„Izlandiul megtanulni nagyjából olyan, mint tetoválást csináltatni a seggedre. Hosszú és fájdalmas folyamat, és csak nagyon kevesek előtt villoghatsz a végeredménnyel” – írta az egyik ismerősöm a Facebookon, és ez nagyjából így is van. Ha az ember magyar létére mégis meg szeretné tanulni ezt az elképesztően furcsa és szép nyelvet, egészen nem sokkal ezelőttig nem nagyon volt erre lehetősége Magyarországon. Idén ősszel már ugyan elindult egy tanfolyam a Skandináv Ház szervezésében, előtte azonban nem hogy egyetemi keretek között, de még magántanár útján is csak meglehetősen nehezen lehetett próbálkozni.
Néhány külföldi egyetemet leszámítva pedig hasonló a helyzet a világ többi részén is. Ezért nem csoda, hogy az izlandi állam 1949 óta működteti azt az ösztöndíjprogramot, amelynek keretében minden évben az aktuális gazdasági helyzettől függő számban (idén 16-an voltunk, a válság előtt, 2007-ben 29 ösztöndíjat adtak ki, 1953-ban csak 4-et) olyan külföldi diákokat látnak vendégül az országban, akik kifejezetten nyelvtanulási szándékkal érkeztek ide. De hogyan is néz ki közelebbről egy ilyen hároméves BA-program?
| ||
Ami az első hetekben rögtön feltűnt, az az egész program meglehetősen humánus kialakítása, kezdve például azzal, hogy december elején lezajlik az összes első félévi vizsga, így a téli szünetben a könyvei fölé görnyedő egyetemista, aki csak karácsony este csoszog elő táskás szemekkel a tanulószobából, itt ismeretlen fogalom. Éppúgy, ahogy a végtelennek tűnő standard 90 perces órák, ugyanis minden óra két 40 perces blokkból áll, közte 10 perc szünettel, ami arra éppen elég, hogy az ember magába döntsön egy bögre kávét, kinyújtóztassa a tagjait, és képes legyen figyelni az óra második felében is. Sőt a félév közepe felé, októberben van egy úgynevezett „projekthét” is, amikor nincsenek órák, hanem az otthonra kiadott feladatokkal foglalkozhat az ember a saját ritmusában.
A feladatok és kötelezettségek már a legelső órától kezdve tisztán és világosan fel vannak vázolva, vagyis pontosan lehet tudni, hogy melyik héten mi és hogyan következik, milyen beadandó feladatokat vagy prezentációt kell tartania az embernek. Nincs feleltetés, röpdolgozat vagy más ehhez hasonló borzalom, ami folyamatos idegfeszültségben tartaná az embert, így akkor is érdemes beülni egy órára, ha előtte éppen nem sikerült rendben felkészülnünk, legfeljebb kevesebbet értünk és profitálunk az órából, mintha előre végigmentünk volna az anyagokon. Órákból pedig egyébként sincsen sok: összesen hat 90 perces óra van a héten hétfőtől csütörtökig, és 11.30-ra mindennap végez az ember.
| ||
Aki pedig a magyar egyetemistaléthez szokott, most bizonyára a hasát fogva röhög ezen a komolytalan bohóckodáson, amit itt egyetemi képzésnek hívnak, ez azonban csak a látszat. Egyrészt, mivel a képzésen minden egyből csak és kizárólag izlandi nyelven zajlik (a BA-program elkezdéséhez beugró vizsgát kell tenni az egyetem által működtetett ingyenes online kurzus anyagából, ami biztosítja, hogy némi halvány fogalma azért legyen a diákoknak a nyelvről), ez a heti tizenkétszer negyven perc intenzív figyelem meglehetősen sokat vesz ki az emberből. Arról nem is beszélve, hogy ha egy másfél oldalas olvasmány minden negyedik szavát szótáraznia kell az embernek ahhoz, hogy egyáltalán reménye legyen arra, hogy megértse, ami az órán zajlik, ez összeadva szintén elég sok melót jelent.
Ezzel pedig megérkeztünk a dolog másik feléhez, történetesen, hogy a kurzusnak igazából csak mintegy 60 százalékát képezi (vagy még ennél is kevesebbet) az órákon való részvétel. A másik felében viszont nagyjából olyan érzése van az embernek, mintha egy nagyon profin és körültekintően felépített távoktatási programban venne részt: az egyetem online rendszerén keresztül elérhető, pdf-ből kinyomtatható feladatlapok, hangfájlokkal támogatott szövegértési gyakorlatok, online kitölthető és ellenőrizhető tesztek és feladott olvasmányok sokasága áll rendelkezésre, amikből az összeset talán lehetetlen is megcsinálni, de a nagy részét azért mindenképpen hasznos és ajánlott.
| ||
A kurzuson részt vevők összetétele egyébként elképesztően vegyes mind életkorra, mind nemzetiségre, mind érdeklődésre és kulturális háttérre nézve, ami részben annak is köszönhető, hogy az itteni privát izlandi nyelviskolák sokkal drágábbak és kevésbé jó képzést nyújtanak, mint a magyar mércével is olcsónak számító egyetem. (Ha az embernek nincs ösztöndíja, egy év 75 000 izlandi koronába kerül, vagyis kb. 150 000 forintba, ami itt mondjuk pincérkedéssel is félhavi bérből megvan.) Ezért aztán ugyanúgy idejön, mondjuk, a több éve itt élő lengyel anyuka is, aki szinte folyékonyan beszél már izlandiul, csak a nyelvtant szeretné rendbe tenni, és a gyerekei vagy épp az állampolgársági vizsga miatt iratkozott be, mint mondjuk az ónorvég sagák iránt lelkesedő amerikai középkorász, aki az angolon kívül soha nem próbálkozott még más nyelvet megtanulni.
Vagy mint például én, aki alig három hónapja kezdtem el igazán komolyan foglalkozni az izlandival, és valószínűleg az utóbbi tíz évben soha nem éreztem magam rendszeresen ennyire hülyének, mint most. De hát egy új nyelv megtanulása mindig ezzel jár: eleinte úgy érzi magát az ember, mint a Virágot Algernonnak főszereplője, aki az első oldalakon még dadogva, rengeteg helyesírási hibával és gyalázatosan szűk szókinccsel bénázik, aztán később egyre szélesebbre tárulnak a világ és a megértés kapui. Amit már alig várok, mert bár most szótárak és ragozási táblázatok nélkül még azt sem tudom csípőből tisztességesen kimondani, hogy „álmomban három fekete lóval sakkoztam”, közben már kínos mennyiségű izlandi irodalmat vásároltam össze, mondván, hogy ha majd rendesen beszélek izlandiul, milyen jó lesz olvasni őket.
Bár az a helyzet, hogy már most is jó. Nézem ezeket a lehetetlen mondatokkal telerótt lapokat, és pont úgy, ahogy a felhősebb napokon csak egy-egy hegycsúcs bukkan elő a Reykjavík fölé magasodó Esja sziklaszirtjeiből, ez a nagy nyelvi köd is eloszlik néha, és egy-egy szó világítani kezd a papíron. Például amikor rájössz, hogy szó szerinti fordításban a csillárt jelentő izlandi szó, a ljósakróna konkrétan azt jelenti: fénykorona.
| ||
A szerző író, a Háskóli Íslands hallgatója. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja. Ahogy a képek is.
