Rádió

Velük nevelkedett a gép

Közelről - a játékautomaták tiltásáról

Interaktív

Habár a társadalomtudós Kemény István tanulmánykötete, aminek címét jelen cikk kölcsönvette, másféle gépekről szól, talán nem vetjük el túlságosan a sulykot, ha azt feltételezzük, hogy az utóbbi napok legtöbbet emlegetett - és immáron illegalitásba taszított - gépei, illetve azok "használói" között a Kemény által alaposan feltérképezett helyzethez hasonló szimbiotikus együttélés létezett. A nyerőgépekről van szó természetesen, melyeknek kataton fényvibrálása és idegtépő pittyegése egészen mostanáig betöltötte a magyar kocsmaalvilág többé-kevésbé otthonos bugyrait. Ezek között a gépek között indult az összes, a rendszerváltás után szocializálódó generáció alkohollal és - szintén a legutóbbi időkig - dohányzással való ismerkedése, és bizony, sokaknak szintén ugyanitt ért véget a kaland. Olyanok ezek a masinák, mint gyermekkorunk alkoholista nagybácsijai, semmi jót nem tudunk ugyan mondani róluk, most, hogy eltűnnek, mégis egyfajta megmagyarázhatatlan, keserédes nosztalgiával tekintünk vissza rájuk.

De ennyire ne rohanjunk előre, hiszen magát az alaphelyzetet sem értjük még tisztán, túl gyorsan történt minden: egyik napról a másikra döntött úgy a legfelsőbb akarat, hogy nincs helyük a "félkarú rablóknak" a magyar tájon. Érezhetően a Közelről stábja is - Vízy Dorottya vezetésével - bizonyos fokú zavarodottsággal tekintett a helyzetre: ki, mit, miért döntött, és ez kire, hogyan, mennyire lesz hatással? Rengeteg kérdés, amire szerencsére a műsorkészítőknek nincs előre kész konzervválaszuk, helyette a terepmunka nehezebb, de sokrétűbb eszközét használják a probléma felgöngyölítésére. Társi István és Báthory Róbert például egy falusi kiskocsma közönségét faggatta ki a gépekhez fűződő viszonyát illetően. A rekedtes, középkorú férfiak eleinte zavartan vallanak csak, hogy ők nem is szeretnek ám annyira játszani, csak ha más csinálja, kedvet kapnak, meg hogy csak ritkán, alkalmanként gépeznek, de aztán végül megnyílnak: "a feleségemnek igazából nem kell azt tudnia, hogy a gépből kivett pénzt vagy a nyugdíjamat viszem haza". Ez is egy logika, még ha elég döcögős is, és alapjában véve hamis, mint ahogy erre a következő bejátszás elcsukló hangú női válaszadói rögtön megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltatnak. A tévesen Hajdú-Bihar megyeinek titulált (valójában békési) Zsadány asszonyai mesélnek arról, mit tesz férjeikkel a játék. Bedőlt hitelekről, eltűnt munkanélküli-segélyekről szólnak a történetek, hisz ahogyan egyikük mondja: "mindent elnyel a büdös gép". Ezek a műsor legfájdalmasabb pillanatai, ezért azt az elkeseredést is érteni véljük, amivel egyszer már be akarták tiltani a faluban a nyerőgépeket - akkor még sikertelenül, meséli Dudás Árpád, a település vezetője (aki nem mellesleg arról híres, hogy amatőr történészként próbálta bizonyítani, hogy Attila sírja Zsadányban van, s a zsadányiak ennek megfelelően egytől egyig hunok).

Csakhogy Dudás polgármester, a zsadányi asszonyok, de még Lázár János is valószínűleg becsapja magát (és mindenki mást is) a tiltással. Demetrovics Zsolt addiktológus szakemberi visszafogottsággal elővezetett meglátásai legalábbis arra engednek következtetni, hogy nem lesz minden rózsás ezután sem. "Ha az emberrel nem történik semmi, akkor nem fog változni a probléma, sőt, a túlzott tiltás növelheti a vonzalmat, a kezelés pedig még nehezebb lesz" - mondja Demetrovics, amiből rögtön kiderül, hogy megint szakmai előkészítés nélkül, "séróból" tiltottak be valamit. Vagy ki tudja, miért? A Közelről sem képes ezt megválaszolni, de ezért most kivételesen hálásak lehetünk.

MR1-Kossuth, október 3.

Neked ajánljuk