Januári kora tavasz – Időjárás a héten

A múlt hétvégére megérkezett enyhülés e héten sem hagy el minket – a sokévi átlagnál melegebb, csendes időre készülhetünk.

A fogcsikorgató hideg jött, majd néhány nap után nyom nélkül távozott – ahogy legutóbbi prognózisunkban megjósoltuk, a sűrű frontátvonulás kihúzta a tél méregfogát. Múlt szombaton speciel sorra dőltek a január 10-re vonatkozó napi melegrekordok, majd az éjszakai (s ezzel érdekes módon a vasárnapi) rekordok is – nem kis részben az Alpokon átbukó meleg szélnek, a főnnek köszönhetően (az egzotikusnak tűnő, de gyakorta a Kárpát-medence időjárását is befolyásoló széltípusokról itt írtunk bővebben).

Erre a hétre sokkal kevésbé változatos és legfőképpen jóval enyhébb idő ígérkezik: napközben szinte kora tavaszi hőmérsékletekkel, kezdetben éjszakánként azért többé-kevésbé kiterjedt fagyokkal – a hét második felére ezek is megritkulnak. Azzal viszont számolni kell, hogy viszonylag nagy nappali és éjszakai hőmérsékleti különbség alakulhat ki a végig melegebb délnyugati és a hűvösebb, néha ködösebb északi-északkeleti régiók között (és bizony a főváros is eme utóbbi területhez fekszik közel). Csapadékból is kevesebb jut majd, mint a múlt héten: előbb csütörtökre virradó éjjel vonul át egy csapadékkal (inkább esővel, ónos esővel, de akár átmeneti havazással!) járó hidegfront, s talán a hétvége, főként a szombat délutántól vasárnap estig tartó periódus egyelőre még nehezen kiszámítható mértékben esősebb. A hét erős légmozgással indul, ám ez már hétfő délutánra sokat mérséklődik. Később a péntek lesz a hét legszelesebb napja – de ekkor főleg a Dunántúlon lesz erős a légáramlás. Vasárnap, dacára hogy a Dunántúlon például több fokkal hűvösebb lesz, még mindig a sokévi átlagnál kissé magasabb napközbeni hőmérsékleteket mérhetünk: pedig ez az átlag azért a közhiedelemmel szemben nem is olyan kevés: +3, +4 fok. Felhívnánk a figyelmet: senki se számoljon komolyan a tél végével – még az év leghidegebb periódusának közepét sem értük el!

Nem tér vissza a zimankó

Hétfő: Változóan felhős időben délelőtt északon még lehet némi csapadék, délután pedig többnyire +4, +8 fok közötti maximumokat mérhetünk; főleg északon és keleten még mindig élénk (kora délutánig kifejezetten erős) délnyugati szél fog fújni. Éjszaka az ország nagy részén fagyni fog – a reggeli minimumok 0 és –4 fok között alakulnak (például a Dél-Dunántúlon lehetnek kiterjedt fagymentes övezetek), a kezdetben még élénk délnyugati szél sokat gyengül éjfél után.

Kedd: Zömmel napos időben délutánra akár +3, +10 fokos maximumokat mérhetünk – a Dél-Dunántúlon lesz a legmelegebb, s délután itt lesz a legerősebb a délnyugati szél. Éjszaka a Dunántúl déli-délnyugati részén +1, +6 fok lesz a legalacsonyabb hőmérséklet (itt élénk délnyugati szél fog fújni), de az ország nagyobb részén (például a főváros környékén is) fagy, –1, –3 fokos minimumok várhatók.

Szerda: Ismét változóan felhős, kezdetben többfelé napos, majdnem szélcsendes idő várható, többnyire 5, 11 fokos maximumokkal – de a ködös, borús északkeleten csak 2, 4 fok lesz. Délután azért megnövekszik a felhőzet, s késő délután, majd kora este eső, sőt vegyes halmazállapotú csapadék, netalán hó is előfordulhat. Éjszaka többnyire gyenge légmozgás mellett az ország északkeleti és nyugati tájain fagyni fog (a szelesebb középső országrészben viszont inkább nem): hajnalban +2, –4 fokos minimumok várhatók, többfelé köd is képződik. Az országban többfelé hullhat eső, északon sajnos ónos eső is - főként a hegyekben átmenetileg havazhat, s helyenként havas eső is előfordulhat.

Csütörtök: Változóan felhős időben kora délutánra 3, 8 fokig melegszik a levegő (a ködös északkeleten lesz a leghűvösebb). Délelőtt még az Alföldön fújhat élénkebb északnyugati szél, majd délután már csak a Nyugat-Dunántúlon tapasztalnak szót érdemlő, immár délkeleti irányú légmozgást. Éjszaka a Dunántúlon (ahol továbbra is élénk déli-délkeleti szél fúj majd) csupán +3, +6, a középső országrészben  +1, +2 fok lesz a minimum. Északkeleten és keleten viszont még mindig fagypont alá hűl a levegő, és ott nem lesz ritka a ködképződés sem.

Péntek: Változóan, délutántól erősebben felhős idő várható, az ország túlnyomó részén igen magas, 8, 13 fokos délutáni maximumokat mérhetünk – kivéve az ország hűvösebb, ködösebb északkeleti részét: itt „csak” 4, 7 fok várható. A Dunántúl nagyobb részén kifejezetten erős, máshol csupán igen élénk délnyugati szél fog fújni. Éjszaka már kevesebb helyen fog fagyni, leginkább északon (pl. a főváros környékén), északkeleten, és a déli határ mentén – máshol 0, +7 foknál nem lesz kevesebb, s csak a Dunántúlon, annak is inkább a nyugati felén tapasztalunk erősebb déli szelet.

Szombat: Változóan felhős, említést érdemlő csapadék délutánig legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon (kora este már a középső országrészben is) várható, ahol kicsit határozottabb déli, délnyugati irányú légmozgást is tapasztalhatunk. Még mindig 5, 11 (a Dél-Dunántúlon egyenesen 12-13) fokos napi maximumokat mérhetünk. Este és éjszaka marad az erősen felhős idő, többfelé esővel.  Éjjel fagy nem várható, többnyire +1, +5 fok lesz a legalacsonyabb hőmérséklet is.

Vasárnap: Erősen felhős idő lesz, sokfelé (de azért zömmel már délen és keleten) további esővel, s csupán gyenge széllel. Kora délután +5, +9 fokos maximumok ígérkeznek.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.