A régi iskola

  • Radnóti Zoltán
  • 2016. december 20.

Jó ez nekünk?

Aznap éjjel a szabóval álmodtam. Felém repült. És megszólított: Rabbi, az előbb láttam a lelkedet… Mese az ünnepek magasságában.

Találkoztam egyszer egy szabóval.

Arra emlékszem a leginkább, hogy lelkes volt és nagyon naiv. Pontosan tudtam, hogy ez a párosítás nem sok jót ígér, ám ő továbbra is csak varrta az öltönyöket, az ingeket és a nyakkendőket.

Varrt ígérvényre vagy akár két jó szóért.

Néha bejártam hozzá a műhelyébe, és ültünk együtt csöndben. Néztem a kezét és a szemét.

Közben mindig azt mondogatta, „előre kell néznünk most, mert rengeteg feladat van előttünk”.

Teltek-múltak az évek.

A szabó megőszült és görnyedtebb lett.

Az élete sem lett színesebb, mint a szeme alatt barnuló táskák, ám ő továbbra is hitt a „régi iskolában”, és fércelte a kart a háthoz, a gallért a mellrészhez, mert remélte, hogy mindig lesznek emberek, akiknek fontos, hogy ne egy gépsor, hanem egy érző és álmodó ember keze készítse el az ünnepi ruhát, akkor is, ha néha hibázik.

Szerettem a közelében lenni.

Minap láttam az újságban, hogy meghalt a szabó.

Elmentem a temetésére.

Rutinosan felvettem a leértékelésen vásárolt konfekcióöltönyömet.

És csak ott – a hidegben állva – vettem észre, mit is tettem.

Édesen sós könnyek gyűltek a szemembe. Az emlékekre gondoltam. Leültem egy padra, és fejemet lehajtottam a térdeim közé. A szabóra gondoltam, és azon tűnődtem, mikor lesz egyszer olyan világ, amikor a saját rohanó életeink mellett észrevesszük azokat az értékeket, amelyeket az emberek két kezükkel hoznak létre. Szeretve és alázattal.

Ültem a hideg padon, és szavakat keresve köszöntem meg neki, hogy megtanultam rajongani azokért a célokért, amelyekben a szépség, az igényesség és az alázat dominál. Meghalt, ám a lelke betöltötte az egész világot.

Aznap éjjel vele álmodtam…

Felém repült. És megszólított:

Rabbi, az előbb láttam a lelkedet… Körülvette a testedet.

Egyedül álltál a zsinagóga közepén és becsuktad a szemed.

Rabbi, láttam kerested a múltat, az általam elmesélt és megvarrt ezer évet.

Rabbi, tudom, hogy mit mesél neked a közös történelmünk, hogy ott él a kérdés, vajon éles szikével meg szabad-e nyitni a mellkast.

Beletekinteni, és látni a lüktetést.

A dobbanást. Az életet.

Vajon miénk-e a szívdobbanás és a csönd, ami két dobbanás között van?

Rabbi, bízzál bennem!

A bizonytalan lépéseidet fokról fokra vezetem fel az égbe nyíló lépcsőn.
első fokon vetkőzöd le az álarcokat,
második fokon a hazugságokat,
harmadikon a félelmeket,
negyediken a pofonokat,
ötödiken a sebeket,
hatodikon a testedet,
hetediken…

Izzadva riadtam fel.

Láttam, ahogy a fény éppen elfut. Láttam, hogy a szabó ajándékot adott nekem.

Úgy nézhettem, ahogyan még soha embert: ártatlan kíváncsisággal.

Ő már nem tudja, de a szabadságomat adta vissza.

Láttam a szabót, és tudtam, annyiféle dolgot megtanul az ember idővel.

Az érzékek és az érzelmek bölcsülnek.

Megtanultam, hogy a magányban gondos törődéssel szelídülünk.

Ültem a szobám sarkában, és a fájdalmas kérdésem nem engedett megmozdulni: mi marad nekünk?

Mi marad, ha csak szeretni és adni akar az ember?

Drága szabó, ha lehet ilyet mondanom, szeretlek.

A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Rabbitestületének elnöke.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.