Szüret 2022/31.

  • Narancs
  • 2022. augusztus 3.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Gyurcsánnyal soha nem is lett volna és nem is lenne rezsicsökkentés

A Fidesz közleményének címe

 

A Lungo Drom döbbenten és értetlenül áll azon alaptalan és igaztalan nyilatkozatok előtt, amelyek szerint Orbán Viktor miniszterelnök idegengyűlölő és rasszista nézeteket vallana. A rasszizmus vádja súlyos vád a civilizált világban, épp ezért felelős vezető, csak alapos és felelős nyilatkozatokban mondhatja ki bárkire, hogy rasszista és idegengyűlölő.

A Lungo Drom közleményéből

 

Szeptembertől mintegy 74 ezer fiatal kezdheti meg felsőfokú tanulmányait, továbbá több ezren valamilyen szakma megszerzésével folytatják a jövőbe fektetett munkát. A magyar jövő a magyar fiatalokra épül, amelynek alapja a család. Ezért a kormány minden élethelyzetben segíti a fiatalokat képességeik kibontakoztatásában, életcéljaik elérésében.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményéből

 

Csak a benzinárstop egy átlagos, autóval rendelkező család esetében havi 21 ezer forint megtakarítást jelent, a rezsicsökkentés pedig csaknem 190 ezer forint havi megtakarítás egy átlagos fogyasztású családnál. Ez azt jelenti, hogy egy család havi 200 ezer forintot takarít meg, ennyivel többet kellene fizetniük, ha a kormányzás felelőssége a baloldal kezében lenne – fejtette ki Hollik István.

Híradó.hu

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.