Szüret 2023/21.

  • Narancs
  • 2023. május 24.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Vannak, akiknek érdekében áll provokálni a magyar államot illetve a külhoni magyar közösségeket, hiszen az ő nézőpontjukból az önbizalmában túlságosan is megerősödött magyarság veszélyezteti az uralmi terveiket.

Kövér László megnyitója a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, MTI

 

A tárcavezető emlékeztetett, a somogyvámosi Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm az egyik legnagyobb és legrégebben működő ökofalu Európában. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a természetközeli életmód és a falusi gazdálkodás igenis lehet minőségi és vonzó.

Az Agrárminisztérium Sajtóiroda közleményéből

 

Az elmúlt években a börtönökben dolgozók és a fogvatartottak számában is érzékelhető emelkedés volt – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. (…) Rétvári Bence kiemelte: a fogvatartottak száma 14–15 ezerről 19 ezerre nőtt, míg az őket őrzők száma 7400-ról 9400-ra emelkedett. Hozzátette: ez azért fontos, mert a kormánynak elsődleges a magyar emberek biztonsága, főleg, mivel a szomszédunkban háború zajlik.

MTI

 

Érdekes dolog derült ki Zámbó Krisztiánról a Hal a tortán forgatásakor: az énekesnek hasmenése lesz az ülésfűtéstől.

Blikk

 

Lezsák Sándor aláhúzta: Magyarország olyan „kőszikla” Európa közepén, amire Azerbajdzsán mindig támaszkodhat, olyan táj, ahol mindig barátokra lel. Ezt tükrözi – emelte ki – hogy országaink immár kiemelt stratégiai partnerei egymásnak és ez szilárd alapot biztosít kapcsolataink további kiszélesítéséhez is.

A Baon.hu Lezsák Sándor bakui látogatásáról

 

Talán be kéne fejezni a jogállamiságról szóló diskurzust, hogy elkezdhessünk egy egészen másikat. A Németországnak csúfolt logisztikai központ pattogó hangú bürokratái ugyanis nem arra használják a szavakat, amire valók – tehát nem arra, hogy kifejezzenek velük valamit –, hanem lovaglópálcaként, amellyel vígan fütyörészve csapkodhatják a sáros csizmájukat, miközben a vasárnapi ebédlőasztalunkon állnak.

Czopf Áron írása a Magyarhírlap.hu-n

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.