Rádió

A vers az, ami

Rádiós líra

Interaktív

A Kányáditól származó bonmot szerint egy falusi kisiskolás arra a kérdésre, hogy mi a vers, úgy válaszolt, hogy a vers az, amit mondani kell. Az erdélyi költő erre megvilágosodott: "Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. [...]

Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk. A vers az, amit mondani kell." Bár magunk inkább afelé hajlanánk, hogy a vers az, amit olvasni érdemes a leginkább, alkalomadtán érdeklődéssel hallgatjuk, ha mondják, ne adj' isten, szavalják a költeményeket.

Szerda este a Bartókra hangoltunk, ahol Somogyvári Rudolf (a rádió archívuma szerint: Romogyvári) szavalt klasszikusokat, minthogy maga is klasszikus. A színész, aki amúgy Skoda Rezsőként látta meg a napvilágot, a hagyományos versmondó iskolát képviseli. Szaval, de nem enged meg magának túlzó gesztusokat, játszik a szavakkal, de általában nem komolytalankodja el egy-egy poénért az egész verset, és ami a legfontosabb, halk is mer lenni (ez a formátumos színészeknél ritkaságszámba megy, gondoljunk csak a Hajnali részegséget szétüvöltő-zokogó Bessenyei Ferencre vagy a Nemzeti dalra pogózó Eszenyi Enikőre). Somogyvári visszafogott és érzelmes, persze Tóth Árpádot vagy Vajda Jánost nehéz is lenne "kihozni a sodrából". A Húsz év múlva furcsa tetőpontját viszont nagyon könnyű lenne túlfeszíteni, hisz önmagában is elég kérdéses a sorpár ("Mult ifjuság tündér taván / Hattyúi képed fölmerül"), de Somogyvári nem lendíti át a giccsbe ezt sem, ahogy Tóth sirámát sem ereszti az abszolút negédbe, amennyire lehet, rövidre fogja itt is a gyeplőt: "", jaj, barátság, és jaj, szerelem! / ", jaj, az út lélektől lélekig!" Egy helyen csúszik csak meg, Petőfi Ivás közben című versét olvasva valahogy úgy adja elő a részeget, ahogy azt Antal Imre csinálta a nem annyira szép emlékű Szeszélyes évszakokban. Csámcsog, csuklik, összeakad a nyelve, pedig a szöveg az ilyen truvájok nélkül is ülne, csak hát, úgy látszik, Petőfi mindenkin ki tud fogni.

Egész más világ bomlik ki a Klubrádió vers-adásaiból, egyfelől mert itt kortársakat hallunk, másfelől, mert a költők maguk mondják el a verseiket. Naponta egy szöveg hangzik el az idén megjelent Édes hazám antológiából, ami a rendszerváltás óta született politikai-közéleti költészet jelentős összefoglalása. A költőknek gyakran nem túl erős az előadó-művészeti vénájuk, hol pusmognak, hol cincognak, vagy csak egyszerűen mosolyfakasztóak, mint Babits vagy Weöres olykor. Akárhogy is, aki hallotta az Apokrifet Pilinszky hangján vagy az Hommage-t Tandori előadásában, nem biztos, hogy valaha is hajlandó lesz másoktól végighallgatni ezeket a verseket. Jó volt például, ahogy szerdán Vörös István a Ragyogjon a mosolyod, köztársaságot olvasta, vagy csütörtökön Szálinger Balázstól a remek Sok kis reszkető egzisztenciát is érdemes volt végighallgatni, és aztán sorban a többieket - még ha a versek színvonalában feltűnő is a hullámzás. Az egyetlen hiányérzetünket az okozta, hogy Kemény István vitaindító versét (ennek a politikai-vers-vitának a következménye maga az Édes hazám antológia), az elhíresült Búcsúlevélt nem a költő olvasta fel, hanem Tarján Péter színész, aki küzdött is derekasan a szöveggel, de ha valaki hallotta már Kemény lefojtottan erős, színtelenül is szép felolvasását, az bárkit hallgat, belül ezen a hangon szólalnak meg fejében a sorok.

A Kossuth is naponta jelentkezik lírával, ráadásul ott nem is egy antológiát zongoráznak végig, hanem a szerkesztő, Bognár Monika válogat a teljes meglévő hanganyagból, illetve nyilván újabb felvételek is készülnek. Csütörtök este a Vers napról napra Rakovszky Zsuzsa költészetéből szemezgetett (közelebbről a '91-es Fehér-fekete című kötetből - bár ez a műsorból nem derült ki). Bodnár Erika és Tímár Éva felolvasásai finoman egyensúlyoztak a depresszió és a nyugtalanság között, s valahogy - talán csak a véletlen szerencse, talán a műsorkészítői profizmus jóvoltából - mindkettejük hangszíne szépen belesimult Rakovszky árnyékos mondataiba. Végül már csak az maradt megfejtetlen, hogy vajon az Új életnek miért csak az első része hangzott el. Így azért nem szokás egy verset felszalámizni.

Mindezek után persze felmerül, hogy egyébként van-e hallgatósága a rádiós lírának, és a válasz minden bizonnyal kétséges, mégis, ha egy-egy ilyen műsor hatására egyetlen ember is verseskötet után nyúl, akkor ott, a papíron vagy a monitoron végre lehet a vers az, ami.

A versmondó Somogyvári Rudolf, mr3-Bartók rádió, szeptember 19.; Édes Hazám, Klubrádió, szeptember 19-20.; Vers napról napra, mr1-Kossuth rádió, szeptember 20.

Neked ajánljuk