Soha nincs késő a nyárhoz

Bár pénteken hivatalosan (mármint a kalendárium szerint) véget ért a nyár, ám mintha mi sem történt volna, folytatódik tovább – immár szeptemberben, némileg unalmas tempóban. Ehhez nem is kell más, mint hogy sztereotip módon egy terjedelmes, magas nyomású, szárító hatású leszálló légáramlások jellemezte anticiklon uralja Európa zömének időjárását. Ennek középpontja tőlünk messze keletre található, peremén pedig déli, délkeleti áramlással dől be hozzánk a meleg levegő. Erre rásegít a tőlünk délnyugatra tevékenykedő mediterrán ciklon is – anélkül, hogy érdemben (mármint csapadékmezőjével) beleszólna hazánk időjárásába.

Pénteken, szombaton a Kárpát-medence nyugati része kapott egy kis ízelítőt az őszből (szombaton még a fővárosban is hűvösebb volt egy kicsit – és délelőtt sorra érkeztek a tán a vártnál is kiadósabb záporok) –, ezzel szemben Kelet-Magyarországon, különösen a Tiszántúlon tombolt a kánikula. Olyannyira, hogy szombaton megdőlt a melegrekord is: Körösszakálon 35,2 fokot mértek – márpedig ez hét tized fokkal több, mint amit valaha regisztráltak szeptember első napján az ország mai területén. Vasárnap ez a meleg már egyenletesebben eloszlott az országban, s hétfőn is ugyanezt fogjuk tapasztalni: többnyire 30 fok feletti csúcshőmérsékleteket, s hozzá határozottan megenyhülő éjszakákat.

Gondolnánk, nem mehet ez így sokáig – a szeptemberre áthúzódó, szinte nyár közepi meleg nem tarthat örökké, előbb-utóbb el kell jönnie az igazi, telivér ősznek. Igen ám, de ennek egyelőre nem látjuk nyomát! Meglehet, a nagy meleg enyhülni fog a hét közepére, de azért utána is inkább nyárias karakterű idővel számolhatunk – talán egészen szeptember közepéig. Azért csütörtökön elér minket egy gyenge hidegfront, amely elszórt (de várhatóan csekély összmennyiségű) csapadékkal jár, s melynek nyomán néhány fokkal hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A nappali hőmérsékletek az addigi 30 fok körüli értékről tipikusan 25 fok körüli (pénteken az ország nagy részén, átmenetileg kicsivel az alatti) szintre esnek vissza – ebből is látható: hideg azért nem lesz. Éjszaka, hajnalban viszont mind több helyen mérhetnek 10 fok alatti (ne adj' isten, 5 fokot közelítő) minimumokat. De még ez sem holmi további lehűlés előhírnöke: a jövő hét szintén az átlagnál némileg melegebb, igen enyhe kora őszi, de leginkább késő nyári időt tartogat számunkra. Mindehhez derekas pollenszezon társul – a parlagfű és számos osztályos társa jelenleg is zavartalanul szórja áldásos hatású virágporát a levegőbe, s csak abban reménykedhetünk, hogy a zömmel száraz időjárás korlátokat szab a virágzás időbeli és térbeli kiterjedésének.

Most csütörtököt mondunk

Hétfőn zömmel derült, de maximum változóan felhős idő várható: legfeljebb északnyugaton maradhat kevéssel 30 fok alatt a napi maximum, máshol inkább 31–33 fokra számíthatunk. Az éjszaka, illetve a hajnal enyhe marad: 13–18 foknál nem lesz hűvösebb: nagyvárosok belsejében nem sokkal mehetünk 20 fok alá. Kedden, mintha mi sem történt volna, 27–32 fok várható nappal, kora estefelé, északnyugaton elszórt záporokkal, éjszaka, hajnalban meglehetős enyheséggel. Szerdán is maradnak a 30 fok körüli maximumok: keleten – belvárosban kicsit felette, nyugaton némileg alatta – de már többfelé kell számolnunk a zápor- és zivatarfoltok mozgásával. Csütörtökön azután egy gyenge hidegfront vonul át, melyet némi szélerősödés és elszórt csapadék kísérhet. Nagy esőben ne reménykedjünk – úgyhogy folytatódik az eddig is nagy sikerrel szereplő aszály. A hőmérséklet pár fokot csökkenni fog: 22–27 fok közé várható az aznapi csúcs, de hajnalban (derekas szórás mellett) már csak 7–14 fokra számíthatunk.

A hét utolsó három napján zömmel napos, száraz idő várható, a csapadék esélye szinte teljesen kizárt. Nappal előbb a 25 fokot alulról közelítő (péntek), szombat–vasárnap már inkább 25 fok feletti meleg várható, éjjelente 6–12 foknál többre ne számítsunk. A jövő héten még némi emelkedést is tapasztalhatunk mindkét kategóriában – egyszóval finom kis kora ősz, gyümölcs- és szőlőérlelő hetek állnak előttünk. S ezért csekély ár az időjárási izgalmak teljes hiánya!

Figyelmébe ajánljuk