Szüret 2023/34.

  • Narancs
  • 2023. augusztus 23.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Véget ért Európa legnagyobb tűzijátéka, az egész világ fog a csodájára járni

Cím az Origo.hu-n

 

LOPAKODNAK       ÖSSZEKÖTTETÉSEK       RÁFESZÜLNI       FESZÜLET

 

Ahhoz pedig, hogy az időben se váljunk elveszetté, ünnepekre van szükségünk. Minősített napokra, melyek útjelzőül szolgálnak, és biztonságot nyújtanak az idő körforgásában. Elviselhetővé, mérhetővé, összehasonlíthatóvá, tervezhetővé teszik az életünket. (…) Augusztus 20. nem porlepte hagyomány és nem is modern buli. (…) Ilyenkor háttérbe szorul a lényegtelen, és előtérbe kerül az igazán lényeges.

Novák Katalin augusztus 20-i ünnepi beszédéből; Sándorpalota.hu 

Elkészült a gyár, amelynek az épületét tavaly tavasszal adtuk át. Magyar földön gyártott német Hiúzok lopakodnak majd ki a kapuján. (…) Nem a homokra építünk, amikor újra erős magyar hadsereget akarunk létrehozni. Vannak, akik azt gondolják, hogy a béke záloga nem az erő, hanem az erőtlenség. Ezt a sületlenséget itt, Magyarországon aligha veszi be bárki. Mi pontosan tudjuk, hogy a békéhez igenis erő kell. Lelki, gazdasági és katonai erő.

Orbán Viktor beszéde a Rheinmetall zalaegerszegi gyárátadó ünnepségén; Miniszterelnöki Kabinetiroda

„Mi, magyarok sokszor hamvainkból keltünk újra szárnyra, de ezer év után is itt vagyunk, egyenesen, rendíthetetlenül állva, mindig felemelt fejjel. Mert ezer év alatt a csontjainkba vésődött, hogy megmaradásunk záloga a szabadságunk és a függetlenségünk” – folytatta az agrárminiszter. Kifejtette: a lélek és a szabadság a két fundamentum, amely István királyunk óta áthatja a történelmünket, hiszen első királyunk a koronát nem a császár, hanem a pápa kezéből vette el, ezzel tekintélyt, méltóságot, szabadságot adott népének.

MTI

A tárcavezető rendkívüli sajtóértekezletén minden magyar ember nagy közös sikerének nevezte, hogy itt, Budapesten méltó körülmények várják a világ egyik legnagyobb sporteseményét. (…) Hangsúlyozta, hogy a rendezvény ma különösen fontos, amikor a konfliktusok és háborúk közepette a sport jelenthet utat az együttműködéshez, és a nemzetek közötti összeköttetések ünnepére ezúttal Magyarországon kerülhet sor.

Az MTI tudósítása Szijjártó Péter sajtótájékoztatójáról

Természeti kincseink megóvása nemzeti közügy – hangoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterelnöki irodát vezető államtitkára pénteken Putnokon, a Mátyás király-kilátó átadási ünnepségén. (…) Az új építmény jelképe ennek a határtalanságnak és a magyarság határokon inneni és túli összetartozásának. Egyszersmind arra is figyelmeztet, hogy civilizációnk és kultúránk a természet hasznosításával kezdődött és kizárólag annak megvédésével maradhat fenn – mondta. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: mindenkinek személyes felelőssége van, amelyre azonban nem kell „ráfeszülni”.

MTI

Gondoljunk a következőbe bele. Mi a legnagyobb ellenség? Szén-dioxid, igaz. Biztos vagyok abban, hogy az emberiség eddigi történetének 99,99 százalékát úgy töltötte el, hogy az a műfaj, hogy szénsavas ital nem létezett. Mert vizet ittunk. Na, most az a helyzet, hogy a söripar (…) és az üdítőital-gyártás az egyik legnagyobb vízfogyasztású és szén-dioxid-kibocsátású ágazat. Próbálja ki, aki nem hisz nekem. Igyon meg egy üveg kólát, ki fogja böfögni. De amit kiböfög, az szén-dioxid, hát mi lenne más?

Kósa Lajos, a debreceni Farmer-Expón; Debreciner.hu

Tizenhárom év nagy idő – éppen ennyit volt kénytelen nélkülözni a tévénéző az elmúlt időszakban Pálffy Istvánt. Ám a böjt véget ért, a Hír TV adott új otthont a korábbi híradósnak.

Bors

Az utolsó napot a gigasztár, Billie Eilish zárta, akire botrányosan sok, szinte több tízezer látogató volt kíváncsi.

Joy.hu

A Medgyesbodzásra érkező országgyűlési képviselő, Erdős Norbert megköszönte azt a bizalmat és odafigyelést, amivel a munkáját szemlélik, figyelemmel kísérik. Az eltelt rövid idő alatt olyan beruházások érkeztek Bodzásra és Gábortelepre is, amik szemmel jól láthatók – emlékeztetett a politikus.

Beol.hu

A településen tizennyolc feszület újult meg az elmúlt időszakban a Fogadj örökbe egy keresztet! országos akció keretében.

Bama.hu

 

 

 

 

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.