Rádió

Világnézet

Nemzetközi lapszemle a Karc FM-en

Interaktív

Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akik úgy hallgatják a Világképet, hogy ne tudnák már jó előre, mit fognak kapni, s ne éppen ezért választanák ezt a műsort a kínálatból. Az is, akit felháborít, és az is, akit felvillanyoz, már úgy ül le a készülék elé, hogy pontosan tudja, mi vár rá. Pedig hát sajtószemléről van szó, vagyis elvileg előbújhatnának meglepő elemek, ne adj’ isten az újdonság erejével ható információk, csakhogy az egész nyilván nem erről szól.

A Karc FM heti nemzetközi lapszemléje a lehető legpuritánabb formában tesz kísérletet az éter meghódítására: mindenféle színesítő bejátszás vagy effekt nélkül egy férfihang beszél fél órán keresztül a meglehetősen (olykor már zavaróan) visszhangos stúdióban. És az a pár másodpercnyi jellegtelen zene is, ami a nagyobb hírblokkok közé beúszik, valószínűleg csak annyi célt szolgál, hogy a műsorvezető addig néhány korty akármivel készülhessen fel az újabb hosszú monológra. De teljesen jó ez a dísztelenség, végül is nem szórakozni jöttünk, hanem azért, hogy meghallgassuk a nagyvilág újabb, visszahozhatatlanul a múlt susnyásába vesző hetének hírválogatását.

Lovas István, a jól ismert jobboldali publicista (főbb művei: Jobbegyenes, Második jobbegyenes, Jobbcsapott, K. O. – bár ezek alapján a gyanútlan olvasó akár bokszedzőnek is hihetné), a Magyar Nemzet G-nap előtti brüsszeli tudósítója lényegében one man show-t kreál a sajtóválogatás köré. És mint mondtuk, ezt fölöttébb kiszámíthatóan teszi, de ez a kiszámíthatóság mintha kevésbé a profizmusból fakadna (bár kétségtelenül kijön a rutin is), mint inkább a felszínességből. Mert nem is a szélsőségesség a legérdekesebb a Világképben (pedig van benne bőven, igazság szerint helyénvalóbb lett volna Világnézetnek nevezni a műsort, és talán még mindig nem késő a névváltoztatáson morfondírozni), hanem hogy mennyire nincs benne igény az összetettebb kép kialakítására.

Hiába szemezget egy ide-egy oda (bár, ha az arányokat nézzük, inkább három ide-egy oda) alapon szélsőjobboldali és sima jobboldali vagy „neokon”, illetve baloldali lapokból, ez nem teszi a Világképet kiegyensúlyozottá, de még csak széles látókörűvé sem, pedig utóbbit Lovas hallhatóan ambicionálná. Mert ha például minden hírt úgy vezet fel, hogy „ez most nekünk jó hír lesz, nekik nem”, az, mondjuk, biztosan nem a tárgyilagosság malmára hajtja a vizet. De a tárgyilagosság malma egyébként is nagyon messze őröl innen. A Világkép meglehetősen militáns és kissé suta állandó felkonfja például így szól: „Az információháború nem lehet egyoldalú, visszalövünk azzal, hogy valóban mi történt a héten a világban.” És persze az ilyesmiről nem a nagy lapok, sőt jellemzően nem is a nyugati sajtó számol be, hanem, mondjuk, a Sputnik News vagy a Russia Today. De ha mégis Nyugat, akkor legfeljebb a német szélsőjobbos Junge Freiheit, esetleg a Deutsche Wirtschafts Nachrichten vagy nyugati szomszédunktól a minőségi újságírásáról hírhedt Kronen Zeitung. A beolvasott hírek jó részét ezek a források adják, hiszen, tudjuk, ezek a szavahihetők. A Die Welt vagy a The New York Times csak mocskolódni tud, és ennek megfelelő szövegkörnyezetbe is kerülnek a tőlük citált sorok.

Másfelől meglepően derűlátó műsor a Világkép, tulajdonképpen úgy néz ki, hogy minden „nekik” rossz, és „nekünk” kedvez. Nem ír a világsajtó Barroso peréről, ez rossz lehetne, de nem az, mert a Sputnik foglalkozik vele, és az egész amúgy is „nekik” rossz. Lehúzza Magyarországot a New York Times és a Die Welt a civilek és a migránsok vegzálása miatt, de ez „nekünk” jó, mert végre nem kell hallgatni rájuk, és csinálhatunk, amit akarunk. Úgy bánik Lovas a világsajtóval, mint az ügyetlen gyerek a Rubik-kockával, ha nem bírja kihajtogatni, leszedi és átragasztja a matricákat; úgyis csak a végeredmény számít.

És ez, végül is, a maga módján mulatságos, tehát nem egészen mondtunk igazat, amikor azt állítottuk, hogy a Világkép nem a szórakozásról szól. Mindenki jól érzi itt magát, aki fel akart háborodni, felháborodott, aki azt várta, hogy a „libsiknek” jól beolvasnak, szintén megkapta, amit akart. Legfeljebb közben a világ folyásának megértéséhez nem került egy jottányit sem közelebb senki.

Világkép, Karc FM, március 4.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.