A kritikus ilyenkor persze a szokottnál is haszontalanabb semmirekellőnek érezheti magát, pláne mivel a Tv2 fent nevezett csütörtök esti attrakciója a jelzők némelyikének használatát valóban igazolja. A múlt heti adást indító Dobó Kata-interjú például tényleg meghökkentőnek bizonyult, és csak részben Azurák kérdezői teljesítménye miatt. Habár kétségtelen, hogy a különösebben színes egyéniségnek nemigen tekinthető műsorvezető, aki „a színházi sikerektől a mozidömpingig” kívánta áttekinteni a szép színésznő pályájának jelenkori delelőjét, nem bizonyult különösebben felkészültnek vagy épp motiváltnak a műsor e szakaszában. Például „múlt század eleji kémtörténet” gyanánt hivatkozott Kondor Vilmos épp most megfilmesített Budapest Noirjára, valamint felettébb lényeglátóan megállapította egy bohózatról, miszerint az „azért népszerű darab, mert könnyed”.
A meghökkenést mégis inkább az válthatta ki a nézőből, ahogy Andy Vajna tévéjében – a jelek szerint a szemérem szikráját sem ismerve – bedobták témául Dobó Kata filmrendezői terveit. Dobó ugyanis nemrég valahonnan úgy értesült, hogy egy producer („aki nem az Andy”) egy Ray Cooney-bohózat megfilmesítését tervezi, és az angol darabgyáros életművét A miniszter félrelép óta a szívén viselő színésznő hamar fel is ajánlkozott neki e film megrendezésére. És bármily meglepő, a megnevezetlen producer beléhelyezte bizalmát a rendezőaspiránsba, és így aztán belátható időn belül film lehet a tervből – „abban az esetben, ha kapunk rá támogatást”! Mármint az Andy Vajna-féle filmalaptól. Majd ha ez a bájos összefonódás nem lett volna elég, hát Dobó – Azurák empatikus közbeszólásaitól kísérve – a panasz nélküli, józan asszonyi-művészi számvetés hangján még azt is kijelentette: „Elég nagy ellenszélben vagyok […], amióta ezt az egészet csinálom.”
Ehhez az eszmecseréhez viszonyítva, de persze önmagában véve is jóval semlegesebb élményt jelentett a műsor középrészét kitöltő David Coulthard-interjú. Annál érdekesebbnek, izgalmasnak és már-már valóban kihagyhatatlannak tetszett viszont a 81 éves Szilágyi Jánossal folytatott stúdióbeszélgetés. Jóllehet, a „tabuk nélkül a tabuk világáról” témamegjelölés előzetesen igazán nem sok jót ígért, Azurák felvezetője pedig akaratlanul is kissé bántóra sikeredett: „Az a figura vagy szerintem, akit jó látni vagy hallani időnként.” Csakhogy Szilágyi mindmáig képes gyorsan kimozgatni bármely interjúszituációt a közhely kerékvágásából – még akkor is, ha nem kérdezőként vesz részt a beszélgetésben. „Egy vén lusta disznó vagyok” – mondta például önmagáról a „rádiós legenda”, s ez a kitétel nem az őszinteség meg a frivol öntetszelgés arányának megsaccolására késztette a nézőt, hanem spontán módon kitörő hálára. Merthogy őszintén vagy sem, de az ájultan komolykodó öntisztelet korában mindenképpen jólesik minden ilyen tüntető kihágás. Szilágyi jelenléte és előre sosem borítékolható megszólalásai pedig szinte még a műsorvezető riporteri ambícióját is felserkentették, körvonalazva a nézők számára, hogy jobb pillanataiban azért Azurák sem éri be a lojális alákérdező szerepével.
Tv2, július 27.
