Tiszta, száraz érzés

Melegrekordok dőltek a hétvégén. Az utóbbi százhúsz év legmelegebb március 17-éjét éltük át, és 18-án, vasárnap se sok hiányzott a csúcsdöntéshez. Igaz, ekkor a Dunántúlon illetve a főváros környékén sok helyen már erős szél zavarta az élvezetet – mindenesetre tiszta szerencse, hogy ez a szokatlanul enyhe idő éppen hosszú hétvégére esett. A természet ismeri a dörgést: az apróbb változást hozó hidegfront éppen az első munkanapon érkezik hozzánk. Kár, hogy ebből a légköri rendszerből menet közben az összes nedvesség kicsapódik, s eső (a hegyekben hó) formájában kihullik a hozzánk vezető hosszú út alatt: az Alpok tágabb térségében várható csapadékból nekünk szinte semmi sem jut.

Azért hétfő délután némileg felhősebb idő várható, északkeleten és délnyugaton kisebb eső, záporok is érkezhetnek, sőt mutatóba talán az ég is megdörren – a hőmérsékleti értékek pedig aznapra 5-6 fokkal visszaesnek a vasárnapiakhoz képest. Keddtől kezdve azután visszaáll a korábban látott időjárási helyzet, s a kontinens nagy része ismét egy gigantikus szárító, egy hatalmas anticiklon befolyása alá kerül, s a dominánsan leszálló légáramlások által uralt Kárpát-medencében ismét szinte nullára csökken a csapadék esélye –  így lesz ez a hét végéig (szombatig biztosan).

Az anticiklon idővel hasonló pozíciót vesz fel, mint a múlt héten: középpontja fokozatosan hazánktól kissé délre helyezkedik el, délnyugatról pedig mediterrán eredetű langymeleget pumpál a Kárpát-medencébe - ennek köszönhetően a héten szinte végig enyhe, száraz időre számíthatunk. Vasárnaptól az említett anticiklon keleti peremén, megélénkülő szél kíséretében hűvösebb és kissé nedvesebb levegő szivárog a Kárpát-medencébe, de addig (s még akkor is) a sokévi átlagnál határozottan magasabb hőmérsékleti maximumokat mérhetünk. A hajnalok viszont (részben a felhők hiányának, s az ebből fakadó erősebb kisugárzásnak köszönhetően) hűvösek, kifejezetten csípősek maradnak – elszórtan (a szokásos zugokban) gyenge fagyok is várhatók. A napi hőingás mindenhol jelentős lesz, amit sokan igen nehezen viselnek - pláne, akik amúgy is szívpanaszokkal küzdenek. Az eső hiánya pedig lassan-lassan ismét aszályos helyzetet teremt – a talaj egyelőre az elolvadt hókészlettel gazdálkodik (már ahol volt miből), elvégre a tavalyi év is csaknem csontszáraznak mutatkozott.

Arra meg a mogyoró

Hétfőn a rendkívül enyhe éjszaka után (sok helyen hajnalban is 10 fok körül alakult a hőmérséklet) mindenhol derült, napos idővel indul  a nap − ám délután, az érkező gyenge hidegfront hatására nyugatról már felhősödés várható, s a korábbi napokban tapasztaltnál némileg hűvösebb lesz. Igaz, ez is 16-17 Celsius fokot jelent majd az ország középső harmadában (és nyugaton sem lesz 15 foknál kevesebb) – keleten és délen pedig ismét több helyen lehet 20 fok körüli, vagy annál magasabb csúcshőmérséklet. Ezen a napon még szelesebb idő várható – a légmozgás a hét további részén már jóval gyengébb lesz. A kedd hajnalt a korábbiaknál hűvösebbnek érezhetjük  – s ez a tendencia folytatódik a következőkben is. A héten zömmel 0 és 5 fok közötti (már ha nem alacsonyabb) éjszakai hőmérsékletekre számíthatunk – hétvége felé azért a hajnalok is megenyhülhetnek. Kedd délután 14-18 fok lesz az ország nagy részén, szerdán, csütörtökön pedig még ennél is melegebb időben sütkérezhetünk.

Pénteken-szombaton is 18-22 fokos csúcshőmérséklettel jellemezhető, átlag felettien langymeleg, derült, napos idő várható.  Vasárnapra sem esik jelentősen vissza a hőmérséklet, ám ekkor az átmeneti lehűlés előjeleként szélre, felhősebb időre, záporokra készüljünk.  Számos virágpor-allergiás embertársunknak, némileg paradox módon, az is gondot jelenthet, hogy éledezik a természet, habár egyelőre nagy területekre kiterjedő pollenszórást ne várjunk. Aki az erdőben járva prüszkölni kezd, az a mogyorót, esetleg az égert (s véletlenül se saját, túlérzékeny immunrendszerét) hibáztassa.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.