152 koronavírusos beteg halt meg három nap alatt

  • narancs.hu
  • 2021. november 1.

Katasztrófa

Tovább nő a fertőzöttek és az elhunytak száma, mától kötelező a maszk a tömegközlekedési eszközökön, látogatási tilalmat rendeltek el.

Az utóbbi három napban 11 ezer 211 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak Magyarországon, és elhunyt 152 beteg – írja a kormányzati tájékoztató oldal .  Egy héttel ezelőtt szintén három napos adatot ismertetve még 6688 új fertőzöttről és 75 elhunytról számolt be a koronavirus.gov.hu.

Eddig 30 ezer  881 ember halt meg a járvány miatt, és 874 ezer 630 embert fertőzött meg a koronavírus.

Aktív fertőzöttként 43 ezer 542 embert tartanak nyilván, közülük 2605-öt ápolnak kórházban, 299-en vannak lélegeztetőgépen. Mostanáig 800 ezer 207-en gyógyultak meg a betegségből.

A beoltottak száma 5 millió 955 ezer 207 fő, közülük 5 millió 736 ezer 378 ember már a második oltását is megkapta, 1 millió 221 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is.

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány úgy döntött, november elsejétől ismét kötelező maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön, a munkáltatók pedig előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az önkormányzatoknál ebben az ügyben a polgármesterek döntenek.

A kormányzati oldal arra hívja fel a figyelmet, hogy a beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és náluk a betegség lefolyása is enyhébb, ezért továbbra is szorgalmazza az oltás felvételét. Azokat pedig, akik a második adagot több mint négy hónappal régebben vették föl, arra kéri, hogy oltassák be magukat harmadszor is.  

 A kórházakban látogatási tilalmat rendeltek el, és a betegek számának növekedése miatt újabb egészségügyi intézményeket vonnak be a koronavírusos betegek ellátásába.

A Semmelweis Egyetem hétfőn közölte, hogy az országosan elrendelt látogatási tilalom az egyetem betegellátó intézményeire is vonatkozik. A klinikán fekvő betegekről a hozzátartozóik munkanapokon 12 és 16 óra között kaphatnak információt a 06 1 459 1500-as telefonszámon. A vonal gyakran lehet foglalt a túlterheltség miatt, ezért a Semmelweis Egyetem arra kéri az érintetteket, hogy betegenként, naponta csak egy hozzátartozó telefonáljon. Súlyos-kritikus állapotú, hosszú ideje az egyetemen fekvő beteg esetén a klinika igazgatója egyedileg adhat alkalmanként 1-1 hozzátartozónak engedélyt arra, hogy megfelelő védőfelszerelésben bemehessen látogatóként.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk