„Egy mese tele meglepetésekkel, kihívásokkal és paradox humorral.” Ebből a rövid jellemzésből sok mindenre gondolhatunk, de arra a legkevésbé, hogy olyan játékról van szó, ami egy szír fiú menekülését mutatja be hazájának polgárháborús borzalmaiból Európába. Pedig a Path Out (Kiút) éppen ilyen: „önéletrajzi ihletésű kalandjáték, ahol a játékosok átélhetik egy fiatal szíriai művész, Abdullah Karam történetét és útját, aki a 2014-es polgárháború idején szökött meg hazájából.”
Az ingyenesen letölthető demó verzió alapján maximálisan beigazolódik e kettősség: a téma, a sötét helyszínek és a nyomasztó zene mellé furcsán fanyar humort kapunk. Kezdő képként rögtön 2014-ben találjuk magunkat, valahol Észak-Szíria egyik erdejében, ahol katonák masíroznak fel-alá, a bokrok alatt pedig aknák lapulnak. A főhős folyamatosan kommunikál velünk: fel-felbukkanó szövegbuborékokban kommentálja az eseményeket, majd amikor – első próbálkozásra nagyjából 20 másodperc alatt – aknára vezetjük a figurát és az felrobban, a képernyőnk bal sarkában megjelenik maga a művész a figurához hasonlóan sárga pólóban és vicceskedve méltatlankodik egy sort: „Na, ne már! Te tényleg kinyírtál engem! Igen, én vagyok az, ugyanilyen sárga pólóban, látod?” Aztán legyint egyet és gyorsan elfelejti, hogy az imént robbantottuk fel az alteregóját, majd elkalauzol a múltba, az otthonába, amikor viszonylag még rendben mentek a dolgok. „Viszonylag”, mert már akkor is elég sivár volt a környezet, akadozott az áramszolgáltatás, az édesanya pedig óva intette felbőszült fiát attól, hogy tüntetni menjen.
De az abszurd jelenetek és a zavarba ejtő YouTube-kommentárok csak az elején hatnak furcsán, a történet van annyira erős, hogy magával rántson, így egy idő után szinte már várjuk az újabb és újabb megjegyzéseket a „valódi” Abdullahtól. A pixeles grafika és a rajzfilmszerű karakterek szintén ellensúlyozni tudják a téma komolyságát és azt a folyamatosan beszüremkedő gondolatot, hogy nagyjából így történhetett minden a valóságban is.
A játék dizájnja a klasszikus japán szerepjátékokra hasonlít, sőt a nem túl gyakorlott felhasználók naivan akár a Nintendo Super Mariójával is felfedezhetnek némi hasonlóságot. A Path Out epizódokból áll, az első részben – amely a „Hallgatás falai” címet kapta – Abdullah és családja úgy dönt, elhagyják az országukat és a török határ felé igyekeznek. Szülővárosukból, Hamából indulnak és Aleppo kormányzóságán kell átkelniük, ha el akarnak jutni a biztonságot nyújtó Törökországba. A művész tervei szerint ezt újabb négy rész követi majd, melynek során a család – és így a játékosok is – Törökországon, Görögországon és a Balkánon át végül elérik úti céljukat és megérkeznek – valahová Közép-Európába.
Bár a játékosok Abdullah saját szemszögéből látják az utat és a nehézségeket, megjelennek a barátok és családtagok, illetve azok történetei is. A leírás szerint a játéknak sem morális, sem oktató célja nincsen, csupán az eddigi interpretációkhoz képest radikálisan más módon igyekszik elmesélni egy fiatal szír történetét. Ennél azért több van a dologban, de bármi is legyen a ma már Ausztriában élő fiatal grafikus célja, a végeredmény hatásos és még egy forró, poros és kissé kómás fesztiváldélelőttön is elgondolkodtató lehet. A jóga után, de még a koncertek előtt, a Sziget multikulturális közegében.
(Sziget Fesztivál, Sátor Határok Nélkül, csütörtöktől keddig mindennap 13–20 óra között)
