tévéSmaci

Varjúnyáj

  • tévésmaci
  • 2017. november 26.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché megosztoztak a tudáson, Sztupának jutott a minden, Trochénak a semmi. De annyira a semmi, hogy semennyi! A legelemibb dolgokat sem tudta, s azokat is elfelejtette. Azt is elfelejtette, amit nem tudott. Egyet tudott csak, kérdezni: Sztupa, hol van a fürdőszoba? Sztupa ilyenkor elkomolyodott, magázásra váltott, s udvarias gesztusok kíséretében a fürdőszobához vezette Trochét, jöjjön velem, kérem, megmutatom önnek (ezt szinte nagy ő-vel mondta) a fürdőszobát. Aztán szép fokozatosan a közeli világvárosban emelkedő székházuk minden egyes helyiségét, aztán elölről újra, mert mire túljutottak a könyvtárszobán s az elnöki csarnokon, Troché újra megkérdezte, hogy hol van a fürdőszoba. Vagy a törpebánya. Sztupa egy percre sem veszítette el a türelmét, nem jött ki a sodrából, sőt, ha lehetett egyre udvariasabbnak, előzékenyebbnek lenni, hát ő lett. Alkalmanként odáig is elragadtatta magát, hogy a csendben tetvészkedő Trochénak önként felajánlotta, hogy elkalauzolja a fürdőszobáig (most már az egyszerűség kedvéért maradjunk a fürdőszobánál, de mondhattam volna garázst vagy felvonóhidat is). Ebbéli törekvésének az sem szabott gátat, hogy Trochénak számos esetben alig is akarózott felkeresni a Sztupa proponálta zugolyt, inkább máshova vágyott. S így volt ez akkor is, amikor kimozdultak valamilyen oknál fogva: Sztupa, merre megy ez a híd, Budáról Pestre vagy Pestről Budára? Frankfurtból Offenbachba, vagy vissza? Sztupa az ilyen kérdésekre is tudott válaszolni, egyszer még a relativitáselméletet is levezette a csillagok állásából, de Troché másnapra azt is elfelejtette, így Sztupa is szívesebben maradt meg a székház különböző termeinél.

Pénteken (27-én) John Woo, a kilencvenes évek hirigjanijait, John Travoltát és Nicolas Cage-t cseréli össze szisztematikusan, amiből ki is sül valami lőmámor, s győz a jó, méghozzá úgy, hogy a néző a szurkolását simán át bírja plántálni egyik színművészről a másikra, lévén szerepet cserélnek, s a maguk szerfelett szűkös lehetőségei szerint arckifejezéseket is. A módfelett leleményes című Ál/Arc este kilenckor lesz a VIASAT3-on, bár én már déli háromnegyed kettőkor letudom a tévézést, amikor is a Film Café műsorára tűzi a Hairt, ami úgy lett a világ egyik legjobb filmje, hogy szájbarágósan fogyaszthatóvá fésülte a musical parttalan sztoriját, s világhírű B színészek sorát adta a művelt világnak. Ne tagadják, önök is szeretik az alkirályos filmeket, s a Film Mánián délután négykor kezdődő Út Indiába kétségtelenül valami ilyesmit ígér, lévén brit az istenadta, s Alec Guinness is szerepel benne, akit én ki nem hagynék egyetlen alkirályos filmből sem (így lehetett ezzel David Lean is, bár viszonylag kevés alkirályos filmet készített, s ha nagyon szigorúan veszem, még ez sem az).

Szombaton újra szemünkbe ötölhet a nemzeti főadó fetisiszta ragaszkodása a kommunista filmművészet kis gyöngyszemeihez, ezért délután három tízkor századszor is A tizedes meg a többiek körmére nézhetünk. Az M3 este A Noszty fiú esete Tóth Marival 1960-as adaptációjával kontrázik.

Vasárnap A sötét lovag a Film+-on, A francia hadnagy szeretője pedig a Film Mánián vitézkedik. A tévéket kérjük leadni a ruhatárban!

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.