (…) – jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a nyár a fesztiválokról, a szabadtéri közös eseményekről, a kikapcsolódásról és az élményt is fokozó étkezésekről szól.

Az Agrárminisztérium Sajtóosztályának közleményéből

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a július 28-án, vasárnap 19:04 órakor kiadott, Töll László: ma is hatnak az első világháború következményei című anyagunkban a megszólaló titulusát az alábbiak szerint pontosítjuk: Töll László katonai identitásért felelős miniszteri biztos.

MTI

Németh Szilárd elnök, Bacsa Péter ügyvezető alelnök és Lőrincz Tamás, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatója fogadta csütörtökön reggel Schmidt Ádámot. Az államtitkár (…) az olimpia rajtjáig végigjárja a jelentősebb sportágak edzőtáborait, így a birkózókét is. Ezúttal a két kötöttfogású olimpikon, Lévai Zoltán (77 kg, BHSE) és Losonczi Dávid (87 kg, ESMTK) felkészülése, állapota érdekelte a legjobban. (…) A fotózást és a rövid beszélgetést szőnyegmunka és erőfejlesztés követte. Búcsúképpen Schmidt Ádámot a válogatott tagjai által aláírt nemzeti címeres pólóval ajándékozták meg, valamint azokat a mezeket is megtekinthette, amelyeket Németh Szilárd adott Lévainak és Losonczinak.

MTI

A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken Tusnádfürdőn.

MTI

„Először vagyok táborparancsnok és elmondhatom, a gyerekekkel való foglalkozás teljesen más képességeket kíván, mint amiket katonaként eddig meg kellett mutatnom” – kezdi a hadnagy. Úgy látja, a jelentkezők ugyan jól terhelhetők, de figyelni kell rájuk, hiszen gyerekek és felelősséggel tartoznak irántuk.

Honvédelem.hu

Berki Krisztián emlékét azóta sem feledi senki, az élet mindig utat tör magának. A Bors kiderítette, hogy új lakói vannak annak az ingatlannak, amelyben a kétszeres apuka élete utolsó napjait töltötte. (…) Értesüléseinket a társasházban lakók is megerősítették.

Bors

Papp Máté Bence Instagram-oldalán meglepő őszinteséggel dicséri párját, Tóth Gabit. A bejegyzésben Máté annak a meglátásának ad hangot, hogy szerelme „szellemének nagysága felér a természet tomboló erejével, és lelke tisztasága a hajnal fénysugarait idézi”.

Index.hu

Zenei szempontból kifejezetten a mindenki számára könnyen emészthető, szórakoztató, táncolható klasszikus jazz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le. (…) A zene csak apropó ahhoz, hogy a közönség jól érezze magát.

Baon.hu

Kidobhatják a kukába a franciák a fenntarthatóság jegyében kitalált olimpiai falujukat, pont úgy, ahogy a sportolók dobják a kukába az ott kapott ételek jelentős részét.

Origo.hu

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.