Rádió

Világnézet

Nemzetközi lapszemle a Karc FM-en

Interaktív

Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akik úgy hallgatják a Világképet, hogy ne tudnák már jó előre, mit fognak kapni, s ne éppen ezért választanák ezt a műsort a kínálatból. Az is, akit felháborít, és az is, akit felvillanyoz, már úgy ül le a készülék elé, hogy pontosan tudja, mi vár rá. Pedig hát sajtószemléről van szó, vagyis elvileg előbújhatnának meglepő elemek, ne adj’ isten az újdonság erejével ható információk, csakhogy az egész nyilván nem erről szól.

A Karc FM heti nemzetközi lapszemléje a lehető legpuritánabb formában tesz kísérletet az éter meghódítására: mindenféle színesítő bejátszás vagy effekt nélkül egy férfihang beszél fél órán keresztül a meglehetősen (olykor már zavaróan) visszhangos stúdióban. És az a pár másodpercnyi jellegtelen zene is, ami a nagyobb hírblokkok közé beúszik, valószínűleg csak annyi célt szolgál, hogy a műsorvezető addig néhány korty akármivel készülhessen fel az újabb hosszú monológra. De teljesen jó ez a dísztelenség, végül is nem szórakozni jöttünk, hanem azért, hogy meghallgassuk a nagyvilág újabb, visszahozhatatlanul a múlt susnyásába vesző hetének hírválogatását.

Lovas István, a jól ismert jobboldali publicista (főbb művei: Jobbegyenes, Második jobbegyenes, Jobbcsapott, K. O. – bár ezek alapján a gyanútlan olvasó akár bokszedzőnek is hihetné), a Magyar Nemzet G-nap előtti brüsszeli tudósítója lényegében one man show-t kreál a sajtóválogatás köré. És mint mondtuk, ezt fölöttébb kiszámíthatóan teszi, de ez a kiszámíthatóság mintha kevésbé a profizmusból fakadna (bár kétségtelenül kijön a rutin is), mint inkább a felszínességből. Mert nem is a szélsőségesség a legérdekesebb a Világképben (pedig van benne bőven, igazság szerint helyénvalóbb lett volna Világnézetnek nevezni a műsort, és talán még mindig nem késő a névváltoztatáson morfondírozni), hanem hogy mennyire nincs benne igény az összetettebb kép kialakítására.

Hiába szemezget egy ide-egy oda (bár, ha az arányokat nézzük, inkább három ide-egy oda) alapon szélsőjobboldali és sima jobboldali vagy „neokon”, illetve baloldali lapokból, ez nem teszi a Világképet kiegyensúlyozottá, de még csak széles látókörűvé sem, pedig utóbbit Lovas hallhatóan ambicionálná. Mert ha például minden hírt úgy vezet fel, hogy „ez most nekünk jó hír lesz, nekik nem”, az, mondjuk, biztosan nem a tárgyilagosság malmára hajtja a vizet. De a tárgyilagosság malma egyébként is nagyon messze őröl innen. A Világkép meglehetősen militáns és kissé suta állandó felkonfja például így szól: „Az információháború nem lehet egyoldalú, visszalövünk azzal, hogy valóban mi történt a héten a világban.” És persze az ilyesmiről nem a nagy lapok, sőt jellemzően nem is a nyugati sajtó számol be, hanem, mondjuk, a Sputnik News vagy a Russia Today. De ha mégis Nyugat, akkor legfeljebb a német szélsőjobbos Junge Freiheit, esetleg a Deutsche Wirtschafts Nachrichten vagy nyugati szomszédunktól a minőségi újságírásáról hírhedt Kronen Zeitung. A beolvasott hírek jó részét ezek a források adják, hiszen, tudjuk, ezek a szavahihetők. A Die Welt vagy a The New York Times csak mocskolódni tud, és ennek megfelelő szövegkörnyezetbe is kerülnek a tőlük citált sorok.

Másfelől meglepően derűlátó műsor a Világkép, tulajdonképpen úgy néz ki, hogy minden „nekik” rossz, és „nekünk” kedvez. Nem ír a világsajtó Barroso peréről, ez rossz lehetne, de nem az, mert a Sputnik foglalkozik vele, és az egész amúgy is „nekik” rossz. Lehúzza Magyarországot a New York Times és a Die Welt a civilek és a migránsok vegzálása miatt, de ez „nekünk” jó, mert végre nem kell hallgatni rájuk, és csinálhatunk, amit akarunk. Úgy bánik Lovas a világsajtóval, mint az ügyetlen gyerek a Rubik-kockával, ha nem bírja kihajtogatni, leszedi és átragasztja a matricákat; úgyis csak a végeredmény számít.

És ez, végül is, a maga módján mulatságos, tehát nem egészen mondtunk igazat, amikor azt állítottuk, hogy a Világkép nem a szórakozásról szól. Mindenki jól érzi itt magát, aki fel akart háborodni, felháborodott, aki azt várta, hogy a „libsiknek” jól beolvasnak, szintén megkapta, amit akart. Legfeljebb közben a világ folyásának megértéséhez nem került egy jottányit sem közelebb senki.

Világkép, Karc FM, március 4.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.