Tévésorozat

Szilícium-völgy

  • Baski Sándor
  • 2014. július 27.

Interaktív

David Finchernek A közösségi hálóban már sikerült méltóképpen megénekelnie az új idők új hősét, az ún. kockát. Zuckerberget és társait arról lehet megismerni, hogy miközben emberfeletti technikai intelligenciával bírnak, szociális skilljeik átlagon aluliak. Fincher ebből a szituációból komoly életrajzi dámát kanyarított, pedig a pubertáskorból még alig kinőtt zsenik hatalomátvétele akár komédiaként is működhetne. És működik is a Mike Judge által kreált Szilícium-völgyben, amely, mint a cím finoman sejteti, az online cégek Mekkájában játszódik, és a szokásos felemelkedéstörténetet meséli el, egy kicsit másképp. Főhősünk, a Zuckerbergre gyanúsan hasonlító Richard, egy új fájltömörítési eljárással hívja fel magára két rivális techguru figyelmét. A vélhetően Bill Gatesről mintázott Belson tízmillió dollárért rögtön meg is venné az ötletet, a Steve Jobsra hajazó Gregory viszont csak részesedést kér a cégből, amelyet cserébe segítene felfuttatni. Richard az utóbbi opciót választja, és a döntését szinte azonnal meg is bánja. A semmiből felépíteni egy start-up vállalkozást még releváns tapasztalatok birtokában sem egyszerű feladat, úgy meg pláne nehéz mutatvány, ha a főnök gyakorló pánikbeteg, kollégáit pedig a hasonszőrű lakótársaiból verbuválja.

A baráti közösséget egy ponton mégis illene professzionális intézménnyé, vagyis munkahellyé szervezni. A közösségi hálóhoz hasonlóan a sorozat is ezt a folyamatot próbálja dokumentálni, és erre a feladatra Mike Judge-nál, a Hivatali patkányok rendezőjénél kevés alkalmasabb személy létezik. Judge ugyanakkor nemcsak a szexuálisan frusztrált kockafejűek világáról készít analízist, menet közben a teljes hi-tech színtért is kiszatirizálja, hasonló precizitással. A Szilícium-völgyet valójában nem is a poénjai emelik ki a sitcom-dömpingből, hanem az, hogy annyira komolyan veszi a saját témáját, amennyire csak lehetséges.

Az HBO sorozata

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.