Szüret 2023/31.

  • Narancs
  • 2023. augusztus 2.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Hiába támadnak minket emiatt, ma Európában mi állunk ki egyedül a béke szükségessége mellett.

Szijjártó Péter az esztergomi MCC Feszten; MTI

 

BEÁGYAZOTT   SZUVERENISTA   ÁTÉLHETTÉK   RÉSZE

 

Az energiaital (…) nem üdítő, nem sportital, hanem egy olyan FUNKCIONÁLIS ITAL, amelynek az a rendeltetése, hogy gyorsan adjon energiát és éberséget, sok vitamin kíséretében.

A Magyar Energiaital Szövetség tájékoztatójából

 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: a haderőkép eszközoldali megvalósításának egy nagyon fontos mérföldköve, hogy megérkezett a honvédség első két Airbus H225M típusú helikoptere. Ezek a gépek olyan képességeket is hoznak, „visszaépítenek” a magyar légierőbe, amelyek az elhasznált, számában is kicsi, korábbi, döntően szovjet technológiájú képességek nem tudtak már számunkra biztosítani – közölte. (…) Köszönetet mondott a MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki és legénységi állományának az előkészítő munkához, egyben balesetmentes, kiváló felkészülést nyújtó szolgálatot kívánt ezekkel a „csodálatos madarakkal” nekik.

MTI

 

Csák János rámutatott, hogy a felsőoktatásba felvettek körében jelentősen nőtt a műszaki, matematikai, informatikai területekhez kötődő hallgatók száma. A politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar tudományos élet mindig is beágyazott volt a világba. Úgy vélte, a magyar nyelv és a matematikaoktatás egy olyan elegyet hozott létre, amely hozzájárult számtalan világraszóló tudományos eredményhez.

MTI

 

Bárcsak minden dal és klip ilyen egyszerűen és gyorsan elkészülne, mint Mihályfi Luca és Ekhoe új – közös – dala, a Villám! (…) Ami pedig a szöveget illeti, főleg a rímeket, azok is hamar megtapadnak a dalban, mondhatnánk úgy is, hogy illeszkednek a vibe-hoz, de ilyen ez, amikor egymással ölelkezik a listán, az irkál, a kislány, a villám, a pillám, a csizmám és a csillám.

Index.hu

 

Brüsszelnek nem az az érdeke, hogy bármilyen, uniós hatáskört érintő, potenciálisan közös pénzügyi érdeket sértő jogállamisági problémát megoldjon Magyarországon. Tavaly óta a játék arra megy ki, hogy térdre kényszerítsenek minden szuverenista politikával kísérletező kormányt. Itt a kivéreztetésről van szó.

Schiffer András a Mandinernek

 

Failoni Donatella elárulta: Oszter Sándor madár képében tért vissza hozzá

A Bors cikkének címe

 

Varga Mihály Iggy Pop-koncerten járt Veszprémben. Hazánk pénzügyminisztere egy fotót is posztolt az eseményről. A politikuson egy AC/DC póló volt egy igen vicces felirattal, ugyanis az állt rajta, hogy Money talks. Úgy tűnik, hogy nagyon lazára vette a figurát.

Blikk

 

A péntektől vasárnapig tartó háromnapos Végvári Napok leglátványosabb eleme ezúttal is a gyulai vár 1566-os ostromának megjelenítése volt. (…) Annak érdekében, hogy a robbanások még látványosabbak és élethűbbek legyenek, a pirotechnikai eszközökön kívül lisztet és virágföldet is „bevetettek”. (…) A szombati hadijátékon, ahogy említettük, prof. dr. Csikány Tamás kommentálásának köszönhetően a nézők átélhették, hogy mi is történt 1566 nyarán Gyulán.

Beol.hu

 

A vadászat a magyar társadalom és nemzet kultúrájának a része – mondta el köszöntőjében a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár Cigándon. Dr. Nobilis Márton kiemelte: a kormány olyan országban gondolkodik, melynek része az ezeréves kultúra fenntartása annak minden egységével, amelynek része a vadászat is.

Boon.hu

 

A délután a megnyitóval folytatódott, ahol Borsó Tibor, a vármegyei közgyűlés alelnöke (…) egy díszes pendrive-on átadta Cellár József polgármesternek azt a települést bemutató kisfilmet, amelyet a vármegyei önkormányzat készített.

Kemma.hu

 

A közel két évtized során, a település legnagyobb ünnepévé vált a Nyári Birkafőző Fesztivál, amire immár tizenkilencedik alkalommal várták a vendégeket. (…) A déli harangszó idejére a tizenhárom bográcsban készülő pörkölt illata teljesen belengte a közösségi ház udvarának légterét. (…) Csólyospálos egy rendezett, nagyon hangulatos település, aminek lelke van. Erős itt a közösségi élet, és amíg közösségi élet van, addig nincs baj – fogalmazott beszédében Mák Kornél, a vármegyei önkormányzat alelnöke.

Baon.hu

 

 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.