Amikor Sztupa és Troché felmérést végeztek a valós és valótlan helyek számosságáról, egymáshoz viszonyított arányáról, illetve a fellelhetőségükről, azt a mai szemlélő nyilván kutatásnak nevezné, de magára valamit is adó ember csak a zsebében vagy a fiókjában kutat. Sztupa és Troché ettől függetlenül gyorsan felfektettek egy dossziét, pontosabban egyet-egyet, amiben mindketten sajátlagos szempontjaik szerint lajstromozták a valós és valótlan helyeket. E módszerbe kódolva volt az eltérések hamari megkeletkeztetése. Alig vésett fel ugyanazon környéken Sztupa és Troché három-három valós, illetve valótlan helyet, máris megnyílt a szakadék az eredményeik közt, noha, mindketten alapvetően érzékszervi minták alapján dolgozták fel a begyűjtött adatokat. Nagyon nagy terhet viselt ez a folyamatos és fokozatos elkülönbözülés: reá alapozták a felmérés sikerét. A különbségekből szintézis útján vont egyenleg adta volna ki ugyanis terveik szerint a végeredményt. Mindez rengeteg munkát jelentett. Gondoljanak bele, hányszor kellett, mondjuk, egy utat végigjárni, míg arról – voltaképp évszakfüggően – el lehetett dönteni, hogy valós-e vagy valótlan. Hányszor kellett, hogy Sztupa beleizzadjon kőnehéz télikabátjába, hányszor tapadt csomókban vizes haja a kucsma alatt bepállott fejbőrére, hányszor várta, hogy Murony felől beérkezzen köhögve, szikrát hányva a téli égre a kis gőzös a maga egy vagy két kocsijával, hogy nevezett eldönthesse, ez most igaz-e vagy hamis? Mert az igaz is valós, meg a hamis is valós. Mert a valós is megmaradt, és emlékké nemesedett, meg a valótlan is. Ha egyszerű példával kívánnánk szemléltetni a valós és valótlan helyek közti alig is megtapasztalható különbséget, akkor persze előhozakodhatnánk a filmekkel, hogy amit a filmekből ismerünk, az így meg úgy, de álljon elő valaki, aki azt meri mondani, hogy a Monument Valley nem valós hely, amikor John Wayne éppen keresztülgaloppozik rajta és nagy ott a por?
Csütörtökön (3-án) este kilenckor az HBO – gyaníthatóan: megint – nekifog a Howards Endnek, s négy este alatt le is pergeti. Tisztelettel ajánljuk kivált azok figyelmébe, akik anno elaléltak James Ivory moziverziójától, már csak okulásul is, hogy Matthew MacFadyen mennyivel jobb színész, mint Anthony Hopkins – ez persze igazságtalan, más kor, más kulisszák, de igaznak igaz.
Szombaton jön az elmúlt évek legjobb tévésorozata dettó este kilenckor a Filmbox Plusra. Az Örökösök részeit mindig szombaton kettesével adják majd, s arra megy ki a játék, hogy egyben megy-e vajon mind a három évad, mert az első kettőn már simán túljuthatott, aki akart egyéb forrásból. Akarni persze nehéz, hisz’ a dán sorozat arról szól, hogy egy széllel bélelt művészcsaládból elhalálozik a világhírű mater familias, s utolsó nemes gesztusaként egyetlen örökösének az eddig tökéletes ismeretlenségben hesszelő, az emberi normalitásban leparkolva eltitkolt leányát teszi meg. A mulatság is ebből fakad, a jóindulatú, egyszerű, átlagos, satöbbi szendét összeeresztik a vadakkal. Az is jól jár ma, aki nem bukik az ilyesmire, az HBO 3 ugyancsak 9-kor hozzáfog a Berlini küldetés c. kémsorozat darálásához, s túl is jutnak (reggelre? délelőttre?) mind a tíz részen. Ez akkor is megéri, ha középszar a dolgozat. Különben meg ne tévézzenek.
