Visszavették az Indexhez Balogh Ákos Gergelyt

  • narancs.hu
  • 2020. december 13.

Interaktív

A Mandiner és a Fidelitas lapjának egykori szerkesztője ismét a portálnál van.

Újabb fordulat történt az Index szerkesztőségének életében, az egy hónappal ezelőtt kirúgott  Balogh Ákos Gergely, korábbi főszerkesztő-helyettes neve ismét feltűnt a portál impresszumában. Balogh ezúttal tartalom- és üzletfejlesztési vezető lett a lapnál.

Baloghnak még Szombathy Pál az Index azóta kirúgott főszerkesztője mondott fel, az indoklás szerint azért, mert nem egyezett a véleményük az Indexről és a főszerkesztő-helyettesek szerepéről. A lap időközben azonban átkerült az Indamédiához, az új felállásban pedig úgy tűnik Baloghnak ismét nagy szerepet szántak.

Balogh korábban a Fidelitas lapjaként indult Utolsó figyelmeztetés (Ufi), majd az abból kinőtt Reakció főszerkesztője is volt, de vállalkozása foglalkozott például a miniszterelnök honlapjának, az orbanviktor.hu-nak üzemeltetésével 2010 és 2014 között. Balogh 2016-ig volt a Mandiner élén.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.